Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Gyurácz Ferenc: Az Írott Kő emlékezete
ban, amellyel e történetileg és irodalmilag teljesen indokolt ideológiát a lap szerkesztői és munkatársai meg is próbálták valósítani. Munkájukat az a megfontolás ösztönözte, hogy nem az irodalmi művet minősíti létrejöttének földrajzi helye, hanem fordítva: a szűkebb pátriára vall, hogy milyen irodalmi művek megszületését segíti vagy nem segíti, s hogy mennyire tartja fontosnak a szellemi értékek szerepét önmaga számára. Bárdosi Németh Jánosnak, az 1936. évi 4. szám élén közölt előadása („Irodalom és decentralizáció”) ma is érvényes véleményt képvisel: „Döntő körülmény-e, hogy valaki a fővárosban vagy vidéken lakik, ezáltal másabb lesz-e szelleme, egész magatartása az élettel szemben? Avagy az irodalom megítélésénél nem a tehetség sugárzó ereje az egyetlen értékmérő, amely nem ismer választófalat vidék és főváros, vallás és politikai meggyőződés között! Nem az író művészi és emberi magatartása-e a döntő körülmény az irodalom minősége tekintetében?” Természetesen ez a döntő, felelhetjük, külön is üdvözölve művészi és emberi (erkölcsi) tényező együttes említését, mert ez a — már a görögök előtt is ismert — összefonódás a modern korokban minduntalan elfelejtődik, hol a merő esztétizmusnak, hol a rideg társadalometikai irodalomfelfogásnak engedve át a terepet. Bárdosi Németh így folytatja töprenkedését: „Mindez a körülmény valóban lényegtelen dolog az írói fejlődés belső vonalán. Egészen másképpen áll azonban a dolog külső körülményeiben (...) És amikor decentralizációról beszélünk, főleg az irodalom technikai megszervezésére gondolunk...” Vagyis az írott Kőhöz hasonló műhelyek létrehozására, a helyi sajátosságok provinciális túlhangsúlyozása nélkül. A Faludi Társaság folyóiratának megindítását, persze, az elvi igényeken túl, nagyon is gyakorlati okok siettették. Főként az a körülmény, hogy a harmincas évekre már meglepően népes nyugat-dunántúli írógárda saját fórumot, rendszeres publikálási lehetőséget igényelt. Könyveiket a Nemzedékek néven 1917-ben alapított, inkább csak nevében létező kiadóvállalatnál bocsátották közre. (Valójában magánkiadások voltak ezek.) Legtöbbjük neve ma már keveset, vagy talán semmit sem mond az olvasónak. Pedig, ha szellemóriások nem is, de érzékeny, finom tollú tehetségek voltak közöttük. S tudjuk jól, az irodalom életében mily nagy fontossága van a szerényebb tehetségek működésének. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy e különös, határszéli, halk szavú írócsoport egyikének életművére sem szánt még a kritika any- nyi figyelmet, amennyi a biztonságos irodalomtörténeti elhelyezéshez elegendő. Közülük Kocsis László és Székely László katolikus papköltők (utóbbi még ma, 92 évesen is tevékeny), református kollégájuk, Bódás János, a szerkesztő, költő és prózaíró Bárdosi Németh János, a polgármester-költő és -regényíró ősz Iván, a nemescsói cipészlegényből orosházi tanítóvá és a népi irodalom költőjévé váló Bakó József, a főként ifjúsági irodalmat művelő szombathelyi tanárok, Finta Sándor és Fábián Gyula, valamint „a Balaton írója”, Váth János voltak a korban legismertebbek. Az ekkor már a Vasi Szemlét szerkesztő, verseskönyveit megjelentető Pável Ágoston szintén a „dunántúli irodalom” lelkes hívei közé tartozott, de az Írott Kő megindítását — nem egészen tisztázott okok miatt — nem támogatta. Majd csak a 42—44 közötti lapszámokban lesz jelen verseivel és fordításaival. Ekkor jelentkezik a lapban a helyi irodalom utánpótlása is, többek között Gazdag Erzsi, Káldi János költők és a széles látókörű értekező, Palkó István személyében. Az említetteken kívül még legalább két tucat helyi vagy nyugat-dunántúli kötődésű és jónéhány fővárosi vagy máshol élő szerző nevével találkozhatott az Írott Kő egy-kétezres olvasótábora. (7—800 példány kelt el egy-egy lapszámból.) A vasi folyóirat elsősorban a puszta létével, az erőfeszítés, a vállalkozás szépségével, példamutató erejével hatott. Sok középszerű művet is közölt, egészében középszerűnek azonban csak az nevezhetné, aki valamiféle matematikai szemlélettel közeledik az irodalmi folyamatokhoz. (Ilyen alapon egy remekmű és egy fércmű együtt: középszerű.) S ha mármost igyekszünk közelebb férkőzni annak megfejtéséhez, miért nem foglal el nagyobb helyet az Írott Kő irodalmi, irodalomtörténeti emlékezetünkben, akkor ideje más okok iránt elindulnunk. Ami rögtön szembetűnő: a korabeli folyóiratszerveződési gyakorlattól erősen eltérően, az Írott Kőben nem valamely formálódó vagy megszilárdult irodalmi ízlés, 180
