Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Kiss Anna: Az azonosság (vers)
csupa vak ígéret, váratlanság, varjakat lobbant fel, egyre sűrűi, mélyén porcelán lámpák részei, edények peremíve, málló, most is szép textilek, kifordult ízületekkel porcelámhaibák, orvosságcseppes üvegek is kéken, arany barnán, és homályos fehéren a tükördarabok, selyemcipők kallódó párjait idéző szalagfoszlányok, és zsebórák megzöldült kerekei, a rugók még most is űzik őket, ketyegéssel telik meg ez az óriás gödör . . .! Kinn járhatok a városból, a járda rég elfogyott alólam. Azt hiszem, pokolraj utast tartogat szelíd ígéretként a köd, egy párbeszédet — mit díszletezni látszik csak a múlttal berendezett nyitott sír — fel-feltűnik már a dantei arcéi odalenn, meg a sdtyak!, és Beatrice kontyán pergamenszínű alapon az apró köménymagmin tás kendő, ráadásnak egy lyukas svájcisapka. Beatrice hömpölyög ‘benn a ködben, Cérna János sárgacsíkos köiténykéjét, és minden utasítását követendő gyűjti a snapszosüveget. E tájakon, hol infernális hangsúlyokat kap minden, gyári csipkék foszladozása 'közben, édeskésen szivárgó illatok 'közt valami beavatás ez, az elszíneződés, elmosódás, a terjedő hiány s az elszabadult energiák, a csönd, mind e gyöngéd beavatást szolgálják. Ez Samáel kedvenc galériája, a
