Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Rászlai Tibor: "Magyarország a kereszténység védőpajzsa" szállóiga történetének egy évszázada
Augustinus világképét tükrözi a magdeburgi Centuriák szemlélete: a világtörténelem ismét Isten és a Sátán harcának küzdőtere, s a titokzatos isteni közbeavatkozás az embernek szánt utolsó figyelmeztetés (ultima ratio). A vallási szakadás éles, támadó hangja a század vége felé, legalábbis német területen, veszít erejéből. Nagyobb helyet kap a felekezeti különbség nélkül fellépő erős bűntudat. A reformáció százada újra jogerőre emeli a bűn és bűnhődés okozati összefüggésének gondolatát, s azt saját belső feltételeihez idomítva, az eseményekben mindig újból és újból az isteni harag jeleit keresi. Ez a felfogás hatja át históriás énekeinket, protestáns és katolikus prédikátoraink beszédeit egyaránt. Bornemissza Péter, Méliusz Juhász Péter, Félegyházi Tamás, illetve Telegdi Miklós polémiái erre a gondolatra épülnek. A német és a magyar reformációt egyaránt aggasztotta a római katolikus egyház sorait rendező fórum, a majd két évtizeden keresztül ülésező tridenti zsinat — melyre a protestánsok is meghívást kaptak. Az offenzívára felkészülő egyház belső megújulását elősegítő határozatok, végzések hosszú sorát hozta. Növelte a protestánsok félelmét az is, hogy az „Antikrisztus” (=pápa) harcos és humanista műveltségű élcsapata, a jezsuita rend, „a sátán fattyai” segítségével visszaszorítja állásaiból az igazi hit, azaz az evangéliumi hit képviselőit és tanúságtevőit. A magyarországi katolikus egyház is, Oláh Miklós, de főleg Telegdi Miklós szervező munkája eredményeként kezd magához térni: egyházmegyei és tartományi zsinatok sorozatos tartásával rendezi sorait. Hogy ez nem megy oly könnyen, arra példa Miksa intézkedése — a Luther tanaival szimpatizáló Habsburg trónörökös még I. Ferdinánd életében eléri, hogy megtiltsák az esztergomi érseknek, hogy a bányavárosok luteránus lelkészeit a tridenti zsinat végzéseinek elfogadására bírja, s uralkodása alatt azokat ünnepélyesen kihirdessék. A tridentinum katolikus hatása már az 1560-as években mérhető: zsinataik pontosan el tudják magukat határolni a deviáns keresztény felfogásoktól, tudják, mi hitük tárgya és határa. A magyar katolikus egyházban elkezdődő „rendcsináláshoz” kedvező hátteret biztosított a drinápolyi béke megkötése (1568) s a protestáns irányzatok egymás elleni harca, mely megosztotta erőiket. A béke megkötése két tendenciát jelzett: a török birodalom belső válságát s éppen ezért a hódítók azon szándékát, mely a kialakult helyzet megőrzésére törekedett. De egyben a kereszténység virtuális egységének feladását is — a török elleni háború birodalmi üggyé és érdekké alakult át. A drinápolyi béke így éppen a török elleni offenzíva politikai és katonai felkészülési időszakává válik. E célt szolgáló új jelszavak, szállóigék azonban nem születtek; a régi formát új tartalommal nem sikerült megtölteni, ezért annak ismétlése, irodalmi frázissá — toposszá szürkült IRODALOMJEGYZÉK Theiner, A.: Vetera Monumenta Historica I— II. . Róma, 1860, II. t. 304. p. Terbe Lajos: Egy európai szállóige életrajza, Egyetemes Filológiai Közi. 1936. 308. p. Aeneas Sylvius Piccolomini: Opera Omnia. Tyrnaviae, 1729. I. t. 556. p. Machiavelli, N.: összes művei, Bp., 1980. Értekezések ... II. 1. VIII. c. The Works of T, Nashe, ed. from the original texts by Ronald B. Mac Kerrow, 5. k. London. 1905. III. 1. 183. p. IV. 1. 198. p. Le Maire: Traicté de la difference des scimas et des conciles de 1’ eglise. Louvan. 1889. III. 221. p. 227. p. La legende des Venitiens, Ouvres III. t. 82— 83. p. Appony, A.: Hungarica. I—IV. München 1903— 1927. I. t. 51., 94., 117., 173., 187., 204.. 277., 482., 381. p. Győri János: Magyarország a kereszténység védőbástyája, Bp., 1933. 24. p. Waldaphel József: Magyarország sorsának XVI. századi lengyel visszhangjához. EPhK, 1940, 1978—221. p. Sólyom Jenő: Luther és Magyarország, Bj. 1935. 162
