Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Apáti Miklós: Időszámításunk közben (elbeszélés)
Férfias ülőalkalmatosság a bak, a lovaskocsi lócája — ez nevéből is harsányan vakkan elő. E tárgy magasam van, illő komolysággal viseltessék hát, aki ráül; kihúzott derékkal, hetykére igazgatott kalappal ülte meg Kálmán bácsi, s mellette ugyanúgy vesztegelt, csak épp simléderes sapkát viselve az én kalaptalan apám. A két ló feneke előttük járt, s nemcsak előre, de kicsit, a kellő módon, oldalt is. Innen, a bakról, nem volt tanácsos átesni, a „ló túlsó oldalára”, mert a túlsó oldal a lovak nagyfogú, nyálas, zablás pofája volt, s e pofák után nem sokkal már a kifényesedett paták, paták következtek, diszkréten csúszkálva a sárga kenamitkocká- kon. E két férfiú tehát mértékletességre ítéltetett, de tartózkodásuk az élet általuk elérhető javaitól addig tartott csak, míg össze nem vitáztak valamim. Ügy képzelem, leggyakrabban a nőkön. De nem ám egy nőn, azt soka! Hiamem a nőn általában. Apám, noha délceg, sportos alkatú férfiember volt, a családi tűzhelyet, mely esetében egy ötszázötös, vagy háromszázhármlas jelű, gyorsan felizzó, s gyorsan kihűlő vaskályha képében jelent meg, soha el nem hagyta volna egy másik nő kedvéért. Még alkalomszerűen sem. Míg Kálmán bácsi. .. megrögzött agglegény volt, de csak azért, hogy minden elérhető nőhöz hozzájuthasson, bármi áron. Kálmán bácsi semmit sem sajnált a nőktől, leginkább az idejét nem, pedig a fuvarozás és a kőfaragás miatt abból volt neki talán a legkevesebb. Nem kímélte a pénzt sem; de azt se csak úgy odaadta ezeknek a vázlatos testű külvárosi madonnáiknak, hanem inkább „költött rájuk”, de úgy, hogy ne legyen semmi látszatja. Soha egy ékszer, soha egy ruha; de gáláns vendéglői vacsora, az igen, az tetszett Kálmán bácsinak. Filozófiája szerint a nő, ha pénzt kap a kezébe, máris valami egyében kezdi tömi a fejét, nem a szerelmen; de ha enni kap, ha inni kap, ha moziba mehet, pláne ha kabaréba, hát valósággal kiköveteli magának a férfit, a kettős gyönyörűséget. Apámnak nem voltak eféle gondolatai, állandó pénzszűkében élt. Korábban, míg az Öcskös tanult, neki dugott valami aprópénzt, kellet is az építkezéshez. Aztán, hogy meglett a ház, s az Öcskös kitanulta az állam- és népvezetés művészetét, s elfoglalta párttitkári posztját a gyárban, az anyjuknak jutott apám kevéske mellékese. Mellékese? Látom, mint kapja föl a fejét anyám. Honnan? Szinte visít a fejkendője alól a hangja. Pedig egyszerű. Kálmán bácsi fuvarvállalása a cipe- kedést Is magáiba foglalta, föl a kocsira, le a kocsiról, ezt is a megrendelő állta. Egyedül aligha boldogult volna Kálmán bácsi, noha maga is sűrű, erős ember volt. Mert egy-két zsák tüzelőt még csak lehordott az ember a kertvárosi pincékbe, nem esik le a karikagyűrű az ujjárói, különösen, ha nincs is rajta; de költöztetni, ami pedig szintén Kálmán bácsi vállalatai közé tartozott, már nem volt képes egyetlen ember. Ide kellett apám csöndes erejie, egykedvű munkabírása, tapasztaláson nyugvó szakértelme, „ö volt az én harmadik lovam...” — mondta egyszer, évek múlva Kálmán bácsi, mikorra végképp abbahagyta a fuvarozást, s megtért kamaszkor! álmához, a kőfairagáshoz. Előbb szinite megsértődtem ezen a furcsa, szokatlan megfogalmazáson; aztán, ahogy ránéztem a kicserzett álkarra, az agyonbarázdált arcra, a pisla ragyogású szemre, láttam, csak a szeretetét akarta kétségbeesett igyekezettel megfogalmazni. Mentek hát a .lovak a sárga kerarmtkockákon, képzeletemben. Ha sárga és ke- ramit és kocka, akkor az csak a Kossuth tér környéke lehet. De mit kereshet itt apám, Kálmán bácsi, s a két ló? Fatelep erretájit nincs a közelben. Vagy talán a piac miatt jöttek? Állnak a dinnyék, zöldfényű, gömbös kupacokban, már megérkeztek, nincs rajtuk mit fuvarozni. Ami megmarad estére, eláll a ponyva alatt, az őr majd vigyáz rá, bicskáival a zsebében. Elsőként persze magának kanyarít. Van még itt egy zálogház, de a képzeleti kocsin nincs semmi, amit e helyt pénzzé lehetne tenni. Tejbolt is van, de ezt a boltot se Kálmán bácsi, se apám nem szokta megcélozni. Szemben kocsma; de itt meg nem lehet hosszan álldogálni a lovasko- csiv.al, s amúgy is mindenki tudja: az itt mért kukoricabornál nincs rosszabb ezen a környéken. Látszik: eltévedtünk. Vissza hát! — Te Kálmán! Azt mondtad, szeretnél követ faragni... 736
