Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - László Gyula: Elfelejtett értékeink, Huszár Imre művészete
LÁSZLÓ GYULA Elfelejtett értékeink HUSZÁR IMRE MŰVÉSZETE A jelen könyörtelen a múlttal szemben, az élők felejtik az elődöket. Ez magyarázza a Huszár Imre emléke körüli csendet is. Ám nem vagyunk olyan gazdagok, hogy ebbe belenyugodhatnánk, ébren kell tartanunk nagyjaink emlékét, ezzel gazdagságunkat, műveltségünket a lélek dolgai iránti érzékenységünket szolgáljuk. Élő szobrászaink nagyon jól tudják, hogy szobrászművészetünknek milyen nagy értéke volt Huszár Imre. Számukra ez az emlékezés nyilván nem mond újat, de művészetszerető közönségünkből kivész az emléke, ha nem tartjuk ébren. Köztéri szobrai szétszórtan találhatók s így ha valaki megszereti egyik-másik szobrát nehezen tud utánajárni, hogy hol láthatná a többit. Nincsen életművét összefogó, bemutató múzeuma, s nehéz is lenne egy ilyen gyűjteményt összehozni, mert műveinek egy része Franciaországban szerteszét található. így tehát műértő közönségünk is csak csodálkozva állhat meg egy-egy köztéri szobra előtt kérdezvén magától: ki lehet ez a Huszár Imre, hogy alig hallani róla? Újabban — nagyon helyesen — ha ©gy-egy egyéniség értékeit keresik, először számot vetnek a korral, amelyben kialakult. A kor olyan közeg, amelyet észre sem veszünk s mégis képére és hasonlatosságára alakulunk. Tekintsük tehát előbb a kort, amelyben Huszár Imre szobrásszá formálódott. Ezt a kort, a francia művészet vetü- letében kell előbb figyelnünk, mert fiatalemberként ott vált igazán szobrásszá. Éppen fiatalkorában vált kétszólamúvá a fehér ember művészete: az egyik szólam megmaradt a természet, a valóság, a látvány közelében, a másik elszakadt tőle. Hamis néhány művészettörténésznek az a nézete, hogy az előzőből fejlődött az utóbbi, tehát az idejétmúlt természetelvű művészet átadta helyét az elvontnak, a tárgytalannak, az absztraknak. Nem; míg az egyik vonalon Archipenko, Laurens, Arp, Csáky, Calder, a másikon ezekkel egyidőben Rodin, Maillol, Bourdelle, Despiaux, Medgyessy, Manzu művészete bontakozott ki a természeti formák ünneplésében. Harmadik vonulata a XX. század első fele művészetének, hogy különösen Közép- Európában felmerült a művészet nemzeti voltának kérdése, a sajátos népi formavilág megteremtése. Ugyanakkor a nyugat-európai művészetbe beszűrődött előbb a távol-keleti, majd az úgynevezett „primitív” művészetek hatása. Mindezeket a hatóerőket a művész egyénisége — ha elég erős volt — tartotta kordában. Ez az egyéniség mint parabolatükör egyesítette magában a különböző oldalról jövő sugárzásokat. Tehát minden művész egy-egy gyújtópont lett az európai művészetben. Ezek egyike — s nem utolsósorban az egyike! — Huszár Imre is! Ismerkedjünk meg élettörténetével, nem annyira az egymást követő események miatt, hanem, hogy élete során milyen művészeti közegekbe került, amelyek önkénytelenül, — vagy tudatosan — hatottak szobrászaténak kibontakozására. Beszámolónkban jó vezetőt kapunk önéletrajzából és abból a mélyreható beszélgetésből, amelyet Rozgonyi Ivánnal folytatott. Gyermekkorát és fiatalkorát szó szerint idézzük önélerajzából: „Születtem 1899. szeptember 27-én, Nagyercsén, Maros-Torda vármegyében. Gyermekkoromat Háromszék vármegyében Árapatak és Élőpatak községekben töltöttem. A brassói Állami Faipari Szakiskolát 1915 körül végeztem, asztalos, fa- és kőfaragás, valamint gipszöntés mesterségekből. Innen felkerültem Kolozsvárra, ahol első mesterem Kolozsvári Szeszák Ferenc szobrászművész volt, 1917-ben Brassóban került sor első kiállításomra, fafaragásokból. Tanulmányaimat abba kellett hagynom, mert bevonultam katonának. Háború után az Iparművészeti Főiskola hallga657
