Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Hamvas Béla: Paradoxon az igazságtalanságról (esszé)
Az olyan emberek, akik ilyen tudattal élnek, természetesen egyáltalában nem alkalmasak arra, hogy .tanítsanak. Semmit sem tudnak jobban, mint más. Viszont rendkívül gyanakvóak azokkal szemben, akik a jobbantudás látszatával lépnek fel. A speak easyt tehát a személyesen fokozott felelősségű emberek számára alapítottam, akik ezt feketekávé, vagy tea mellett, sűrű dohányzás közben alkalmazzák. Meggyőzési szándékuk nulla, tisztázási szándékuk ehhez képest a forrponton áll. Ügy vettem észre, hogy aki a speak easy műfaját használja, felnőtt, kellemes ember és jó állampolgár. Jó állampolgár valaki addig, amíg a társadalomnak nem okoz kárt erényeivel. 2. Sókratés egy alkalommal azt mondta, hogy az igazságtalanságot jobb elszenvedni, mint elkövetni. Nekem az a gyanúm, hogy egyáltalában nem kívánt valami magas erkölcsi tételt megfogalmazni. Azt hiszem, Sókratés a speak easy nagy előfutára volt, s ezek szerint óvakodott az általános igényű kijelentésektől. Jobb ha az igazságtalanságot elszenvedem, mintha cselekszem, vagyis és más szavakkal: gyakorlatilag az ember, akivel az igazságtalanság csak történik, le nem mérhetően kedvezőbb helyzetben van annál, mint aki az igazságtalanságot elköveti. Miért? önkéntelenül a világtörténet sok-sok hivatalfőnökére gondolok, aki rendelkezési alapját néhány kedves emberének osztja el s a nagy többségnek semmit sem ad. Mi történik erre? A dolog kiderül. A dolgok természete, hogy kiderülnek. A kijátszottak elkezdik gyűlölni a főnököt: természetesen. De, ami történik, az ennél fontosabb. A hivatalfőnök kezdi el gyűlölni mindazokat, akiknek dugsegélyt nem adott! Elkezdi őket gyűlölni rendkívül egyszerű okból, .azért, mert lélkiismerete rossz .és lelkiismerete a kijátszottak miatt rossz. Attól reszket, hogy azok a csalást meg fogják bosszulni. Elkezdi üldözni őket. Alkalmat keres arra, hogy megszégyenítse lés megbüntesse őket. Elkezd velük értelmetlenül komiszkodni. Mindezt azért, mert nem adott nekik dugsegélyt. Az ember könnyen azt gondolhatná, hogy a kijátszottak és megcsaltak, vagyis, akikkel igazságtalanság esett, ökölbeszorult kézzel tűrnek és a csalót és a kizsákmányolót és azt, aki az igazságtalanságot elkövette, vagyis a hatalmast, gyűlölik és gyűlölik és ennél forróbb gyűlölet egyáltalán nincs. A valóságban azonban ez .a gyűlölet egyszerűen elenyészik .amellett, ahogy a hatalmas gyűlöli azt, akit megcsal és kizsákmányol. Mert az, aki az igazságtalanságot csupán elszenvedi, az semmi egyebet nem tesz, csak elkeseredetten és fogcsikorgatva gyűlöl. De az, aki az igazságtalanságot elköveti, .az reszketve és hunyászan és bujkálva és alattomosan és titokban .és rossz lelkiismerettel gyűlöl. Ezért mondja Sókratés, hogy sokkal jobb annak, aki az igazságtalanságot elszenvedi, .mint annak, aki elköveti. Amiből aztán .a következményeket mindenki szabadon és támogatás nélkül levonhatja. Százszázalékos biztonsággal meg .fogja tudni állapítani, hogy először is a gyűlölet közösségfelbontó tény s éppen ezért szociális bűncselekmény. Ez a bűncselekmény pedig nem a kizsákmányolt és elnyomott és megcsalt ember részén van, hanem az ellenkező részen, vagyis a kizsákmányoló és a hatalmas részén. Ez a nagyobb gyűlölő. Ez a gyűlölő .rémületből és félelem803