Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 4. szám - Simonffy András: Dukai Takách Judit: Az én képem (esszé)

kötet után a költőnő versei egyáltalán csak most juthattak el a szélesebb körű nyilvánosság elé — arra késztet, hogy magát a jelenséget kíséreljem megköze- liteni, mint olyan, aki maga is rabja s elkötelezettje lett Duikai Takách Judit személyiségének, tűnő, törékeny életének. Történetünk fontos korszakához kulcs ő, vagy italán így: mosolygós-napfényes ösvény komor és sértett férfi- lelkek közé/között. Mária Terézia negyven éves országlásával ta női nem rangja is megemelkedett, s hatása lesugárzott némely családokra, különösen itt, abban a környezetben, amelynek kivételességét már az első komoly életrajzíró, Vadász Nándor is meglátja a századfordulón: . . ebben az időben még a

legelőkelőbb nemesi házaknál is olyanformán gondolkoztak, hogy a tudományosság terjedésével az erkölcsök lazulása jár. Ezért olvasni még megtanították leányaikat, hogy imádságos könyvüket megértsék, írni azonban már nem, nehogy szerelmes levelet, pláne verseket írjanak, vagy még nagyobb rosszra használják fel tudományukat.

Kemenesalja e tekintetben dicsérendő kivételt képezett. Intelligenciája mindenkor magasan kiértielkedett e vidék intelligenciája közül. »Az irodalom és zene kultusza — írja a kemenesaljai nőkről Éhen Gyula — karöltve járt a háziasság, a házi teendők hasznos erényeivel. A kemenesaljai nő épp oly otthonos volt a szalonokban, mint a konyhában és az íróasztal mellett.«”

A korszak magyar Oriana Fallaoija, Vay Sarolta, minden belső családi titkok és udvari pletykák tudója sem látja másképpen: „Az idők jele, hogy a szülők már a lányokat is kenyéradó pályára nevelik, nehogy kegyelemkenyérre szoruljanak, vagy kénytelenek legyenek férjhez menni egy nem szeretett férfihoz, csak azért, hogy az élet szükségleteit boldogságuk árán is megszerezzék.

Míg elnézem ezeket a mosolygó leánydiákokat, önkéntelenül is eszembe jut, mekkorát fordult a világ sorja, csak a múlt század derekától fogva is — mikor azt tartották ükapáink, hogy minek a lánynak a betűvetés mestersége, hiszen úgyis csak hívságos szerelmes levelek írására pazarolná tudományát.

A dédszülők ebbeli vélekedése aztán erősen meg is látszott nőnevelésünkön, mely még a jelen század húszas és harmincas éveiben is szörnyű fogyatékos volt.”

Legélesebben Németh László világít rá a fenti idézetekkel körülrajzolt lényegre: „Az a világ, amibe Berzsenyi beleszületett, sokkal közelebb állt, mint hinnők, a Kazinczytóil áhítotthoz. Az akkori Magyarországnak egy népcsoportja sem volt olyan szoros szomszédja az emelkedőben lévő német kultúrának, mint a nyugat-dunántúli lutheránusság. Fővárosa Sopron, Bécsnek tőszomszédja, s a felekezeti kapcsolatok jóvoltából a német szellem két székvárosának, Jénának és Göttingának tanítványa. (...) Kis János, a szentandrási Festeti- chek jobbágyának a fia, idővel soproni püspök lesz. (. ..) Ö, aki Jénában Shil- ler fejedelem lábainál ül...”

Shiller —* Kis János —» Berzsenyi —> Dukai Takách Judit.

S hogy miért nem az Európát döbbentő, hergelő, ijesztő, lázba hozó francia események hatása? Mielőtt belenéznénk Dukai Takách Judit születési dátumának — az 1795-ös esztendőnek mélyére, érdemes Kosáry Domokos, a történész néhány gondolatát idézni: ,,... e tájon a nemzeti fejlődés megelőzte a kapitalista rend győzelmét. S az előzményekre már csak azért is érdemes figyelni, mert Magyarországon a polgári-nemzeti átalakulást a XIX. század közepén a nemesség vezette — közelebbről egy új liberális nemzedék kitűnő politikai garnitúrája — az a nemesség, amelynek hagyományai, szemléletmód308