Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Csengey Dénes: A kétségbeesés méltósága. Levél Balassa Péternek
már nem követem.) A világnak nincs helyes megoldása. (Ez igaz, de nem az ember utolsó lehetséges szava. Ezen a ponton jön létre a magyar kultúrha- gyományban mégis-morálnak nevezett nem-raaionális tartás, .amelyet te elutasítasz, én nem.) 8. A művészi forma az egyetlen olyan létmód, amely — ha csak megtapasztalásának, befogadásának, azaz világtörvénnyé avatásának korlátozott idejére is — a szabad és erkölcsös lény számára lakható világot tud teremteni. Tehát az általunk kívánt szabadság egyetlen megvalósítható létmódja a tökéletes művészi forma. 9. A szabadság világfoglalása tehát a művészet. 10. Mivel azonban nemcsak a világ, a művészet is elveszítette elsajátíthatóságának evidenciáit, ahhoz, hogy általa hozzáférhető szabadság jöhessen létre, közvetítőre van szükség. 11. Ez a közvetítő a szabadság pedagógusa. Életformája: a kétségbeesés méltósága. Foglalkozása: művészetkritikus. (Az utóbbi mozzanatokat a személyes választás lépéseinek tartom. Ezért nem kísérem őket megjegyzéssel.) E lépések után — tudom, elnagyolt rajzolatban — itt áll előttem az a kritikus és irodalombölcselő, aki számomra vagy. Itt áll előttem a szellemiség amellyel vitám van. A szimmetria törvénye úgy diktálja, hogy magam is csonkaságaim meg- vallásával ereszkedjem e vitába. Korlátozva vágyóik abban a vonzó szándékban, hogy egyetlen mozdulattal a szabadság végső kérdései felé lendüljek. Éppen azért mondjuk azokat végső kérdéseknek, mert üt vezet hozzájuk, amely az élet és a gondolkodás naponta újuló szólamaiban mindig újra kezdődik és újra épül. Magát ezt a korlátozottságot, ezt az élmények közé kényszerítettséget még nem tekintem csonkaságnak. A szabadság számomra a tudatos emberi lény lehetségessé vált önfeledtsége, az az elveszett ősállapot és örökös utópia, amelyben az ember társadalmában teljessé, vagyis korlátozatlanná, mert fedezhetetlen szükségletek nélkülivé válva úgy tapad a természetre, ahogy fára az ága, úgy illeszkedik a mindenségibe, mint egy lelkes és boldog hangya. Az élmények közé kényszerített lény tehát megkívánható szabadságának létövezeteiben él, a létélmény minduntalan megzavart önfeledtsége pedig maga a szabadság kényszere, a szabadság csapdája, amely az embert napról napra, percről percre ejti meg. Ülök például itt az asztalnál, behavazott utca panorámája előtt, cigarettafüstben, tollal a kézben, fogalmazok. Téli délelőtt a huszadik század végén, Keszthely, Magyarország, Európa, levél Balassa Péternek. Ülök tehát, és kényszerülök elképzelni, micsoda iszonyatos vajúdás kellett a szőrét elhullató, két lábra emelkedett furcsa fajzaJtban ezért .az egyszerű, nekem hétköznapi testtartásért. Micsoda lelemény és mennyire esendő alkotmány egy ház fedele, egy asztal, egy szék! Micsoda pompás végeredménye a megragadhatatlan élmény nyomában lihegő izgatott vakogásnak az első szó, az első hibátlan ívű mondat! És hogy elsápad, mennyire elégtelen egy hibátlan mondat a sötét kényszerektől hajszolt vágy előtt, amely létrehozta. Vagy itt van a cigaretta, a golyóstoll. Egy lószerszám, egy szonett, egy kaszatömlöc. Egy bilincs, egy viadukt, egy törvény, egy fésű, egy férfimellény, egy függetlenségi nyilatkozat. Micsoda monumentális töredékei annak a dadogásnak, amellyel az emberfaj Istent szólongatja, magát megnevezi, megjelöli, lerombolja és újra kiformázza. És aztán a hely, a pillanat, ahol és amikor e dadogásba elegyedem. Károli, Pázmány, Zrínyi, Kazinczy és Arany szavaival, amelyek a világ 487
