Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 12. szám - Grendel Lajos: Szakítások (regényrészlet)
Mondtam már, hogy a nemzedéktársaim nevében nem tudok nyilatkozni. Meglehet, sokan úgy gondolják, mit az irodalom! Nem is olyan fontos dolog az. És lehet, hogy igazuk van. A legtöbbjük vidéken él, s a csehszlovákiai magyar vidék nem éppen a leginspirálóhb közeg... Aztán: meg kell küzdened a saját hangodért, a saját stílusodért, még a saját mondanivalódért is. Előbb magaddal, aztán esetleg a szerkesztőségekkel. El kell fogadtatnod magad, hogy ne söpörhessenek le az asztalról csak úgy, egyetlen kézlegyintéssel. Ebbe nagyon bele lehet fáradni. Hiszen szinte az egész csehszlovákiai magyar irodalom második, vagy inkább harmadik műszakban íródik. Dobos László igen találóan, el is nevezte a mi irodalmunkat vasárnapi irodalomnak. Aztán: csehszlovákiai magyar irodalmi élet szinte nincs. Félre ne érts, én semmiféle irodalmi nyüzsgésnek nem vagyok a híve: ilyen kör, olyan kör, csoportok, programok, fontoskodás. Viszont az irodalmi élet hiánya sem jó állapot. Ha az egész irodalmi élet egy befagyott téli táj, amilyen a szlovákiai magyar irodalomé, s ha az ember nem érzi azt, hogy valóban igény van arra, amit csinál, akkor mondjuk, alapít egy dixieland-zenekart, mint Fülöp Antal, és az íróasztalát eladja a bazárban. Első írásaid, első regényed (Éleslövészet, 1981) alapján akár teoretikus írónak is nevezhettek volna, mert rendkívül tudatosan fogtál valaminek a lerombolásához és valami új építéséhez. Emlékszem például egy, még a régi Mozgó Világban megjelent tanulmányodra, amelyben mintha a csehszlovákiai magyar irodalom egésze számára próbálnál programot adni. Megfogalmaznád-e most újra, hogy mivel akartál akkor szakítani, és milyen új eszmények milyen új irányba vezéreltek? Eszem ágában sem volt programot adni. Az írás, amelyről beszélsz, egy 1979-es hajdúhadházi irodalmi esten hangzott el, mint bevezető szöveg. Az író ne találjon ki programot mások számára. A maga számára találjon ki programot, ha tud. Én például azt szeretném, hogy a lehető leghatásosabban és a legmeggyőzőbben tudjam kifejezni az élményeimet. Említettem már, hogy kételkedem bizonyos írói szerepekben. Sőt, minden írói szerepben. Az irodalom szerepében azonban nem. Azt sem hiszem, hogy volna a modern prózának valamilyen egyetemes modellje. A legfontosabb talán az, hogy az író, ha tehetséges, ismerje meg a tehetsége természetét és aszerint -legyen ilyen vagy olyan író, formabontó, vagy realista vagy az ördög tudja, milyen-ista. Nézd meg a kortárs amerikai irodalmat, ahol egymástól nagyon különböző poétikák szerint születnek nagy művek. Kinek a prózája izgalmasabb: William Styroné, Robert Cooveré vagy Thomas Pynchoné? Azt hiszem, egy határon túl ez nem érdekes. Nem érdekesek a programok. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy amit az író leír, annak legyen írói fedezete, vagy hitele, vagy mit tudom én. Ne akartan, ne görcsösen legyen eredeti, ne programosan. Hanem; mert más nem tud lenni. Dobos László, Duba Gyula, Rácz Olivér műveivel kapcsolatban írták le annak idején a „szlovákiai magyar regény” kifejezést. A te műveidet (Éleslövészet, Galeri, Áttételek*) több kritikus is — bőr így nem írta le senki —, magyar nyelvű kelet-közép-európai regényként üdvözölte. Mi erről a véleményed? Hahaha! Ezek a fogalmak engem egy kicsit idegesítenek, én nem hiszek abban, hogy lehetséges valamiféle „szlovákiai magyar regény”, ez nem irodalmi kategória. Erről nekem az jut eszembe, hogy például; szlovákiai magyar csirkepaprikás. Ha bebizonyítja valaki nekem, hogy van ilyen, akkor megadom magam. Nem akarok itt humorizálni, de tessék végre tudomásul venni, hogy a regényt is csinálják, és minél jobban megcsinálják, annál jobb, miként a csirkepaprikás is ehetetlen, ha a szakács kontár. És ezen az sem változtat, hogy az irodalom, ugye, valami magasztos dolog, a csirkepaprikás pedig kevésbé magasztos. Okosabb ezt a kérdést megközelíteni úgy, hogy a szlovákiai magyarság mint olyan, sok itt született regénynek * Grendel Lajosnak Bőröndök tartalma címmel néhány hete jelent meg új novelláskötete a Madách Kiadónál. (A szerk.) 1223
