Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Hamvas Béla: Paradoxon az igazságtalanságról (esszé)
emberekért restellni, akik érett korban ugyanezt az éretlenséget követik el. A kivételben való hitet infantilisen bornírtnak tartom, a dementia praecox egy fajtájának, elszomorító éretlenségnek, még akkor is, ha történetesen magam vagyok benne részes. Sőt azt hiszem, hogy ez az eset már a klinikákon kezelendő pszichopathiás abnoirmitások közé tartozik. S azon a határon, amelyen túl csak a módszeres therápia kezdődhet, elhallgatok. Tudom, hogy a kibontakozás általam ajánlott módszere szubjektív. Előre jeleztem azonban, hogy nem kívánok iskolát alapítani. Célom éppen az, hogy szubjektív legyek s ez a kibontakozási módszer minden sugalmazási szándék elkerülésével úgyszólván megánhasználatomra készült. Senkit, de senkit sem kívánok rábeszélni arra, hogy a módszert kövesse. Amit elmondok tehát senki se tekintse olyan rábeszélésnek, amely egy speak easyben különben is ízléstelen lenne. 11. Azt a kényszerhelyzetet, amelybe a történet bennünket állított, s amit paradoxonom is jelez, úgy kívánóim megoldani, hogy igyekszem nem elkövetni igazságtalanságot, vagyis senkit sem bántani. Engem bánthatnak. Sajnos, nem kerülhetem el. Nem éppen kellemes. Tudom azonban, hogy az igazságtalanságot elszenvedni a kisebbik baj. A nagyobbik az, ha elkövetem. És amennyire eszemnél vagyok, nem kívánnék igazságtalanságot elkövetni. Ha valaki azonban velem igazságtalanságot követ el, éberen ügyelek arra, nehogy fejemet elveszítsem és első haragomban odavágjak. Ha valaki valamilyen hibámra figyelmeztet, például arra, hogy a tömegben tolakszom, kalapot emelek és az intést megköszönöm. Nem iróniából. Az iróniától mindenkit óva intek. Az irónia az álfelülemelkedés egyik mentális formulája, mint a részvét és a gőg. A ressentiment terméke s ezért rossz. Sébez és ezért antiszociális. Kipróbáltam és nem vált be. Ha például a brutális kalauz kezébe kerülök, engedelmeskedem néki. Ismétlem, nem iróniából. Be kell látnom, hogy most ő a hatalmas és velem szemben igazságtalan volt. Szociális bűncselekményt követett el. Ez az ember abban a pillanatban izolálta imagát és a közösségből kiesett. A boldogtalan! Ha gúnyolom, akkor elzárnám az utat és nem tudna visszatérni. Segíteni kell neki. A feszültséget meg kell lazítani, emberileg kell hozzá szólni és meg kell neki bocsátani. De ezt is nagyon óvatosan. Nem részvétből. A részvét álfelülemelkedés és éppen ezért rossz. Nem nagy ipáthosszal bűnbocsánatot hirdetni, mert az megszégyeníti. Nem haragudni rá. Egyáltalában nem haragudni, hanem visszaszólítani a többi ember közé egy viccel, vagy szemhunyorítással, ami azt jelenti: no komám, nem vagy te ilyen disznó, ismerlek, ne csinálj magadból emberevőt. Gyere vissza a mi édes és meleg közösségünkbe, alhol mindnyájan élünk s ahol annyira szeretünk élni. Nem mondom, hogy ez az eljárás könnyű. Gyakorlás nélkül nem is megy De a módszer nemcsak, hogy nem lehetetlen, hanem akt hiszem, ez a természetes. Óvakodni keli attól, hoigy valakit megbántsak, nehogy aztán bosszút kelljen állnom azon, akit megbántottam. Mert ha már valakit megbántottam, a jóvátétel sokkal nehezebb. Akkor már a bosszúállás elől kitérni csaknem reménytelen. 812
