Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Fodor István: Az "erdőn túli ország" históriája. Erdély története három kötetben

nyomai vannak annak, hogy a székelyek bihari és erdélyi szereplésüket megelőzően az ország nyugati gyepűvomiala/it védték. (A székelyek jól tettein érhető magyar nyelvűsége nézeteim szerint azzal magyarázható, hogy Kelet-Európábán igen korán, a kabaroknál korábban csatlakoztak iá magyarsághoz. Vő. Bogár Tanulmányok, III. Debrecen 1980, 18—20. old.) A keleti nomádok és Bizánc által fenyegetett Erdély déli részébe .királyaink főként a XII. század második felében s a XIII. sz. elején németeket (szászokat) te­lepítettek, akiknek helyzetét II. András 1224. évi oklevelében, az ún. Andreanum- ban szabályozta. A számukra kijelölt későbbi Szászföldről á korábbi székely, ma­gyar és besenyő lakosságot áttelepítette. Erdély román lakosságáról a XIII. század elején tudósítanak először az ok­levelek. E főként pásztorkodó közösségek zöme ekkor még a Kárpátoktól délre, főként a Balkánon élt. (őshazájuk Észak-Görögország—Albánia—Macedónia vidé­kén lehetett.) Első nyomaikkal a Déli Kárpátokban, Fagaras és Szászváros vidékén találkozunk. A tatárjárás Erdély néptörténetében is mélyreható változásokat idézett elő. Óriási területek néptélenedtek el (főként a folyóvölgyek és a dombvidékek). A IV. Béla által adományozott új várbirtokok szinte egyedüli iszolgáltatónépessége a románok lehettek, akiknek bevándorlása nagymértékben megnövekedett. Az új tí­pusú várak hegyvidékeken épültek, amely a románság pásztorkodó életmódjára ki­válóan alkalmas volt. E közösségek élén a kenézek álltak, akik katonai szolgálattal is tartoztak. Egy évszázaddal később már jelentősen megváltozik a románság erdélyi tele­pülésterülete. Amint a szerző írja: „Míg a 13. században csak Erdély déli felében, a hegyvidéken és .annak közelében tűnnek fel szórványosan román telepek, a 14. század elején a telepeikre vonatkozó adatok száma hirtelen megszaporodik, és a székelyektől megszállt Keleti Kárpátok kivételével egész Erdély területén bené­pesülnek velük a hegységek, sőt a dombvidékek is.” (341. p.) E hatalmas, új néptö­meg megjelenése természetesen nem magyarázható egyedül az erdélyi románság bármily jelentős népszaporulatával, hanem a délről észak felé áramló újabb és újabb román csoportok beköltözésével. E népmozgalomnak közvetett írásbeli bi­zonyítékai is vannak: „Amint a szerb királyok oklvelei a Balkánon egyre ritkábban említenek románakat, úgy növekszik számuk Magyarországon, míg a 15. századra balkáni hazájukat végleg kiürítve, ;az északi dialektust beszélők mindenestől a Duna bal .partján helyezkedtek el.” (342. p.) Ez az új bevándorlási hullám a .megszállt területek jellegét illetően alapvetően különbözött a korábbitól s lényegesen módosította e terület etnikai és települési ké­pét. A szerző szavaival: „A 14. század közepéig a román bevándorlás csak az amúgy is lakatlan hegységeket és közvetlen környéküket népesítette be, az Erdélyi meden­ce közepén a magyarság és németség összefüggő tömbjét nem lazították román szórványok. Az 1348—49. évi, egész Európát végigpusztító szörnyű pestisjárvány, mely, mint .nem egy belföldi és külföldi forrás megállapítja, Magyarország lakos­ságát is megtizedelte,... .megnyitotta az utat a románságnak az elpusztult magya­rok és szászok falvaiba. A munkaerőben szűkölködő földesurak ia hegyvidéken ke­vésbé .sújtott s egyébként is állandó hozzávándorlással gyarapodó románokat rész­ben vagy teljesen elnéptelenedett belső-erdélyi falvaikba telepítették. Így .keletkez­tek az erdélyi Mezőségre és folyóvölgyekre oly jellemző ikerfalvak, melyeknél ugyanazon (kivétel nélkül mindig magyar vagy szász) falunévhez illesztett „Ma­gyar”, „Szász”, illetőleg „Oláh” jelző különbözteti meg a kétféle nemzetiségű rész­települést.” (342—343. p.) A román vajdák és kenézek ez időtől egyre gyakrabban kapnak magyar ne­mességet, s épülnek be a magyar uralkodó osztályba, előbb Málnamarosban, a XV. századtól azonban Hunyadban és Szerényben is. (Köztük a Hunyadiak őse is.) Az erdélyi társadalom belső feszültségei két parasztfelkelést lobbanhattak láng­ra (1437, 1514), miközben új, talán minden korábbinál hatalmasabb ellenség mutatja meg erejét erdélyi betöréseivel .is; a Török Birodalom. Az új, hódító hatalom ere­588

Next

/
Oldalképek
Tartalom