Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Bojtár Endre: Kelet-Európa vagy Közép-Európa? (esszé)

harmincas évek elején milliók haltak éhen.) A válságból 1935—36-ra tér magához a világ — és tér át a hadigazdálkodásra. A háború utáni újjáépítés erőszakos iparosítását a mezőgazdaság sínylette meg (1950 és 1954 között a mezőgazdasági termelés körülbelül 10%-kal maradt el az 1934—38-astól), s ez a fajta, nem a termelékenységen alapuló iparosodás csak az elmaradottságot növelte- Ez után következett az a 10—12 év — nem véletlen, hogy az 1956 utáni, külpolitikailag is oldottabb légkörben —, mely a században leginkább igyekezett összhangba jutni Európával. Sajátos „fogyasztói társadalom” megszületése ez szocialista viszonyok között, szocialista köntösben. Ekkor lépnek életbe azok az új gazdasági mechanizmusok, melyekbe eleve „fékek” vannak építve. Nem véletlen, hogy az az irányzat, a kelet-európai groteszk, mely ezt a helyzetet, tragikus és komikus egymásbafoíyását megragadta, a romantika óta először világirodalmi értékeket produkált Rózewicz, Mrozefc, Hraíbal, Párái, Kun- dera, Havel, Örkény, stb., stb. műveiben.

A kapitalizmus kialakulásának ez a megkésett, csökevényes módja komoly következményekkel járt a társadalmi osztályok alakulására. Arról, hogy milyen girbe-görbe úton jött létre — már ahol létrejött — a kelet-európai polgárság, igen sokat írták. Azonban a kapitalizmus kitermelte másik osztály, a munkásság is hiányzott ezen a tájon. Statisztikai adatok mellett, melyek 1945- ig agrár, vagy jobb esetben agrár-ipari országokról beszélnek, a szépirodalom is erről árulkodik. A munkás életét ábrázoló próza, amilyen a nyugati irodalmakban legalábbis Zolától kezdve megszokott, Kelet-Európábán — színvonalas — alig akad. Reymont nagy tablója a lengyel Manchesterről Lódzról. Az ígéret földje, vagy az ukrán Ivan Franko Boa constrictor című regénye a galíciai olajmezőkről nem a munkást állítják középpontjukba- Jellemző a munkásosztály ábrázolásának erőltetett irányzatossága és a valóság korrigáló erejének az összeütközésére Déry regénye, A befejezetlen mondat, ahol élesen elválnak a nem munkás és a munkás szereplők. Az előbbiek hitelesek, az utóbbiak kiagyaltak, egészen a nevetségességig, valóban „ahogy Móricka elképzeli” a munkásosztályt.

Bár tudom, leegyszerűsítő szociologizálásnak tűnhet ,alapot” és „felépítményt” így, közvetlenül egymás tükrében nézni, talán mégsem véletlen, hogy — Gorkij és Kassák prózájában — az orosz és a magyar munkásság az, amelyik megjelenik, valóságos társadalmi súlyának megfelelően: az orosz munkásság számban hatalmas volt, hiszen 1910 körül, mikor Oroszország bruttó társadalmi terméke Európában már az első helyen áll, a lakosság Ví-ét tette ki, s a magyar munkásság is olyan erős volt, hogy — miután az ország urai a lovak közé dobták a gyeplőt — a Tanácsköztársaság idején magára tudta vállalni a nemzeti függetlenség ügyét.

Egyébként azonban egész Kelet-Európára kiterjedő általánosságban — tükreként a valóban hatalmas iparosodásnak a század első évtizedében — a munkásosztály az irodalomban a tízes-húszas évek avantgiarde lírájában talál szószólókra (legerősebben a cseheknél). Az avantgarde világképe azonban jövőközpontú volt: az eljövendő munkást és birodalmát, a szocializmust énekelte meg, nem pedig a létezőt. Az a társadalmi osztály ugyanis, mély számbelileg túlsúlyban volt — talán Csehország kivételével —, s amelyre az elkövetkező társadalomnak épülnie kell, ahogy a harmincas évek parasztírói elképzelték, az a a parasztság volt. Illetve lett volna. Mert 1945 után, annak a tételnek a nevében, hogy kizárólag a munkásosztály képes a társadalmat a szocializmusba elvezetni, egyrészt a munkásság jelentőségét mesterségesen meg531