Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 1. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT CSÁTH GÉZA - Kovács Éva: Csáth Géza korai novelláinak stílusvizsgálata (tanulmány)

„Mily kár — mondja Csáth — hogy mindennek meg kell változnia. Mert észrevétlenül, egész halkan megszólal a harmadik hang is: a g.” Majd: „A teljes moll-ak- kord komorsága: c—esz—g.” Ez a második világrajövetel időszaka és fájdalmai: a serdülőkor. A novellákban Csáth felteszi a kérdést, mely a századfordulós nemzedék fő kérdése is volt: „Nézz körül és figyelj csak: elégedett vagy-e? Nos, ugye nem, tehát keress rá módot, igyekezz, hogy újra az lehess.” (T)

A Tavaszi ouvertureben már így módosul a kérdés:

„Hová megy ez a sok ember? Hová mennek? Hiszen nem lehet máshová menni, csak oda, ahová én ”

Csáth szerint a boldogság egyik megvalósulása a szerelem. A nőt, a szerelmet az élet egyik legfontosabb részének tartja. Megpróbálja leírni, lerajzolni, láttatni a nőt, de ezt kevésnek érzi: a zene kell megint: a h hang.

„Mind erősebben és erősebben zeng a diadalmasan vezető szeptimhang. Az élet muzsikája. .. Ö, élet, a te nagyszerű crescendód mámorral és elégedettséggel tölt el engem. Legyen a crescendo hosszú, idegfeszítően lassú, de folytonos és valóban mesteri.” (T)

A szubjektív idő felidézése a szókincs és az alaktan köréből vett eszközökkel is lehetséges. A Fekete csönd című novellában a felsorolt kulcsszavakon kívül állandóan visszatérő szó az én személyes névmás.

„Senki se tudta, mi történik, és mi fog történni. Csak én. Csak én. „Csak én voltam ébren, és füleltem.” „Én nem mertem mozdulni.” „Miért éppen bolond? Nem, ó nem. Jól tudom én azt.”

Azért is feltűnő az első személyű névmás gyakori szerepeltetése mivel a magyarban ritkán szoktuk kitenni, csak hangsúlyos helyzetben, szituációban. A szubjektív idő történés visszaadását szolgálja az egyes szám első személyű elbeszélés is, a megfelelő igei személyragos formák halmozása, a monológ szerű előadásmód:

„Fölkeltem. Előkerestem a kötelet. Egy erős hurkot kötöttem rá, és odalopóz- tam Richárd ágyához.”

Ezt az első személyű „elbeszélést” váltja föl és szakítja meg az író sajátos „kibeszé- lése” a szövegből:

„Richard mélyen hörgő lélegzettel aludt. Jól tudtam, hogy ha fölébred, megöl mindannyiunkat, hogy rá fog ütni öklével édesapánk szomorú arcára.” (Fcs)

„Azután a kutyák. Ok csontot lopnak a mészárostól és marakodnak egymással. Szabadok és boldogok. Mehetnek, ahová akarnak.” „Magamba figyelek. Vigyázok, hogy határozottan külön semmire se gondoljak. Mert hiszen akkor egyszerre elnémulna a sok zenekar, és csak egyetlenegy muzsikálna tovább.” (T)

Az impresszionista szemlélet fogalmazódik itt meg: az egészre, a teljességre vágyó, mindent befogadni akaró ember, aki eközben impresszióit pontosan nyomon követi, hogy majdan rögzíteni, felidézni is képes legyen őket.

Csáth igényességét és elveit kiterjesztette az élet, a művészet, a szerelem területére is. Van egy jelzője, amely ugyancsak gyakran felbukkan írásaiban és a korban igen kedvelt volt, az isteni (pl. Az isteni kert: Szomory Dezső novelláskötetének a címe, Csáth részletes ismertetést írt róla). A másik szó a kert. Csáth, Szomory és kortársai kertje ugyanis inkább festett képre emlékeztet, mint egy valóságos kertre, élő növényzettel benőtt udvarra. És ezen a ponton Csáth már átlép a szecesszió birodalmába. Mert A varázsló kertjének, leírását már nem nevezhetjük impresszionistának.

„Sajátos növényvilág tenyészett itt. Hosszú szárú, kürt alakú virágok, amelynek szirmai mintha fekete bársonyból volnának. A sarokban liliombokor, óriás kely- hű fehér liliomokkal megrakodva. Mindenütt elszórva alacsony, vékony szárú fehér virágok, amelyeknek szirma, csak egy szirma, gyenge piros színű volt. Ügy tetszett, hogy ezek bocsátják azt az ismeretlen, édes illatot, amelyet szagolva az ember azt hiszi, elakad a lélegzete. A kert közepén egy csomó bíborpiros, kövér virág terpeszkedett. Húsos, selymes fényű szirmaik hosszan lógnak le egészen a magasra nőtt haragoszöld színű fűbe. Mint egy kaleidoszkóp, úgy hatott ez a kis csodakert. Közvetlen

92