Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: A nadrágok lázadása (regényrészlet)
rult gazdája lábaihoz, minit egy bűntudó kutya, hozzád argó lőzött, meghatóan alázatos, gyermekien ártatlan volt... Dutout nem rúgott bele, ahogy eredetileg tervezte, hanem szó nélkül fölhúzta. — Buta egy álom volt, — állapította meg, s ugyanakkor elhatározta, hogy a művésznőt nem várja tovább. Egy árván kóborló taxi elszállította dr. Strohl ügyvéd villájába. Vetett ágy fogadta. 7. Fejezet Reggel fél nyolckor a szobalány fölköltötte Dánielt. Ez megkérdezte tőle, hogy mi hír a franciáról. Nem aludt itt az éjjel — válaszolta a lány. Rettenetes! — Ellenben a szerkesztő urat keresték. Honnan? A miniszterelnökségről. Rettenetes!. . . Föl kell kutatni azt az átkozott franciát! Meg se mosdott, annyira sietett. A nyomozást az egyetemen kezdte. Fällenger professzort látogatta meg, a leendő fajgyártópárti kormány kultuszminiszterét. Először Biliinger úrral beszélt, a könyvtárossal, ettől megtudta, hogy nem lehet bemenni, erre benyitott. Dr. Fällenger Lipót vaksi szeme előtt nagy szemüveg, orra lomhán csúszott szája felé, középen már sikerült eltakarnia őszes, nikotinsárga bajuszát. Rökönyödöt- ten meredt a betolakodóra. — Hol van? Hol van? Hova tette? — támadt rá Dániel. — De, kérem. . . — Nem maga kér, én kérem. . . — Mit kér? — Eltűnt egy ember! — Eltűnt?... Én nem tüntettem el senkit. — De hátha! — mondta Dániel s a szobában megnőtt a csend. Akkor elmesélte, hogy egy francia urat keres, akit Funavárra vonzott a professzor pedagógusi hírneve, interjút szeretne tőle s egyúttal megírni azt is, amit a professzor mondott ennek a franciának. A professzor arca fölragyogott, szivart, konyakot kínált s derűsen törölgette szemüvegét. — Parancsoljon, — szívélyeskedett, — parancsoljon... Ki sem tudom fejezni, mennyire örülök, hogy a sajtó, ha közvetve is, de érdeklődik rendszerem iránt. Hát kérem, — kezdte s összekulcsolta mellén két kezét, — a fűmön tanítási rendszer alapvető hibája, hogy nincs nemzeti alapokra fektetve. Képtelenség a fumonokat ugyanazokkal az eszközökkel tanítani, mint a cseheket, a kirgizeket, vagy a portugálokat. Speciális pedagógiára van szükség.. . — De professzor úr, én nem annyira. . . — Ott hagytam el, hogy speciális fűmön pedagógiára van szükség — ebben a botbüntetés különféle változatai az oktatás legfontosabb eszköze. A tanítandó tárgyak szerint más és más testrészét kell ütögetni a tanulónak. Maga a fűmön nyelv igazolja fölfogásomat. Itt van mindjárt a szeget ütött a fejébe kifejezés. Nyilvánvaló hogy a gondolat, a megfigyelés ütött szeget a kérdéses egyén fejébe, amiből az következik, hogy a gondolat ütés útján került az agyba. Hányszor halljuk naponta, hogy a tanulónak fejébe kell verni a tudnivalót. A kifejezések tömege jusztifikál... — Kétségtelenül... Én azonban azt szeretném tudni, hogy hol van a francia? — Meg fogja tudni... Itt van aztán egy másik szólásmód: kétségbeesésében fejét a falba verte, amit azt jelenti, hogy a probléma, amely gondot okozott a kérdéses személynek, meghaladta értelmi erejét, azaz hogy mégis megoldáshoz juthasson, valami szilárd, ellenálló közegbe veri a fejét, hogy ezáltal a probléma a legtávolabbi agyi részekbe is behatolhasson. A fűmön legények nézeteltéréseiket verekedéssel intézik el, az értelem félreérthetettlen: egyik beveri a másik fejébe a saját érveit. Továbbá, addig kell ütni a vasat, amíg meleg, itt is hasonló értelmű ... 617
