Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Tandori Dezső: A Kálnoky-izzás (tanulmány)
TANDORI DEZSŐ A Kálnoky-izzás Avagy már módosítanám is ezt a körülhatározást, így: a Kálnoky-lángok? A verskötet, melyet lapozok hozzá, egy éven belül lesz harminc éve ismerősöm, nem is oly merő egy ízig megismert mesterem. Ahogy versről versre szabadon haladok, vissza és oda, egyetlen meggyőződés vezet csak biztonsággal: a Lázas csillagon, Kálnoky László 1957-ben megjelent, Válogatott versek (1939— 1956) alcímet viselő kötete nélkülözhetetlenebb nekem, mint volt valaha is. Pedig nagy korszak-féleség számomra oly megrendíthetetlen jelentőségű könyvei mellett állt annakidején is, mint — ismétlem, „a magiamét mondom-’ evvel, de aligha vagyok egyedül — Nemes Nagy Ágnestől ia Szárazvillám, Mészöly Miklóstól a Sötét jelek, Ottlik Géza gyűjteményese, a Hajnali háztetők, Mándy Ivántól az Idegen szobák, Jékely Zoltántól a Tilalmas kert. És annyira alapvető verssel indult, mint az örök-antológiadarab, a Férfikor. Mégis, mikor most valamelyest tanácstalanul — az eltelt oly sok idő miiatt-e? — hozzá- kezdtem volna.. . mihez is? verselemzéshez szép sorban, míg valami kikerekedik? . .. ennél többet akartam volna, de az összehasonlításnál, rokoni tásnál, összképbe-helyezésnél kevesebbet, ahogy tehát nem a Szanatóriumi elégiátói indultam volna semmiképp, szorongást is éreztem, szabadságét, mely mégis bizonyságát keresi, a kérdezés önigazoláson túli önismétlő igazoláslehetőségét. Mire kérdezzek, ez volt a kérdés. A Vezeklés káromlásért szakaszaiban akkor megleltem, amit eddig így Kálnokynál épp soha; azt a szabadság-érzetet, mely a legvalódibban a kötelmek között élheti saját lényegét, s mégsem vállal külső kötést; bensőjéből vezéreltetik így. Mondhatnánk, József Attila átörökített hagyománya volt a negyvenes évek dereka után a „gondolati vers” ama jellege, mely a nagy fogalmak — isten, szabadság, mesterség — evokációjából, elemző megszólításából merítette járulékos kiterjedését, érdemben, persze, az ihletéstől menet közben már eltekintve, lényegét is. Aggály és fellélegzés-vágy határozza meg akár Nemes 'lágy Ágnesnél, akár Jókélynél, vagy épp az iménti sornak a legelejóre-vala- íová illő Pilinszky Jánosnál is — a Harmadnapon című kötetben — az esz- nélés konkrétumát. Ám az összehasonlító tanulmányozás helyett itt most a ’ölfedező utat vállalja dolgozatom; így a már említett, 1952-es Kálnoky-vers- íek sem rokonait keresem; a tíz évvel korábbi nagy elégia lehet elegendő ki- ndulópont. Maga a Vezeklés káromlásért az oly jellegzetesen telt, kizengetett, tagolt, lassított ütemű” Kálnoky-alapképek egyikével kezdődik. így: „Akár a tetsz- talott, akit a síri éjben, / ahol ébredezik, a légszomj fojtogat...” A kivárás öbbletét a közbeszúrt „ahol ébredezik” adja természetesen. S iker ^szerkezet a ersmondat második fele: „úgy eszmélek Reád, mivel hiányod érzem, / bár lsz bennem, nehéz, formátlan Gondolat.” S persze, itt a „bár élsz bennem” regszorítás a csendes lépés, amely nélkül csekélyebb volna a kijelentés súlya, k gondolat megszólítása tehát a vers tárgya; de még a cím céljának miben317
