Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Stanisłav Vincenz: Hungarica. A barátság ajándékai (esszé) (Fordította Pálfalvi Lajos)
gal. Századak múlrtón viszont egész mást tapasztalhatunk. Ismeretes, hogy Gogolt, a nagy orosz írót iskolás korában még Janowskiniak hívták. Lengyel-kozák családból származott. S a hatalmas orosz áramlat ezt a kis patakot is magával sodorta. Ki tudja, miért történt így, Oroszország katonai győzelme, vagy inkább ügyes politikája miatt. Ostrogski kezdeményezéseinek nem akadt folytatója, hiányzott a megértés, vagy inkább a felelősség mind a két félből. Gogol — bár ősei Mickiewicz őseivel együt harcoltak a nemesi köztársaság védelmében — az orosz realista irodalom alapítója lett. Kívülről nézve mindez egy folyamatba illeszthető be: a regionális egységek beolvadnak a nagy civilizációkba. Ha a közép-európai térség kultúrái nem egyesülnek egyfajta szellemi föderációban (szó sincs itt politikai kérdésekről), idővel mindegyikük szükségszerűen másodlagossá, valamelyik nagy civilizáció kulturális provinciájává alacsonyodik. Ha viszont egymáshoz közelednek, megőrizhetik önálló .arculatukat, és megerősödhetnek ebben iaz újfajta tájékozódásban. Ügy tetszik, a Jagellók kezdeményezései ösztönösen is ezt a célt szolgálták. De a cseheket elnémították és megrövidítették egy fejjel, aztán a törökök tépték ki Magyarország nagy részét Európa testéből, végül pedig elbukott Lengyelország is, lélekben ugyan nem tört meg, de nem volt látható teste. Maradt a hagyomány. Történjék bármi, a nagy vereségek és az ijesztő jelek ellenére sem képzelhető el, hogy a mai világban az a nemzet elaljasulhat, amely a kockázattól és az áldozattól som visszariadva őszintén vallja és tettekre váltja ezt a hagyományt, tudatosítja magában ezeket a feladatokat. Mert csak az elaljasult nemzet pusztulhat el — tanította Staszic. Mindennél jobban megvilágítja a két nép helyeztét a latin mondás: Volentem Fata ducunt, nolentem trahunt. (Azt, aki akarja, vezeti a sors; azt, aki nem akarja, vonszolja.) (Magyarország, 1942) (Pálfalvi Lajos fordítása) 558
