Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Végel László: A forradalmi hit, mint erkölcsi probléma. Az emberre rászoruló remény Slobodan Šnajder Confiteor című drámájában
VÉGEL LÁSZLÓ A forradalmi hit mint erkölcsi probléma AZ EMBERRE RÁSZORULÓ REMÉNY SLOBODAN SNAJDER CONFITEOR ClMÜ DRÁMÁJÁBAN „Mert kell, hogy egy helyen egészen tisztán lobogjon a láng, minden megalkuvás nélküli, egészen tiszta, mocsoktalan legyen a proletariátus érdekeiért folytatott küzdelem (Lukács György) A Confiteor formális tartalmi meghatározás szerint egy életrajz drámája, viszont a drámai világ egészéneik jelentéshorizontja messze túlmutat ezen, és a XX. század legemblematikusabb gondolatának, a forradalom sorstragédiájának problémája tárul fel benne. A sinlkói életforma, életút és élettapasztalat Snajder dramaturgiájában csak a dráma anyagát képviseli, s ez az anyag nem az életrajzi kritérium alapján szerveződik drámai cselekménnyé, hanem a forradalom eszméje válik cselekményszervező erővé, vagyis olyan szerepet vesz fel, mint a görög drámákban a mítosz. Ez egyben azt is jelenti, hogy a forradalom eszméje a Confiteorban mitolo- gémikus karakterűvé válik, vagyis olyan jelrendszerré kristályosodik, amelynek megvannak a saját trópusai, „hosszú távú emlékezete”, tehát nem lehet lefordítani egy történelmi helyzetre, egy történelmi periódusra vagy pedig egy ember életére. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Snajder Sinkó Ervin élettörténetét csak igen laza formában rekonstruálja, csak azokat a mozzanatokat hangsúlyozza benne, amely összhangban van a mitologemikus kanakterreil, tehát az egyes életen és az egyes történelmi mozzanaton túlmutató lényeg. A Confiteor tárgya tehát az, ami több mint Sinkó élete és kora. Ezért nem a pusztán megtörténten, hanem a szükségszerűen megtörténten van a hangsúly. Hogy eközben nem kellett erőszakot tennie az életrajzon, az azzal is magyarázható, hogy Sinkó Ervin életútja — habár majdnem mindig a gazdag individualizmus apológiájának jegyében telt el, makacsul feloldódott a kor kollektív szimbólumaiban, annak „mítoszaiban”, és ezért ennek az egyéniségnek a nagysága nem pusztán a maga autonóm létében tárulkozik ki sokrétűen, hanem abban a rejtőzködésben, amellyel a korszak nagy jelképeit magáévá tette. Snajdert végső fokon nem is az „igazi Sinkó” érdekelte, hanem a sorsszimbólumok mögé való rejtőzködés stratégiája. Ami az individualizmus kritériumai szempontjából a sinkói életben sokszor megmagyarázhatatlan, sőt gyakran meghökkentő és mélyen paradoxális, például a többszörös váratlan és rajongó transzformációk, vagyis azok a fordulatok, amelyek következetlenné teszik az individuális életet, a mitologémák törvényei szerint új és magasabb egységbe szerveződnek, amelyben nem az egyes ember a fontos, hanem az eszmerendszer ellentmondó működése az emberben. A Confiteor tárgya tehát egy eszme története, drámai cselekménye lefordíthatatlan egy konkrét történetre. Ebben a vonatkozásban tehát egyének feletti, azaz mítoszi inspirációjú. E fogalmon azokra a komplex kulturális, társadalmi, történelmi eszmékre gondolunk, amelyek a XX. században sajátságos archétípust képviselnek, és ebben az általános formában nem csak magyarázzák, hanem alapvetően befolyásolják is az egyéni, emberi sorsot, az emberi döntéseket. Az egyes ember ily módon szüntelenül reinterpretálja és önmagára vonatkoztatja egy-egy eszme 669
