Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Szendrei Lőrinc: Üzenet (novella)
mozdulatot tett, mint az érdemtelenül felkínált úrvacsora láttán. — Nem szabad ezt... úgy tudom, tilos ... de lehet, hogy már 'megint lehet, ismét szabad ... honnan tudhatnám? ... ami tegnap még imádságba foglalható tisztesség volt, mára átkozandó bűn . •. s holnap már talán újra dicséret s ige illeti ... eligazodni egyre terhesebb, s a magam törvényében is kételkedem már ... miként engedhetném meg magamnak azt, miről mások döntenék, játszadozva eképp a mai szabadság holnapra bűnné feketedő törvényeivel... De ezt a görbebotot szívesen itt hagynám — nyújtotta át a göcsörtös mankót, s madárkarjaival felkapaszkodott a vonatra, mintha ítélőszéke elé térdelt volna. „A hatodik vágányról hét perc múlva indul a Balt-Orient Expressz.” A szemetes kuka mellett nőtt ki a földből a lengyel. Lám, Ady Endre is megérkezett Varsóból — örült a fekete kalapnak, és az imént kapott görbe- botra támaszkodva követte a ködlámpákkal teli szatyorral tovalibegő embert. Ahogy a sín mellett baktatott a nagy kalapú, sorba álltak az utazók. Kitisztult arcok, világos tekintetek sorakoztak. A görbebotot csípőjéhez szorította, mint egy tiszti kardot, és kimért léptekkel vonult el a sín mellett sorjázok előtt. Parancsba kellene adni — gondolt a levélre az utazók díszszázada előtt- Talán ez ia vókonyaroú ... honnan is ... honnan ismerem? Egy másik díszsorakozón láttam, akkor hatalmas táblát tartott a kezében ... a tábla üresen fehérlett, és éljenezték, nagyon éljenezték, valóságos hangorkán követte ... és ez az ember vitte, cipelte, vonszolta az üres táblát.. ■ nem ... nem... talán ez a cop- fos lány, aki tegnapelőtt szembejött vélem az utcán... kigombolta a kék iskolaköpenyét, hogy jól lássam a divatos szoknyáját, és -akkor odaléptem hozzá, mérgesen irámordultam, mint egy tanfelügyelő ... igen, azt mondtam, tan- felügyelő vagyok, és ia lány sírva fakadt. .. nem . .. nem ■.. talán ez az őszes úr... egy római újságból ismerem -az arcát... és én még -azt hittem, hogy ő római, hogy ilyen egy igazi római ... ez a sunyi öreg hagyta magáról elhitetni, hogy ő római •.. nem bízhatok meg benne .. . hogy merészel valaki római lenni, ha nem római? „A hatodik vágányról hat perc múlva indul a Balt-Orient Expressz.” Oszolj! — üvöltötte el magát. Mi ez? Mi van itt? — szúrt tekintetével a szétszaladók hátába .. . „egy kelet-európai nagyváros”* — érkezett a válasz abból az ezer éves emlékből. Mit mondott? A (hatodik vágányról hat perc'múlva? Mintha öt percet hallottam volna ... vagy talán ötödik vágányt...? Hány percünk, hány vágányunk van? Vannak itt vágányok, kérem? S miért vannak vágányai a perceknek? Mit szólna ehhez Ady Endre? Ismerős közeledett. Régi jó barát. Nagyon jó barát. Közvetlenül előtte pi- Vent meg a gyermekkori barátja. Három éve nem látták egymást. Akkor még együtt indultak kirándulni, hosszú-hosszú utakat .csavarogtak be. Hetekig kalandoztak a hegyekben, az egyik faluban még bivalyt is fejtek, mert az özvegyasszony csák azért adott szállást nékik... de amikor bevitték a sajtárt a konyhába, a szérűben mutatott nekik fekhelyet... szó, ami szó, fiatal menyecskének is megjárta az özvegyasszony... aztán másnap leereszkedtek a völgybe, csóréra vetkőztek, és fejest ugrottak a tóba ■.. Azt hitte, soha nem kecmeregnek ki a vízből. Minden karosapás, minden lábtempó valóságos küzdelem volt. Vajban, olajban vagy olvasztott cukormázban is könnyebb úszni, mint abban a tóban. Kifeküdtek a víz színére, és (himbálóztak egymás mellett, mint két elfcötött, gazdátlan csónak. Ott beszélgettek utoljára ... Van még öt percem — közölte ugyanazon a vizes hangon a gyermekkori 547
