Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Fodor István: Az "erdőn túli ország" históriája. Erdély története három kötetben

amely a 20. századból kiindulva akarja meghatározni a régebbi korok jellemzőit és az azokon átnyúló tendenciákat... Alapállásunkat meghatározta az a relatív történelmi optimizmus is, lamely feltételezi, hogy az új társadalomfejlődés hozzá tud járulni a szocialista nemzetek kialakulásához, az 'egykor szemben álló nemzetek közeledéséhez és együttműködéséhez.” (11. p.)

A kötetek Erdély történetét a legrégibb időktől az I. világháború végéig tekintik át elemző módon, amikor e terület leszakadt Magyarország testéről s új államhatalom kereteibe került. Az előszó rövid indoklása szerint: „Megfelelő adatok és feldolgozások hiányában nem vállalkozhattunk arra, hogy 1918 után is részletes történeti összefoglalót adjunk: meg kellett elégednünk egy kitekintéssel, amely összefoglalja a gazdaság, a társadalom, a kultúra, az etnikai helyzet fő fejlődési jellegzetességeit.” (10. p.)

Az első kötet a legrégibb időktől 1606-ig tekinti át Erdély történetét. Az olvasóban is méltán kelthet hiányérzetet, hogy a kötet elöljáróban nem mutatja be a tárgyalandó terület földrajzi viszonyait, azt a környezetet, amelyben a történelem folyamán itt megtelepedett népek éltek. Közismert, hogy e változatos földrajzi arculatnak rendkívül komoly szerepe volt a népességi viszonyok alakulásában is. A földrajzi fejezet szükségességét ezen felül még az a körülmény is indokolta volna, hogy az utóbbi évtizedekben felnőtt nemzedékek iskolai éveik alatt meglehetősen kevset tanulhattak Erdély földrajzáról. Elöljáróban indokolt lett volna azt is hangsúlyozni, hogy a mű nem a földrajzi értelemben vett Erdély történetét mutatja be (a Királyhágón túli országrészt), hanem a vele együtt ma Romániához tartozó kelet-alföldi vidékekét is, azaz nagyjából az egykori Erdélyi Fejedelemség területének múltját vizsgálják a szerzők.

Erdély őskorát Vékony Gábor foglalta össze rendkívül szűkre szabott terjedelemben. A szigorú terjedelmi korlátok meg is bosszulták megukat, hiszen a szerzőnek szinte csak az egymást követő régészeti műveltségek felsorolására maradt tere, ami a nem régész olvasónak túlságosan sok, a szakembernek pedig túlságosan kevés. Az adatok, tények felsorolása pedig nem teszi vonzó és különösen nem köny- nyű olvasmánnyá ezt a fejezetrészt. A szerző széles körű tájékozottságon alapuló, korrekt ismertetője a táj történetét a középső őskőkorban megjelenő első emberi településtől kíséri nyomon az d. e. I. századi dák királyság korszakáig. Az i. e. VI. évezred közepén jelenik meg Erdélyben a Körös-kultúra népessége a Bánság felől, s ők e vidék első élelemtermelő közössége, a „neolitikus forradalom” e sorsdöntő vívmányának hordozói. E tájegység figyelemre méltó emlékei az i. e. 4000 körüli időre keltezhető lalsótatárlaki agyagtáblák, amelyeken protoelami és protosumir írásjelekhez hasonló, de azokkal nem egyező jelek vannak. „A Maros mentén így valamikor 4000 körül kísérletet tettek az írás bevezetésére” — írja a szerző (17. p.), ami magas fokon szervezett közösség megtelepedését bizonyítja e tájon. („Suméros” őskutatóink e lelet alapján a sumér-magyarok ideköltözésének ködös elméletét látták igazolva.) A bronzkor változatos néptörténete után a korai vaskorban a szkítákkal rokon agathürszök telepednek meg Erdélyben, akiket a kelták, majd a dákok követnek. Itt is csak sajnálhatjuk, mennyire kis teret szentelhetett a szerző a pompás szkítakori leietanyag bemutatásának.

A dák királyság történetét az ez év januárjában fájdalmasan korán elhunyt kiváló ókortörténész és régész, Mócsy András foglalta össze mesterem megírt tanulmányában. A Kárpát-medence keleti felét lakó, balkáni trákokkal rokon nyelvet beszélő dák törzseket Burebista nevű királyuk egyesítette. (Uralkodása megközelítően az i. e. 82 és 44 közé tehető.) Legyőzte a szomszédos géta és kelta törzseket, birodalmának határait a Fekete-tengerig, a Balkánig, a Kárpát-medence nyugati szóiéig tolta ki, csapatai Macedóniát veszélyeztették. Központja a Déli-Kárpátokban, a Kudzsiri-havasok nyugati oldalán megépített magaslati erőd, Sarmizeget- husa volt. Miután azonban az uralkodó politikai gyilkosság áldozata lett, hatalmas birodalma széthullott, s utódai csak az Erdélyt és szűkebb környékét lakó tulajdonképpeni dák területet örökölték. Az erősen centralizált, jól szervezett dák királyság azonban még így is igen komoly erőt képviselt, s támadásaival egyre komo581