Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
— Inkább Lipót királynak arra az álszent kijelentésére gondolok — vág vissza Remenyik — miszerint Őfelsége, mint ö maga mondotta: inkább koldulni menne, semmint eltűrné, hogy birodalmában eretnekek viruljanak... Lipót 1670-ben kiűzte Bécsből a zsidókat, majd ugyanezt követelte az országgyűlésen a magyar rendektől is! Kiűzött tíz és tízezer protestánst Magyarországból! Ám de miért nem űzi ki végre a pogány törököt a Birodalmából?! Miért kötött a törökkel oly gyalázatos békét Vasváron, a szentgotthárdi győzelem után?! — Látom én fiam, a te jövődet: a lutheri romlásod miatt börtönben vagy bitón végzed te! — csitítja a nemesúr, ki kora szerint: apja lehetne Remenyik Istvánnak, de tudásáért, szenvedélyéért, tiszteli az ifjú férfit. — Föl fog éledni a magyar puritánok mozgalma, angliti és hollandi példákra — jövendöli szenvedélyesen Remenyik. — És a magyar puritánsággal együtt: föl fog támadni a magyar autoritás! — Félnék, fiam, így szólani! Életeddel fizethetsz az ilyen szavakért. — Én, egyelőre csak nagyságodnak mondom, és nagyságod magyar ember, méghozzá nemes magyar, ha . . . — Az. Magyar vagyok. És nemes vagyok, fiam. Én nem foglak szavaidért följelenteni! De te azért csak vigyázz heves természetedre és főleg: a szavaidra! Tessék a kulacsom, igyál egy korty bort, fiam... — Köszönöm... — fogadja el a kínálást Remenyik. — Csak nehogy még jobban föltüzesítsen a bor a császár ellen! Vigyázz magadra, fiam! Közben őrszemek lesik-kémlelik a folyamot, a partokat: nem tűnnek-e fel váratlanul török harci dereglyék, süllyesztésre-gyújtásra egyaránt alkalmas „öngyilkos” hadisajkák. Konrad Tullau-Einkornwald sváb lovag, Schwabisch-Hall várura, nem alaptalanul volt óvatos: hamarosan török gyújtóhajók indultak az ártéri erdők vizei felől a Buda felé tartó hajóraj ellen. Kitért előlük, s a már lángoló gyújtóhajók sodródva a folyamon, kiégtek, mielőtt elérték volna a keresztény gályát és a védelmező dereglyéket. Mind közelebb jutottak Buda folyampartjához, a különböző felekezetű papok annál harsányabban énekeltek, buzdítván a szent harcra a hajóúton megvívott harctól, italtól kimerült katonákat. Jelentették Konrad lovagnak, hogy a raktárból hiányzik: 9 db ún. „szakállas nehézpuska”, 24 darab muskéta, a lőportárból szintén hiányzik három hordó lőpor, továbbá négy hordó bor, s más egyéb szerszámok is: valamennyi létrának nyoma veszett és nem lelik az előre megácsolt építményt, mely a bárholi-bármikori azonnali partraszállásra szolgált volna és főleg: nyoma veszett annak a szintén előre megácsolt bitófának is; amelyre Tullau-Einkornwald egyrészt az esetleges zendülőket akasztatta volna fel, másrészt az első török foglyokat, partraszállás után, elrettentésképpen. A nemes lovag nem habozott: hívatta a hajóácsok mesterét, a raktárakért felelős altiszteket s parancsnokukat: Rorarus második hadnagyot, valamint a fedélzetre sorakoztatta a legénységet s a gályát kísérő dereglyéket közvetlenül a vezérhajó mellé rendelte közelíteni, azok legénységét is mind a fedélzetre parancsolta, nemkülönben a sajkákon szolgáló katonákat, hajósokat. Egyik tisztje ismertette a tényállást, kihallgatás, sőt: gyónás nélkül! Minden meghallgatás nélkül a hajópalánkhoz állíttatta s valamennyiüket egy sortűzzel belelövette a folyóba, ő maga vezényelte a tüzet a kivégző osztagnak. 20. BUDA, A BÉKETÁRGYALÁS. Budavár volt, Corvin Mátyás idejéből megmaradt ún. palotai részében keresztény—török tárgyalás a vár feladásáról. A vár immár romokban, a török helyőrség azonban még hatalmas erőkkel, szent fanatizmussal áll ellen a sokszoros keresztény túlerőknek. Természetesen a tárgyalások idejére mind a védők, mind az ostromlók: tűzszünetet tartanak. A fényes palotai teremben Abdurrahman pasa, Budavár helyőrségének főparancsnoka: rövid beszédben köszönti a tárgyalásra érkezett keresztény főtiszteket, lova797
