Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Kovács István: Drago Jančar: A gályarab
KOVÁCS ISTVÁN Drago Jancar: A gályarab A menüett gitárra (és huszonöt lövésre) meg A valóság című regények, Vitomil Zupán és Lojze Kovacic művei méltán keltették fel a magyar olvasó érdeklődését az újkori szlovén próza iránt. A háborús évek fehérre-fekeiére szétbonthatatlan véres képsorainak valamint a sztálinista korszak jugoszláviai változatának bemutatása művészileg és gondolatilag egyaránt bravúros teljesítmények. A Zupannál és Kovaéicnál fiatalabb Drago Janéar történelmi-lélektani regénye, A gályarab is e rokonszenves szomszédnép irodalmának erejét és színvonalát bizonyítja. Drago Janéar lemerül a történelmi időben. A XVII. század háborúktól, vallásüldözésektől, járványoktól sírtúrásos fövenyén veti meg a lábát, hogy Johann Ott alakjává átváltozva mutassa meg a históriának, az elemeknek, a saját biologikumá- nak és a kontinensen rendre végigpusztító járványos kórnak, vagyis a Sorsának kiszolgáltatott embert. „Johann Ott vagyok Neisse hercegségből, őszintén és ép elmével beismerem és vallom, hogy bennem valami ördög lakozott. Lehet, hogy anyám méhéből költözött belém, onnan telepedett át az én vérembe. Elfutottam otthonról, és mindenhonnan, ahol laktam, mert az ördög egész idő alatt bennem tanyázott és nem tágított tőlem” — vallja, amikor először kerül üldöző bírái kezére, akik annak rendje és módja szerint kiátkozzák és kínhalálra ítélik. Az ördög, amelyet az inkvizítorok lelepleznek áldozatukban, a legtermészetesebb emberi ösztön. Johann Ott nem Thyl Ulenspigel-szerű fenegyerek, aki túljár mindenki eszén, nem bravúros tetteket végrehajtó, legenda-teremtő kirekesztettje a társadalomnak. Johann Ott alig több, mint átlagember. Néha kihívja maga ellen a sorsot, s a sors elfogadja a kihívást. Ilyenkor menekül. Az életéért. Aztán, ha egy kicsit megállapodhat valahol, máris teljes életet igyekszik élni. Vállalkozó kereskedő, ha szorult helyzete rákényszeríti, kitartott léhűtő, ha lehetősége van rá, engedelmes és szenvedélyes szerető, ha lángra tudják lobbantani, egykedvű csábító, ha hangulata éppen erre ösztökéli. És persze eretnek és összeesküvő, mert bonyolultabbnak látja a világot, mint ahogy hivatalosan láttatni próbálják vele. Élete ezáltal is teljesebb. De nem féktelen és nem gátlástalan. Mint például a tiszteletreméltó Dorothea polgárasszony, aki addig váltogatja szeretőit, míg a várost felséges személyével meg nem tisztelő császár ágyába nem kerül, I. Lipót valóságos porhüvelye és az uralkodó talizmánjául szolgáló zsugorított .indiai múmia közé. Johann Ott ezután újra nyúlcipőt kötheti Ezúttal nincs szerencséje; egy újabb bírósági ítélet gályára küldd. „A gályarab egy évet és egy napot hajózott. Látta az évszakokat, látta a tenger változó színeit, látta a gonosztevőket és a hajókon zajló életet. Nem, ez nem lehetett valóság.” Valóban, a Jancar által elmondott történet ettől kezdve mintha meseszerűbben lebegne. És nemcsak a sorsa ellen lázadó Johann Ott révén, hanem a mindent látó és — egy kivétellel — minden próbát kiálló Sirály Simon személyisége által is. A gálya legendás félkarú mindenese már régóta partra szállhatna és visszatérhetne a szabadnak hitt életbe, ő azonban csak a végtelen egy mozgó, bizonytalan pontján érzi magát biztonságban. Helyzete valószerűtlen, és mégis — ez a valóság. Johann Ott menekülni akar belőle. Menekülése formálisan sikeres. De egyszerre minden valószerűtlenné válik számára. Feketén bekeríti a sorsa. Akkor esik áldozatul a döghalálnak, amikor már majdnem kijut az új életet jelentő fénybe. Az olvasó, ha rabja nem is lesz, de hívévé válik Drago Janéar regényének, amelyet Gállos Orsolya fordított magyarra. (Európa, 1985) 800
