Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 5. szám - Pawel Jasienica: Báthori István a lengyel-litván állam élén (tanulmány) (Kovács István fordítása)

azonban nem világít rá teljesen a legfőbb hatalom birtokosának jogkörével kapcsolatos nézeteire.

„Én a nép fölött uralkodom — jelentette ki máskor — az Isten a lelkiismeret fölött. Három dolog van ugyanis, amit magának tartott meg az Üristen: a semmiből valamit teremteni, a jövőbe látni, s a lelkiismereten uralkodni.”

A rideg magyar férfiú tehát csak egy, mégpedig a legjobb vonatkozásban hasonlított a kifinomult Zsigmond Ágosthoz, aki szintén azt vallotta: senki szívén nem uralkodhatik.

Csalódtak azok, akik kezdetben az eretnekek pártolásával vádolták Báthorit, de azok is, akik attól tartottak, hogy a klérus fanatikus szárnyának befolyása alá kerül. Báthori buzgó katolikus volt, ahogy erejéből tellett, segítette egyházát, de a toleranciára intő törvényeket sohasem szegte meg. E tekintetben is egyezett Za- moyskival. A kancellár ifjú korában más hitet vallott, de katolizálása után se szállta meg ia neofiták elvakult buzgósága. Nyíltan hirdette, hogy fél „egészségét” odaadná a^hit katolikus egységéért és az 'egészet azért, hogy <a másvallásúak üldözése megszűnjék. Ettől az elvétől csak idős korára tért el, igaz,’ akkor nagyon.

A gondolatszabadság Jagelló-kori hagyománya még tartotta magát, de napjai meg voltak számlálva. Már az is előfordult, hogy nyíltan felléptek a máshitűekkel szemben; szentélyeiket és sírjaikat meggyalázták. Ezt azonban a király szigorúan büntette. (...)

Báthori harcias uralkodása a kultúra területén feltétlenül kedvező és. szükséges változásokat hozott. A Zsigmondok arany jelzővel illetett évszázadában már szépen virágzott a honi írásbeliség, de nem állt az uralkodói kegy középpontjában. A Jagellók nem tagadták meg a támogatást, bőkezűségükből a toll embereinek is jutott valami, de sokan leírták már, milyen nyomorúságos mecenatúra volt ez, azzal a támogatással összehasonlítva, amelyet a litenatúra a reneszánsz pápái, az olasz fejedelmek és a Válois-k részéről élvezett.

Báthori évtizedében a királynak és első emberének, Zamoysfcinak a közvetlen környezetében szinte nyüzsögtek a literátoroik. A történetírásért lelkesedő, állandóan Caesart lapozgató uralkodó főként a történészeket tüntette ki figyelmével. Reinhold Heidenstein munkáját túlságosan is alaposan nézte át, személyesen cenzúrázta a kéziratot. Stanislaw Sarnickit egyetemre küldte. Sokat fáradozott azon, hogy bepillantást nyerjen a vatikáni levéltárak iratanyagába, Luikasz Górnickit, akinek Zsigmond Ágost a tykocini sztarosztaságot adományozta, a wasilówd szta- rosztasággal is megerősítette. Andrzej Nideckit még uralkodása kezdetén maga mellé vette a királyné udvarából és végül püspökké emelte. (...)

A magyar férfiú választott király volt, s mint ilyennek, szembe kellett néznie a megváltoztathatatlan emberi tulajdonságok egyikével. Ugyanazzal, amelyik napjainkban is él és hat; elég ha példaként a francia nemzetgyűlés képviselőit említjük, akik a nemzet helyett választókörzeteiket reprezentálják. A halandók többsége úgy véli, ha leadta valakire a voksát, azzal már jogot is formálhat arra, hogy ilyen vagy olyan protekció formájában azonnali ellenszolgáltatást kapjon. Tegnap támogattalak? — háláld meg ma. Az érdeknélküliség a legritkább erény — a politikai küzdőtéren pedig különösen az. Báthori jól ismerte ennek a mechanizmusát: személyi döntései legalábbis ezt tanúsítják. A magyar államférfi nem mindennapi tehetségét bizonyítja az is, hogy országlása idején kegyeivel a legérdemesebbeket jutalmazta. A tajték nem csapott át a fedélzeten, s ezzel a csatával az állam hajójának nem minden kapitánya dicsekedhet. (...)

Nicholas Machiavelli azt tanácsolta az uralkodóknak, hogy hajtsanak végre nagy tetteket, mivel az csalhatatlan módszer az alattvalók szívének megnyerésére. Báthori csak formálisan alázta meg Danckát, a porosz kérdést könnyelműen elpuskázta, de a három keleti hadjáratot valóban megnyerte, az elveszett területeket visszaszerezte, a Zborowskiakat letörve bebizonyította, hogy „nem festett király”. Legfőbb tervéhez Róma támogatását is megnyerte. Ily sikersorozattal a nemesi Köztársaságban nemzedékek óta nem dicsekedhetett senki.

(Kovács István fordítása)

453