Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Beke László: Háttérinformációk (tanulmány)

álombéli, álmatag szituációkat, a vízben úszó, vagy hegyet mászó kosztümös figurákat, akiket kutyák, teknősbékák és más állatok vesznek körül. Festményei olyan akváriumhoz hasonlíthatók, melyekben Bunuel, Balthus vagy Klossowsky szereplői a halak, de a hasonlatban az is fontos, hogy a nézőt a látványtól vastag üveglap választja el.

Szirtes János az 1970-es évek második felében újstílusú grafikusként tűnt fel és Erdély Miklós „Indigó”-csoportjának kreativitási gyakorlatait látogatta. Már jelentős performance-eket tudhatott maga mögött, amikor elkezdett intenzíven festeni. A performance számára nemcsak groteszk, humoros és intellektuális, mint az előbbieknél, hanem tragikus elemeket is hordoz, továbbá gyakran merít a törzsi kultúrák tárgyi világából, valamint az állati és növényi lét rétegeiből is. Festészete, amellett, hogy hasonló ihlető forrásokból táplálkozik, kompozicionálisan a díszítőművészet (az ornamentika, az arabeszk) törvényeinek engedelmeskedik. Az ismétlődő motívumok textilmintaként töltik ki a felületet, néha több egymás mögötti rétegben is. A motívumkincs spontán természetességgel fogad magába mindent: az archaikus és egzotikus rétegek mellé a magyar népművészet és a technológiai civilizáció attribútumait is. S ami Szirtes művészetéről elmondható — a legkülönbözőbb forrásokból származó rétegek többé-kevésbé „békés egymás mellett élése” —, áttételesen ugyan, de tulajdonképpen kissé jellemző a magyar festészet pillanatnyi állapotának összképére is.

681