Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT KASSÁK LAJOS - Fehér Erzsébet: A "szintetikus irodalom" első fokozata (tanulmány)
véletlenül idézte a civilizáció előtti kort. Mint Babits írja: „a rettenetes tömegek együttmozgása, együttszenvedése, a seregben élés” — iez a háború. (Ma, holnap és irodalom, 1916.) Vagy ahogy Szomory Dezső látja: „Mintha idő előtti epopeák, az emberiség történetének legrégibb s legelavultabb lapjai térnének vissza, és elevenednének meg az elrémült futásban, földeken, utakon, városokon át!” (Harry Russel- Dorsan a francia hadszíntérről, 1918.) A jelennek eposzi korként való átélése az elméleti esztétikában is nyomot hagyott: Lukács György 1914—15-ben írja A regény elmélete című munkáját, amelynek az epopeával foglalkozó fejezete őriz az idézett írókéval azonos, érzelmileg motivált felismeréseket. Későbbi vallomása utal is erre: „A mű... a világ helyzetével kapcsolatosan érzett állandó kétségbeesés hangulatában keletkezett.” Az eposzi élmény hívja elő az irodalomban az eseményeket rögzíteni akaró történetmondói attitűdöt. Ez a beszédhelyzet az alapja egyebek közt Szomory idézett fiktív harctéri tudósításainak, vagy Ady Krónikás ének 1918-ból című versének, és ez formálja — időben megelőzve az idézett műveket — Kassák Eposz Wagner maszkjában című verseskötetének narratív struktúráját. Ilyenformán jogosnak látszik, ha kötetét eposzként is olvassuk; így rábukkanunk az eposz hagyományos műfaji kellékeinek bizonyos nyomaira is. Az 1. vers („Ó, Élet, élet mi sírunk, mi sírunk, panaszkodunk...”) korális la- mentációja címe alapján megszóljtásos invokáció: az 5^ a Háborúihoz forduló meg- szólításos £ropozí£ió („Most téged énekellek: / bősz, acélkörmű mester, sorsrendező pán: Háború!”) — közöttük nyilvánvaló fotétoellentéttel. A 3., 11. és 12. darab fölbontott enumeráció: az első bevonuló sereg díszelgő pompáját („tarka katonák masíroztak a gyönyörű ég alatt... hetykén” mosolyogtak a napban / s a hazáról és elhagyott szeretőjükről daloltak gondtalan”), a második a dúlt lélekkel csatába indulókat („A végtelen határban csokorban álltak / a fáradt, bomlott szemű katonák... kemény oszlopba feszülnek / s megindulnak a vad iszapos mezőkön át”), az utolsó a megnyomorodott sebesültek karavánját mutatja be („Kósza kicsi ágyak vérző sebes-hasú katonákat / ringattak át a hetyke, cicomás városon”). A lépcsőzetes szerkezet a katonák állapotrajzán keresztül a háború könyörtelen logikáját leplezi le. Fontos szerep jut az eposzi csodás elem átértelmezett változatának. Szó ugyan nem esik róla, de mindenütt érezhető egy ismeretlen arcú irracionális hatalom jelenléte, amely kezében tartja az emberi sorsot; a modern társadalom elidegenedett masinériája dolgozik itt, s vele az emberben munkáló romboló ösztönök. És ez az a pont, ahol az eposzi forma kiejti legfontosabb elemét: az emberi küzdelemnek értelmet adó cél bemutatását, amelyben egy közösség egzisztenciális érdeke összpontosul. Az itt ábrázolt küzdelemnek nincs belátható, vállalható célja, így hát nincsenek hősei, csak áldozatai; nincsenek egyéniségei, csak tömegei. A töredékesen felvillanó műfaji rekvizitumok eredetükre: a hőseposzra mutatnak; a közös jegyek hívják föl a figyelmet a klasszikus és modern „eposzi tárgy” mélyértelmű különbségére. Kassák könyve valójában visszavont, eposz. A bujtatott eposzi forma csak átdereng a köteten, alapszerkezetét, hangnemét nem ez, hanem egy sajátos lírai szemlélet szabja meg. A kötet anyagát zárt szerkezetű lírai darabok adják, zömük a műnem tárgyias fajai közé tartozik: leíró, illetve elbeszélő hangnemű költemény. Ám igen figyelemre méltó, hogy mellettük megjelennek bizonyos görög költői formák átértelmezett változatai. Így a nyitó darab és a 4. vers („Most mi vagyunk az Idő és Tér / éber csőszei: katonák!”) kardal: egyszerre mutat előre az expresszionista „hirdető ódák” és a szavialókórusokban majd felhangzó avantgarde oratóriumok felé, mint vissza a görög drámák kórusaira. Az eposzi formában a prepozíció szerepét betöltő 5. darab egyedi versként Ironizált, himnusz,. melyben az énekes a mitikussá növelt, perszonifikált Háborúhoz fordul, a műfaj szabálya szerint fölsorolva tetteit, azok következményeit. Beszédhelyzete a varázslattevőé, aki énekével a rontó hatalmat akarja távoltartani. Hangját a műfaj kialakulásában szerepet játszó mágikus hit modulálja ünnepélyessé. A kötetet végül egy reflexív elégia zárja. A klasszikus műfaji formák együttese, valamint a szöveg mitológiai utalásai finom görögös atmoszférát adnak Kassák könyvének, s ebben nem nehéz fölismerni 266
