Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Károlyi Csaba: "...de nekem akkor se lesz történetem" Garaczi László Plasztik című kötetéről
KÁROLYI CSABA „... de nekem akkor se lesz történetem.. GARACZI LÁSZLÓ: PLASZTIK CÍMŰ KÖTETÉRŐL Garaczi László rövid történeteket és egy ilyenekből összeálló hosszabb művet tartalmazó első íkötetében olyan prózát olvashatunk, amelynek legalább 'annyira költője, mint írója a szerző, laiki már csak lírai hevülete miatt is komoly figyelemre méltó korántsem költőietlen legújabb prózánkban. Garaczi írásai epika és líra határán helyezkednek el, hol az egyikhez, hol a másikhoz közelítve inkább. A Plasztik című kötetben laz epikusabb darabokat találjuk, míg a líraibb szövegek A költészet másnapja című antológiában jelentek meg. De a Plasztik-beli A Megismerés elemi vágya; A bajusz mint szemléletünk módja, vagy például a címadó mű makk felső; Teli Vilmos fejezete a költői antológiában is ugyanúgy megjelenhettek volna, mint a prózakötetben. Az antológia-beli darabok pedig, különösen a Pertu vagyok a fő utcával; A szinkópa-hal útja a belátásig és az Egy-ig, vagy a Márfa a hegedűvel bekerülhettek volna a prózák közé is. Garaczi szerencsésen dobja el a műnemi, műfaji megkötöttségeket, nem riad vissza még nagyobb epikus jellegű kompozíció szerkesztésétől sem, ott, ahol erre nem is mutatkozik kellő anyag. Ebből az elemi kifejezési vágyból fakadó bátorságból következik írásainak az az izgalmas feszültsége, amit csak diáklapok első próbálkozásait olvasva 'érezhet az ember. És éppen ez az elemi hév és bátorság vezeti olykor az erőltetettség csapdájába például a „cseresznye-hal-ember” — történet (makk VII) vagy a kártyalapok megrongálódásaira utaló, néha már túlzásba vitt zárójeles megjegyzések esetében. Meg a tök király-epizód végén. A bírálóit szempontjából kissé szomorúan, az irodalom szempontjából annál derűlátóbban oda jut az okoskodás Garaczi írásaival kapcsolatban is, hogy ugyanaz itt a hiba, ami az erény. Kamaszosan infantilisnak tűnő sorai sokszor olyan bravúrok, melyek meghökkentően fontos dolgokat mondanak világunkról. Például a Connie és Blyde- ban ezt olvassuk: „a rádiót és a működésképtelen televíziót a nagynéni mellé temették képernyővel és hangszóróval kelet felé.” Félreértés tehát ne essék: nem kamiaszos, éretlen próbálkozások ezek az írások, épp ellenkezőleg. Ennek az első kötetnek a megjelenésével ritka, bár mostanában többször is előforduló esemény következett be: valóban új író jelent meg irodalmunkban. A fiatalság — melynek frissesége nem mentsége a kötetnek, hanem érdeme — egyrészt téma itt, másrészt a világlátás kifejezője. A kamasz-lét itt annak a teljességnek, gazdagságnak a megfelelője, ahol még minden megtörténhet — lefelé fordított kártyalap: álom-világ. Ami után aztán valóban „történnie kell valaminek” — a megfordított lapon pedig a széthulló valóságot látni, az izgalmas lehetőségek bősége helyett „egy makk királyt az ő stilizált lován”. A szerző azt sugallja, hogy ami elmúlt, az nemcsak egy nemzedék ifjúkora, hanem az ifjúkori élmények segítségével megragadható laz a letűnt kor is, amikor még volt jelen, amikor még volt történetünk. Mert most csak emlékeink vannak, de ezek nem akarnak történetté szerveződni, történetünk nélkül viszont nincs jelenünk. A történetté össze nem álló emlékek „ha nem vigyázunk, felélik a jelent”. „Nem öregszünk meg soha, hiszen nincsen történetünk. Minden esetben a halál- félelembe halunk bele.” — mondja a sublódból előbújó vietnami emberke; „de nekem akkor se lesz történetem” — dacol, vagy inkább legyint lemondóan Dixi a 691
