Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Balassa Péter: Se pajzzsal, se dárdával. Válaszlevél Csengey Dénesnek

tételes kifogásaidra reagál, mert meglepően kevés ilyet találtam, hanem megpróbálom, nem titkolt terápiás, önismereti célzattal is vitánk tulajdonképpeni mélyáramát elemezni, a valódi kibeszélés jegyében. Helyenként rámutatok, ihogy nem hallod kellően mondandód teljes kontextusát. Hozzáteszem még e bosszúra nyúlt bevezető végén, hogy stílusunk bizonnyal igen eltérő, de ez nem zavarhatja egyikünket sem. Ha más a stiláris ízlésem, akkor ez ténymegállapítás, semmi több. A méltányos- ság és az őszinteség szándéka járja át mondataimat, amit leírok, összes következményével együtt gondolom és igyekszem hallani. Mert megérteni egymást, ez két dolgot nem jelent: azt, hogy félreértsük egymást 'mindenáron, és azt, hogy egyet- értsünik mindenáron.

Mégis egyetértéseim listájával kezdem, az olvasók türelme érdekében röviden. Mélyen egyetértek kitűnő gondolatmenetedd sorával, iá fül-metafora értelmezéséről, a műveltség és kultúra helyzetéről, a vereség-tudatról, gondolkodásom bizonyos vonásairól, melyek az esztétikai vizsgálódás kiemelt szerepéhez vezettek, a szabadságtörekvések fegyvertelenségéről, a megosztottság némely összetevőjéről. Bízom benne, mindkettőnknek elég ennyi az egyetértésből, hogy beszélgethessünk mindarról, amiben nem értünk egyet.

A beszédhelyzetről. Egyetértek mindazzal, amit az első oldatokon írsz a beszédhelyzetről, csupán egy ragozási különbséget érzékeltetnék, tárni a későbbi „esztéta- sággal” és világképemmel is összefügg. Én ritkábban ihasználom/használnám itt is. másutt is a többes szám elsőt , mint Te, gyakrabban az egyes elsőt. „Én, én, ón”, írja Gombrowicz remek naplója elején. Ebben az értelemben magam is szívesebben írok „én”-t. Ez szándék szerint nem az önhittség őrülete, nem líra, nem az a szubjektivizmus, amely a szavákkal önkényeskedő „tudománytalan” fogalmazásnak nyit utat (ahogy ezt a tudomány ob jeti vitására oéhes előszeretettel hiiva tkozó, esszé-ellenes, presztízsféltő kollégák felől hallom olykor), hanem annak a meggyőződésnek a beszédhelyzetre (történő, alkalmazása, hogy 'az individualitás az európai társadalom- és emberfejlődés egyik legnagyobb vívmánya, kultúránk (alapvétő eseménye; ha az kommunikációképes marad, ha a közös konvenciókon belül képvisel egyéni változatot, mely megújítja e konvenciókat, ha rész marad laz Egészben, de mint ilyen, egyéni Egészet (képvisel, ha egyéni szólamot hoz létre a közösségben. Én, ez nem a mindentől elrugaszkodott aszkéta álneve, nem önmaga remetéje. (Nem is eredetiségmániát fejez ki, hanem az 'individualitás minit történelmi és ontológiai eredmény megkerülhetetlenségéről, olyan fejleményről beszél, áhonnan nem látok viisz- szautat (függetlenül attól, hogy ugyanaz az „én” mint fcülönlét: mérhetetlen ellentmondások és szenvedések forrása, túlzásai éppúgy mint iá kollektivitáséi, bűnökhöz vezettek). Csak én-ék tudnak párbeszédet folytatni, csak autonómia révén jöhet létre új közösség. Az én itt nem az üresség, hanem a kommunikáció. Nincs párbeszéd a mi-k között, hanem az én-ek közötti közvetlen párbeszéd (illetve annak tárgyiasult formái) alkotja a mi-t. Az „én” kommunikatív alapegység és nem izolált atom (különben a hasonlat rossz: az atomok sem izoláltak soha 'és sehol). Az „én” nem kiemelése és elbarikádozása a személynek, nem gőgös kivagyiság, zárkózottság, hanem a (kommunikáció alapfeltétele, s mint ilyen, megkülönböztető ragozást igényel. Semmi többet. Ezért használom, nem pedig fitogtatom — én. Ez azt is jelenti: csak én mondom, mindössze a magam nevében. Nem vagyok fcarvezető, nem érzem magamat szerepben. Szerepellenes vagyok, minden rámkényszerített, nekem tulajdonított „szer-ep-választás” ellenére. Még tanári munkámról is úgy vélem: egy ürge végzi, és nem ,ja tanár”.

A ..kibeszéletlenség”. Több helyen beszélsz erről, panaszoddal általában mélyen egyetértek. Mégis meglepő számomra, s ez már vitánk sűrűjébe visz, hogy milyen kevés konkrét, kimondott kifogást emelsz írásaimmal, szellemi magatartásommal szemben. Ennél nekem is több ellenvetésem lenne. .. Sokkal többre számítottam, valódi fcibeszélésre. Ez, sajnos, itt sem történt meg, leveled minden, már említett érdeme ellenére. írásod nagy részében általánosságban, olykor számomra nemigen világosan beszélsz egyfajta idegen magatartásról, amit e nekem írt vitairatban tartasz szükségesnek bírálni. De miért is vegyem ezt magamra? Miért szólna ez nekem, amikor sehol nem mutatod ki — iaz esztéticista szabadság-világ 492