Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Páskándi Géza: A "járatlan járt útért el ne hagyj!" korszakairól (Hozzászólás az avantgarde-vitához)
azokat idézik, amik idézhetők! Paradoxon? Igen. Mert kellenek, akár a vélt fix pontok, az Archimedésziek, ha valahova jutni akarunk. Egy Miro festményt nem tudok úgy fölidézni, mint Munkácsy ásító suszterinasát. Vagy az Ecce homo-1. De ha a mikrovilágot nézem — a színest — „beugrik”: egy gyermeki mikroszkóp gyermekinek látja az egyébként félelmetes nyüzsgést. A mélyi tenyészetet. Egy fölvett pueril attitűd. A játékosság enyhítő körülmény, sokszor mondtam. Legalábbis, így szól a hiedelem, amely sosem egészen vak. 4. A KÉSÉS ELŐNYEI; EGYÉN, CSOPORT ÉS KRITIKA. Lassúbb lévén az információ, ia kis és közepes nagyságú népek irodalma, művészete később kapta a külföldi impulzusokat. Azért persze nem kellett egészében például a szimbolizmust franciahonból megkóstolni, legalábbis annak, aki merengett már a népköltészet szimbolizmusán. A mitológia mindig segít az izmusoknak. Szimbolizmus-érzékenységre neveli őket, stiláris animizmusra, s persze parabolára, allegóriára, s nyilván naiv fantasztikumra is. De megteszi ezt részben a népmese is. A baj inkább az volt, hogy a népmese-világ is viszonylag későn került a közszellem asztalára (legalábbis nálunk). A késve kapott impulzusoknak van egy előnye is. Már letisztultabb, higgadt fejleményeket asszimilálhatunk. Olyan ez, mint a forradalmiak, szabadságharcok tapasztalatai: örvendhetnek az elkésettek. Sok melléfogástól megszabadulhatnak. Előttük ott a példa. Amikor Ady Üj versek c. kötete megjelenik, Baudelaire — éppen Komjáthy Jenő születése körül — már halott. Sőt, Verlaine és Rimbaud is kibékültek a rög alatt. Egyedül Kis Józsefék vesznek át valami rezdületet. Nyugaton tehát már a szimbolizmus késő ősze, kora tele van, amikor Ady diadalmasan a „Tűz Márciusá”- ról énekel, mert a fáradt, enervált szimbolizmus megtelhet újra a „láz ifjú seregének” indulataival. Franciaországban nem csapódott társadalmi reményekhez a szimbolizmus legnagyobb gárdája. Nem lehetett belőle sejtelmes reménység: ese- ményvárás. Vagy az új messiás eljövetelének invokációja. Ady forradalmat várt és háborút kapott, s ami azután jött, az is a forradalom csődjéhez vezet. De ez a szimbolizmus — noha „mi mindig mindenről lekésünk” — Adynak többet hoz, mintha a Kezdet Óriásainak karában lett volna. (Baudelaire kortársa Petőfi, Arany, sőt inkább tán Vörösmarty. Nálunk Petőfi a modem, Párizsban Bau- delaire-ék.) Nem telhetett volna meg Ady történelmi szimbolizmusa magyar históriával, biblikummal, a Nietzsche értelmezte mítosszal etc., ha nincs meg ez a késés Űj minőség tehát. Messianizmusa dehogyis csak a Herder-féle „nemzethalál” jóslatból ered, dehogy csak Széchenyiből, Vörösmartyból — ez a pesszimizmus perzsel felráz, ostoroz. Talán Erdősi Sylvesterék felől jön, akik a „minden nípnek az ű nyel vin” méltóságát felfedezik. A „nyelvében élő nemzetet”. Ady modernsége korántsem „konkvisztádori”. Nem azoké, kik ä jour-ban léve i világgal ismeretlen földeket hódítanak, minél tágasabban, de nem művelnek, csupái rombolni tudnak. Mégpedig többezer éves kultúrákat. A konkvisztádori „modernség”, amely külterjes (extenzív) és nem belterje (intenzív) is — többet árthat, mint használ. Mert látnunk kell azt is: az új meg ú izmusok sokszor a szerencse-próbálók állandó terra inkognitái. Ahogy a konkvisztá dorok közt akadnak nagytudású, némileg nemeslelkű emberek is, ugyanúgy vanna1 igazi rablólovagok, kik egy indián kunyhót sem tudtak volna emelni, nemhogy azté palotákat. Rombolni viszont annál inkább. Ezért kér mindig az avantgarde vizsgálata nemcsak szoros csoport-, de indiv duális elemzést is tőlünk, Mert nézzük csak a csoportot! Már rég és másutt említettem, ha az én eltűni a mi-ben, ez még nem személytelenség, csupán kollektív személyesség. Elbújni e§ közös mundér mögött. A csoport nem sokáig alkothat együtt, még úgy sem, hog csupán nagy vonalakban készít közös „akcióterveket”. A meditáció helyét a vit megbeszélés nem veheti át, különösen a művészeti grupp-ok, vagy épp trupp-c tájain. Nem különbözik egyébiránt más olyan csoportoktól, „csapattól”, amelyekben összetartozás önként vállalt és nem esetleges, vagy kényszerű. Tehát, mondjuk, ei 352
