Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Paksy Ágnes: Kapcsolódások I. (tanulmány)
(A négy alapminőséghez viszonyítottan felvett pontok tetszőlegesek: nem feltétlenül a két szomszédos minőség valóságos metszéspontját jelölik. A groteszk Bahtyin által értelmezett két változatát a v. (—világosi és az s. [—sötét] rövidítés jelzi.) Az eszközeik és a tárgy után a harmadik differenciáló tényező abból, adódik, hogy egy költő miképpen ábrázol valamilyen tárgyat: „...az egyik költő maga is beszél,"mást is” megszólaltat (mint ahogy Homéros iteszí), iá másik csak maga szólal meg. (...) a harmadiknál viszont az utánzóit személyek tevékenykednek és cselekednek. (...) Azért is nevezik egyesek az ő műveiket „drámák'- nak. mert cselekvő embereket (.. .) ulánozhak.'^~fPoét. ITT) (Innen ered Goethe genológiája.) Az eszköz, ,a tárgy és a mód (= az alany és a tárgy viszonya) szerinti felosztással nem merül ki Aristotelés műfajteremtő elveinek a rendszere. A_ tragédia meghatározása után sorra véve alkotóelemeit, kiemeli azt a hármat, amely az utánzás konkrét tárgyát — az elvont tárgynak, a zóon pali tikon éthosának az érzéki-szemléletes formáját — jelenti: a jellemet, a gondolkodásmódot és a cselekedetet. Közülük is a cselekedet elemzése áll a (Poétika középpontjában. Mégpedig nem pusztán a cselekedet, hanem a történet: „...a tragédiának az alapja és mintegy lelke a történet...” (Poét. VI) [„ ... αρχή μεν oűv και oiov ψοχη ο μύθος τηζ τραγωδίας” (Ρ 1450a)] A történet fogalmát pedig Aristotelés kompozíció-jelentéssel használja: „A cselekedet utánzása a történet: történetnek itt a cselekmények összekapcsolódását nevezem.” (Poét. VI) [„ . .. λέγω γαρ μύθον τούτο, την συνθεσιν των πραγμάτων. ..” (Ρ 1450a).] Már most abból, hogy ,legbehatóbban a tragédia szerkezetének a törvényeit — az egyetlen sorsfordulat által meghatározott terjedelem, iaz egység és a teljesség követelményét — elemzi, továbbá abból is, hogy ,a tragédia és az eposz különbözőségét éppen kompozíciójuk egyező és különböző vonásaival világítja meg, nyilvánvalóan következik, hogy a műfaj egyik (ha nem a) lényegi difié- renciáló elvét magában a kompozícióban látta: „A legfontosabb (...) a tettek összekapcsolása, mert a tragédia nem emberek, hanem a tettek és az élet utánzása."* (Poét. VI) A VII. fejezetben ki is mondja: a cselekmény összekapcsolása „az első és legfontosabb eleme a tragédiának.” [ ....... καί πρώτον και μ εγιστον της τραγψοιας εστιν. (1451a)] Mégpedig nem ahogy egyedi jelenségeiben történik, hanem ahogy a szükség- szerűség vagy a valószínűség szerint történhetik v. történnie kell. (Poét. IX) Ahhoz, hogy a cselekmény e követelménynek megfeleljen, .... nem akárhogyan összerakottnak kell lennie, hanem megfelelő nagyságúnak. A szépség ugyanis a megfelelő nagyságban és rendben van..(Poét. VII) A tragédiában tehát az élet lényegi itendenciái szerveződnek iá formaelemek hiánytalan és felcserélhetetlen rendjében az igazság szép ritmusává. Aristotelés itt, mint majd — őt követve — többen, így Lukács is, a dráma és az élet szerkezetének áttételesen analóg voltáról beszél. S mivel törvényeit a szépség (kritériumaiban ragadja meg, látnunk kell, a Poétikában magától értődő módon benne van az az élmény, hogy a szerkezet randiében: elvont formáiban, arányaiban az adott kor esztétikai ideálja ölt testet. (Vö. Panofsky; Jakobson 19722. 277—296; Lukács 1972. I. 40) Köztudott ugyanis, hogy a klasszikus görög kor esztétikai ideálja a szép. Az elvont forma szemantizálódásánák ia lotmani elvét olvashatjuk ki abból a tényből, hogy Aristotelés a tragédia legfontosabb — sine qua non — elemének, a történetnek a jellemzésére éppen a szépség kritériumait (egység, teljesség, meghatározott rend, emberi mértékhez igazodó terjedelem) idézi fel. £ Lessing is törvényként ismeri, hogy iá görög művészetben az ábrázolás határait a szépség jelölte ki.(Laokoón 56)] A tragikus hős éthosának a mértéke a jó. A jóról tudjuk, hogy az „a lélek 753
