Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 5. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: A nadrágok lázadása (regényrészlet) - Küzdelem az emberi környezetért Kolozsvári Grandpierre Emillel pályakezdéséről beszélget Kabdebó Lóránt

már megengedted, hogy kéziratát elolvassam. Nem éreztem, hogy a szálak széttartanak, maga az ötlet képes egységes szerkezetet biztosítani a regénynek. Ha már A rostát is megjelentetted ismét, nem gondoltál A nadrágok lázadásának kiadására?

A nap is fényt ad, a gyufa lángja is fényt ad. Ezen azt értem, hogy ugyanazzal a módszerrel, ugyanazt a célt tartva szem előtt egyformán földolgozhat az író fontos és jelentéktelen tárgyakat. Számos gyufalángnyi tárcanovellát írtam s néhány kisregényt, s ezekben azt a nem túlságosan magasra helyezett célt, amit el akartam érni, el is értem. A „Nadrágok”-kal valamelyest más a helyzet. Lehet, hogy téged a két szál kétfelé húzása nem zavar, engem zavar, mert én nem így akartam, mert a téma kicsúszott a kezemből. Ezért nem adtam ki, noha mások is bíztattak. Bé- ládi Miklós például. Majd akkor jelentetem meg az életmű sorozatban, mégpedig a teljesség kedvéért, ha kifogyok az új művekből. A félig sikerült művek nem érdemelnek mást.

Ahogy gondolod, annyi mindenképpen bizonyos, hogy ilyen műfajú regény nincsen irodalmunkban, a spektrum teljességéért is érdemes volna kinyomtatni. Szatirikus regény, aminek a mondanivalója nagyon leegyszerűsítve az, hogy ruha teszi az embert. S ha ez így van — sugallód te — akkor hadd uralkodjanak a nadrágok, az emberek fölöslegesek. A két szál, amiről vitázunk: a franció újságíró hazai szereplése és a „nadrágok lázadása". A két szál nemhogy ütné, de kiegészíti egymást.

Egyrészt a harmincas évek világának „élethű”, korabeli ábrázolása a regény. A válság utáni kiútkeresés reménytelensége és torzulásai szokatlanul éles megvilágítást kapnak benne. Az őrségváltásra spekuláló demagógia, a látszatokra épített, jó színben feltűnni akaró országvezetés vitriolos szatírája. Ahol a hivatalosság éppúgy blöfföl, mint az ellenzék. Ebben a légkörben „indul” Eduárd, a „nadrágok lázadásának” szervezője. Maga is manipulátor, akit végül is elsodor saját mozgalma. Ha a mozgalom vezetője saját boldogulását nézi és saját boldogtalanságát akarja kompenzálni: semmilyen lényegi fordulatot nem tud elérni. A Nagy Szatíra lehetősége is benne van. Ne felejtsük el, Babits is, Szekfü is épp ekkoriban hivatkoznak Széchenyi blöfföket leleplező torzójára. Gömbös politikája már előre érezteti a későbbi összeomlást. Persze: mondjuk most utólag. Könnyű így okosnak lenni. De te ebben a nehezen megszerkesztett regényedben — azt hiszem — éppen ezzel a sejtelemmel viaskodsz. Egy kicsit Swift kezét is fogva próbálsz érvényes szatírát teremteni egy korszakról, amelyről még alig látszik, hová fog vezetni. Amikor reformot kiabáltak, te blöffről beszéltél.

De ne csak múltbéli érdemét emlegessem. Hiszen éppen hogy akkor nem fejthette ki hatását, mert kéziratban maradt. Most nemcsak az irodalomtörténész szemével olvastam. A kritikus a mai tanulságokat is kereste: végig a mai korszerűségére is figyelve olvastam. Stilárisan? Ma már nem olyan társ- talan, mint a harmincas években. Két ad hoc példát említsek. Sokban Haj- nóczi Jézus menyasszonyára emlékeztet, ez pedig jelentős sikernek számit újabb prózánk alakulásában. Más szempontból pedig egy kicsit Hitchcock Madarak című filmjével is összevethető. A blöff veszélye, a végig nem gondolt gondolat fertőzete, a személyes indulatok vihart kavarása, a mozgalom manipulálása: úgy érzem, mindenki találhat ma is megszívlelendő tanulságot művedben. És a szatíra akkor él, ha a jelenben is hatni tud. Mert amíg a téves valóságszemlélet meghatározhatja mindennapjainkat, a te szatírád aktualitása is biztos.

408