Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - Hamvas Béla: Olbrin Joachim csodálatos utazása

kicsiny háza. Nézz körül és mutass arra a helyre, ahol élni alkarsz. Neked adom és élj vidáman.

Olbrin Joachim erre gondolkodóba esett, aztán azt felelte:

Emberséges dolog, amit ajánlasz, meg is köszönöm jóságodat. De bizony azt találom, ha nem te teremtettél engem, nem helyes, hogy elfogadok tőled valamit. Majd elmegyek az én öregemhez és annál fogom keresni igazságomat.

A főkormányzó megráncolta homlokát, szeme szikrát vetett és ebben a pillanatban nagyon hasonlított arra a képre, ahol Joachim a sátánt látta ábrázolva, amint az Urat kísérti. Az egész csak egy pillanatig tartott, aztán újra nyugodtan így szólt:

Tégy, ahogy akarod.

Azzal csengetett és a belépő titkárnak azt mondta:

Olbrin Joachim számára nyitva kell tartani az utat a [földre és oda, ahová menni akar.

Azzal kezet fogott Joachimmal.

Csakhamar leért a lifthez, a földszintre és ki a kapun. Alig vette észre magát, megint a földön járt. Megindult egyenest délnek, mindig csak délnek, kietlen síkságon, sötét sűrű erdőn, hegyeken, völgyéken, sok napig, hétig ment éjjel és nappal. Tengerre szállt, evezett, evezett, amíg belefáradt, pihent, aludt, aztán megint csak evezett. Egyszer pirkadatkor, meleg nyári időben, távoli szigetet vett észre. Nem nagy sziget volt a rengeteg kék óceánon. Néhány kis halom emelkedett rajta, sűrűn benőtte mindenféle szebbnél szebb növény, cserje és fa. Kicsiny tisztásokon ezernyi virág. Amerre tartott, az öböl kedvesen nyílott feléje. A parton egyszerű, szalmafedeles házikó, mellette kút, köröskörül jól megmunkált földön konyhákért és virágok, megint csak virágok.. Kicsit hátrább istálló, talán tehénnek. Az udvaron tyúkok, libák, kacsák sétáltak s még malac is röfögött. Joachim ki se szállt, máris megkedvelte a kis házat, a kertet és az egész szigetet.

Rövidesen partot ért. Éppen, amikor a csónak orra a fövenybe szaladt, a házból ember lépett ki. öreg volt, de jól mozgott. Haja sűrűn nőtt a fején, szeme nyíltan és tüzesen égett. Jó volt belenézni ebbe a szembe; amikor az ember pillantásával találkozott, önkéntelenül elmosolyodott. Kedves, meleg, hamiskás arcán látszott, hogy a tréfát nem veti meg. Egészséges szája jó étvágyról beszélt s arról, hogy szereti meginni délben, este a maga kis borát. Amikor beszélt, az ember még rengeteg ráncát is elfelejtette. Hangja pedig mélyen és huncutul csengett.

Isten hozott Olbrin Joachim, szólt az ember és kezét nyújtotta.

Joachim kezet fogott vele aztán azt kérdezte:

Ugyan kit tisztelhetek benned, aki nevemen szólítasz?

Én vagyok az öreg, akiről a főkormányzó beszélt néked. Mert ez a sziget itt pont a déli sarkon áll.

Ügy, hát akikor elérkeztem ahhoz, aki leltemet csinálta.

Eltaláltad. Gyere Joachim fiam, üljünk le, biztos megéheztél a nagy úton. Én magam úgy vagyok, hogy gondolkozni se tudóik, amíg reggel nincs a gyomromban valami. Magdaléna!

A kiáltásra fiatal leány jött ki a házból. Joachim illedelmesen köszöntötte. A leány frissen fejt tejet hozott, jó barna kenyeret tett az asztalra vajjal és mézzel. Nekiültek reggelizni.

Aztán, szólt Joachim, kinek szólítsalak, aki ilyen jószíwel látsz engem házadban?

Szólíts csak János kertésznek, mondta az öreg, mert az a nevem.

826