Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - Nagy Miklós: Mérce és mértéktartás (Lőrinczy Huba: Fénytörés)

változtatni kiemelkedő .alkotóink hierarchiáját. Móricz Zsigmond — felfogása szerint — megérett a trónfosztásra követőivel együtt, .mert csak kifelé tekintett, helyébe Krúdyt meg a Oholnoiky-testvéreket kell helyeznünk, a lelki patológia nagy ismerőit, akik áttételesen a társadalmi mozgásra is rávilágítottak.

Lőrinczy Huba nem ért egyet ezzel az érveléssel, vallja, „a vagy-vagy szélsősége helyett a higgadtan mérlegelő is-is” igazságát. Ügy véli, „mind Móricz, mind Krúdy megragadta a kor lényegét, épp csak másban és másként” (107.). Azt is hozzáteszi még: ,mai epikánknak mindkét szerzőtől van mit tanulnia” (108.). Megítélésem szerint Lőrinczy gondolatmenete az utolsó mondatban válik tévessé: bármily nagyok is Móricz érdemei a maga idejében, napjaink magyar elbeszélőjének már nem tőle kell leckét vennie, hanem a másiik tábortól, amelynek irányvételét Krúdyn kívül Kosztolányival is megjelölhetjük. Egy lényeges vitapontban tehát beigazolódott Bori Imre másfél évtizedesnél régibb harcának jogosultsága, amelyet mostanra már nemcsak a fiatalabb tollforgatók támogatnak, de a kritikusok, magyartanárok, olvasók serege szintén. Szemmelláthatóan a szerző is megváltoztatta azóta az álláspontját. Kritikáinak nagyobb részében olyan szépírókkal foglalkozik, akik erősen introvertáltak, távol állnak a móriczi realizmustól. (Hamarjában Bolya Pétert, Mándy Ivánt, Rubin Szilárdat, Tóth Juditat sorólhatjuík ide, azzal a megjegyzéssel, hogy Bólya tudatosan is Krúdy örököseiként kíván föllépni.)

A Fénytörés írója az 1890—1920 közti évtizedek beható megismerésére törekszik, tájékozódni óhajt a korszelet filozófiájában éppúgy, mint eszmetörténetében vagy sajtójában, s a magyar viszonyoknál nem kevésbé érdeklik az ausztriaiak. Könyvének zárt, higgadt mérlegeléssel bemutatott részét teszik idevágó recenziói. Ez az adatokban és tanulságokban oly gazdag fejezet minden számottevő munkám Ikitér e tárgykörben, ami [könyvpiacunkon napvilágot látott a 70-as évek derekától fogva.

A kötet harmadik részének átgondolása után óhatatlanul iaz az érzésünk támad, a Fénytörés eredetibb, magasabb színvonalú írásait nem itt, hanem a monográfiák és esszégyűjtömények recenziói között találhatjuk. Nem mintha Lőrinczy Huba nem volna tisztában a műbírálat módszereivel, mai irodalmunk .törekvéseivel, íráskészsége sem hagyja cserben (moha választékossága olykor már keresettségbe csap át). Szépirodalmi szemlék készítésekor hajiam és lehetőség gyakorta nem találkozik össze: nem arról írunk, amihez kedvünk van,, hanem a szerkesztőséghez beküldött anyagiból 'kell választanunk. Ezért azt gondolom, gyümölcsözőbb lenne élő prózánk megközelítéséhez, ha nem kritiikaíráshaz folyamodna a szerző, hanem a néhány kiválasztottról nyújtana esszét, íkis pályaképet.

Juhász Gyula keveset idézett versében (Mély az élet) visszaemlékezik egy közhelyektől kongó színházi estére, amikor végül az utcára menekült unalmában. „S ahogy kiértem az utcára, láttam / Magam fölött a tenger csillagot, / Amint szikrázott tőlük a magasság / És újra éreztem, hogy mély az élet.” Ha ia bíráló nem akar puszta leírást adni, elveszni a másodlagosban, akikor nem térhet ki alapvető kötelessége elől; számot kell .adnia arról, hogy az életről kiformált összképe mennyiben felel meg annak, ami benne rejlik a műalkotásban. Ez a döntő kérdés, minden más csak ezután következhet! A Fénytörés írója mintha még nem tenné föl elégszer, vagy elég határozottan a művek mélységére e ebből következően igaz voltára vonatkozó kérdést. Mindenesetre jóleső volt A feladat kritikájában rábukkanni arra ia szakaszra, .amelyben szembesül egymással a lét távlata s a Jókai Anna megfogalmazta dilemma: „a szuverén lót, tudományos elhivatás társtalamul vagy szerelem és önfeladás egy férfi függvényeként alternatívát bántóan koholtnak és képtelennek érezzük. Nem lehet igaz, hogy korunk nője csak három [rossz] megoldás között választhat...” (366.).

Komlós Átadás 1945-öt követően lemondott a bírálatról, egyre 'inkább irodalom- történésszé vált. Inkább külső tényezők idézték elő e változást, amelynek fordítottjára csak kivételesen akad példa. Lőrinczy Hubánák sem tanácsolnánk az utóbbi értelemben vett pályamódosítást, de abban bízhatunk, hogy kritikusként is hamarosan oda emelkedik, ahol .kutatóként máris megvetette ia lábát.

(Magvető Kiadó, 1985)

576