Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Balassa Péter: Se pajzzsal, se dárdával. Válaszlevél Csengey Dénesnek
ami egy gyökeresen megélhető Földre emlékeztet. Egyáltalán nem mondtam, nem mondok le a Földről, de mintha brutalizálódásával párhuzamosain egyre kevésbé lenne valóságos. És mintha egyre kevésbé lenne hely ... Amit felrósz .nekem — némileg saját állításaidon belül ás ellentmondásosan —, valójában egyszerű különbség közöttünk. Az „esztétikai” világkép (persze: van-e ilyen egyáltalán?) rész ia munkamegosztásban, de egyáltalán nem totalitárus igény- nyel lép fel, csupán „ez és ez” a dolga, másnak meg más. Nem minden függ össze mindennel. Nem lehet egyszerre minden követelményt érvényesíteni a résszel, egyvalamivel szemben. E munkamegosztáson belül számomra elsősorban la műelemző tevékenység .adatott. Ez .azonban egyre kevésbé (régebben inkább) tisztán poétikai, szaktudományos eszköztárral való l'art pour 1’art szövegértelmezést jelent. Hanem tágasabban értem (jó ideje, ami nyomot kellett hogy hagyjon .az utóbbi években megjelent írásaimban 'is): ihermeneutikus aktusként, pontosabban életértelmezésként, életproblémák közvetítéseként. Nemcsak a művekben kifejezett életproblémák ar.tikulálása számomra a műelemzés, hanem a saját problémáimé ,is. A műelemzés, anélkül hogy szubjéktivista önkénnyel bekebelezné a tárgyat, saját életértelmezés is, az önismeret közege. Ennyiben pedagógia, egy nagyobb, tágasabb, mélyebb párbeszéd kimunkálása érdekében. Az önismeret, ami töhát nemcsak önmagam, hanem ezen keresztül elsősorban a „másik”, a világ megértése — legfontosabb dolgunk. A hely és a szellem követelménye, amely nem psziohologizálás, nem köldöknézés, hanem kommunikatív cselekvés, tehát a létezésszakma. Minden az így felfogott megértésből, és nem is a szabadságból, és nem is a ^műveltségből” stb. van levezetve számomra. És mi más .lenne a „másik” megértése, ha nem egyszemélyes „gyökeresedési” szándék? Ez viszont 'kötelesség, tehát MUSZÁJ. Ennyit a muszáj- morál feltételezett, nékem tulajdonított tagadásához. Hogy pontos legyek: a mé- gismorál használati módjait, körmönfont manipulálhatóságát, 'retorikus kisajátítását bíráltam és bírálom. Hogy van „muszáj”, hogy természetes létformánk, a „mégis”, sose tagadtam. Hogy „metaforikusán” mondjam Neked: nem szűnök meg soha Beethoven-zenét hallgatni és figyelni, .mely másról sem szól, legyen még oly tökéletes is az éjszaka, miként az ő eszméinek a veresége idején volt, hogy „.azért mégis” . . . Ha művet elemezni, műveken át .létezni — szerintem — a lehető legmateriáli- sabb „élet”, vagy legalábbis semmivel sem kevesebb, mint a „valóságos”, ha az „esztétaság” szabadságharca is az egyik a sokféle szabadságigény és harc között, ha nem tudok valóságosabban megélni egy társadalmi igazságtalanságot, szabadságnélküliséget, praxis-nyomort, mint egy-egy vers, regény stb. életproblémáját, ha a mű életkérdései rádöbbentenek, „rátanítanak” a magaméira, ha Rilke meghökkentően lapidánis parancsa (minden igaz mű parancsa ez), „Változtasd meg élted”, egyúttal a szabadság definíciója, amely messze nem az esztétika körébe vág már és semmi ilyen „világképbe” nem .illeszthető bele, hiszen tétje valóban élet és halál, ha e felszólítás megformáiltsági foka felér egy politikai plakát felszólító erejével (de nem az!) és valóságfokával, ha a mű: erős eszköz a fegyvertelenség és méltóság világáig jutni, a megértés pedig a szeretet állapota (és nem puszta érzelem, amit takargatunk és szégyellgetümk), — nos, akkor mindez a szigorú feltétel valamilyen önfeledtség és felszabadultság pillanatát mint „paradicsomi” momentumot szolgálta,' ami játék nélkül el nem érhető. Szándékoltan hosszú mondatom végére fogalmaztam az új szót: játék. Mert amiről nem írsz közvetlenül, de amiről szólni kell, az az „esztétaság” mellett, mögött gondolt gyanított és rosszallt játékosság. Márpedig a műben, a kultúrában nem véletlenül játszik oly nagy szerepet a játék s az öröm. Az öröm: az önfeledtség pillanata (nem a boldogság állapota; kétlem, hogy volna ilyen állapot tartósan), ami bizony pedagógiai étosszal bír. önfeledtség: kilépés önmagunkból, ami azonban nem felelőtlen eufória és formátlan hisztéria. Lemondani a játékról, ami oly .jellemző a „gyökeres” gondolkodásra, arra, amelyik csak a gondterheltséget és a rosszul értelemzett komolyságot részesíti előnyben, nagyon nagy tévedés. Pontosabban: lemondani a játékról mint a művészet és a művészi gondolkodás természetes velejárójáról: fölösleges pazarlás az értékekkel. mely súlyosan megnehezíti a gondokkal való igazi szembenézést, azok 496
