Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Dobai Péter: Ősz, október, 1986. S mégis: még a nyár él az őszben; In memoriam: First Voyage of "Discovery", 1768 -, (versek)
DOBAI PÉTER Ősz, október, 1986. S mégis: még a nyár él az őszben! A levelek egyenként, sivár spirálban, sűrű, vad csavarban, ejtőernyős-magányban, lelőtt pilóták, elégett repülők magányában: hullanak le — a tömör lombtömbök egyszerre és egyben-egészben, mintha laknarobbanásban: lehullanak, megvédhetetlen-------------------------------K ifordulnak a földből a mély, masszív gyökerek. A virágok még egyszer kinyílnak és hirtelen égnek ki, de első, augusztusi színeikben! Hervadnak máris. Ez ősz. Ez október. Ez észak-évad! Igen, kinyílnak, megannyi nyílt sisak, tiszta páncélzat, hogy aztán alig később: mind .színtelen szirom, szín-szótlan, .súlytalan, elporló bársony-----------------------Elmúlnak a szerelmek is, hiába őrzi őket az emlékezet? A régi házakat lebontják, helyükre új házakat építenek? S elváltoznak az arcok is, aztán elváltoznak a rájuk-vett, rájuk-kény.szerített, rájuk-ragadt álarcok is, maszkok is? A Belgrád rakparti hajókikötőből talán idei utolsó útjára indul a hófehér fedélzetű „DNEPR” szovjet luxushajó, freeboardján a felirat: „VON DEN ALPEN BIS ZUM SCHWARZEN MEER”. Az áramvonalas szárnyashajók már mind a téli kikötőben, s eltűnt a „DONAUPFEIL” — Dunanyíl — is, a Dunán sikló első légpárnás-üzemű hajó, vissza, haza, a honi bécsi révbe, a télbe! ősz! Október: a szüret hava, mindszent hava, a Nap: a Skorpió égi,jelben áll, de mégis harc, harc van ebben az őszben, ebben a még mindig töretlen zöldben, ebben a pillanat-örökzöldben: hiába járja — őszi őrjárat... — a halál a nagy levélzeteket, a teres, tágas lombokat, erős ágakat, hiába, hogy már éles, szürke fényeket ver vissza a Duna nagyságos, áramló tükre, hiába a naptár s hiába a naptárból egymás után kitépett lapok — koraestékkel, korasötéttel elmúló őszi napok . . . —, hiába, hogy most a sirályos .szárnyashajók helyett már csak lomha, fekete uszályok húznak északnak, délnek, nehéz terhekkel a meglassult sodrú folyón, hideg, kialvó nyomdokvizet hagyva hátra, melynek V-íve alig futja meg hullámvonalát a partokig ... A folyóközépen elsimulnak az őszi nyomdokvizek . . . Mégis, a gellérthegyi zöldek, 216
