Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: A nadrágok lázadása (regényrészlet) - Küzdelem az emberi környezetért Kolozsvári Grandpierre Emillel pályakezdéséről beszélget Kabdebó Lóránt
Épinaiba, a többi hazugság, például az, hogy messzire látok, mert a közvetlen közelemben sem vettem észre semmit, nem fogtam föl, nem értettem meg a helyzetemet, vagy üres szóvirág, mint a „csendben a hang”, „a hangban a csend”. Jegyzeteimben, leveleim túlnyomó részében értelmesen, világosan írtam, a meggyőződésem viszont az volt, hogy az irodalmi műveket kizárólag ezen a ködös, zavaros, megfoghatatlan nyelven szólaltathatjuk meg, ami a köznyelv és az irodalmi nyelv különbségéről való sajátos elképzelésem következménye. Ezek szerint Kuncz Aladárral való beszélgetésed eredményeképpen alakult a prózád pontossá, könnyeddé, áttetszővé. Már A rostában sok helyütt megmutatkozik ez a fajta próza, noha néhol expresszionista hatások érződnek rajta. Későbbi műveidet a kristálytiszta, félreérthetetlen fogalmazás jellemzi. Kuncz Aladárral való beszélgetésem idején már készen volt A rostából mintegy hetven oldal, három barokk szalonra elegendő drapériával. Beláttam, hogy amit írtam használhatatlan, ez a tudat lesújtott és tanácstalanná tett. Ha első indulatomnak engedelmeskedem, a regény a kályhában végzi kurtára szabott életét, a kísértés erős volt. Az ötlet, hogy írjam át a hetven oldalt, napok múltán merült föl, amikor beleolvastam a kéziratba, s az undoron keresztül észrevettem, hogy ha a mód, ahogyan megírtam a részletet, siralmasan hat is, a szerkezet, amire drapériás mondataimat fölraktam, nagyjából ép és egészséges. Kiegészítő ötletem is támadt, még pedig az, hogy nem kézírással, hanem gépen írom át és folytatom a regényt, hogy minél messzibb távolodjak nemcsak a regény stílusvilágától, hanem fizikai megjelenésétől is. A kézirattal lehet alkudozni, a gépirat viszont a nyomdai oldalhoz való hasonlósága révén véglegesnek hat. Két ujjal kezdtem neki a munkának; A rostán tanultam meg gépelni. Kizárólag stílusbeli javításokat végeztél A rosta első hetven oldalán? Nem. Az eredeti hetven oldal kilencvenre vagy százra dagadt. Az üresjáratokat kitöltöttem, másfelől kidolgoztam a többnyire átláthatatlanul fölvázolt szituációkat. Saját élményeimhez hozzácsaptam az újonnan megfigyelt tapasztalatokat, édesanyám és apám szerepét megváltoztattam, tipikusabbá tettem. Mit értesz ezen és miért volt erre szükség? A rostában a keresztény középosztály a maga sajátos módján reagált a főhatalom változása következtében előállott helyzetre. Én ezt a reakciót akartam megírni, konfliktusra volt szükségem anya és apa között, ellentétes fölfogásra, vitára, amiből kibontakozik az új helyzet, s megmutatkozik a részvevők szemlélete. Édesanyám azért nem volt alkalmas ennek a regénybeli funkciónak az ellátására, mert apám any- nyira elnyomta, hogy ha volt is véleménye, nem igen hangoztatta, attól meg, hogy kitartson mellette, távol állott. Apám pedig — akiről Jászi Oszkár isten tudja, milyen információ alapján minden magyarázat nélkül azt írta, hogy renegát, holott semmi nem volt tőle idegenebb a hitszegésnél, akkor is hű volt a Monarchiához, amikor az gyakorlatilag már megszűnt létezni — szintén nem volt alkalmas a regényben megkívánt szerepre, mert a valóságos helyzeteket összetévesztette a saját elképzeléseivel. Szórakozottságában a színmagyar Málnásra küldött román nyelvet tanulni, majd Franciaországba, hogy textiles legyek, ami ugyancsak rémálom volt. Mellékesen hadd jegyezzem meg, hogy azt a poetica licenciát, hogy élő személyeket megváltoztathatok, ugyancsak Kuncz Aladár megjegyzései sugallották. Amint mondtad, szüleid jellemét megváltoztattad, ahogy kifejezed magad „tipikusabbá tetted”. Hadd jegyezzem meg ennek kapcsán, hogy A rosta figurái elütnek a tipikus magyar regényfiguráktól. Mivel magyarázod ezt? 404
