Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - KARDOS LÁSZLÓ EMLÉKLEZETE - Endrődi Szabó Ernő: A humánum devianciája
hallgat, de önnön hitelét rombolja, amikor az elméletnek engedi át a vezető szerepet. Nagyívű (közel négyszáz oldalas) trilógiája, A Gonosz színeváltozásai tehát joggal tesz kíváncsivá: melyik Mózes Attila szól hozzánk e szintézis-igényű alkotásból, melynek három írása a szerző szerint „A kamaramuzsika módszerét igyekszik formailag a próza nyelvére ültetni, de — sajna — a melódiát elnyomja a történet ér- desebb hangja. Maradnak a dallamtalan, az egymásutániságban is egyidejűségre áhítozó szólamok, melyek többé-kevésbé önállóak ugyan, ám teljés(ebb) értéküket csak az egész összhangzatában nyerik el. A kamaratörténet az elveszett dallamot sóvárogja az összhangzás teljességében.” Az elmélet szép, de lássuk, mit vált valóra az író! A három kamaratörténetet egyetlen tematikus motívum kapcsolja össze: a gyilkosság. De nem krimiszerű történetek, bár Mózes hellyel-közzel alkalmazza a műfaj egyes fogásait. A gyilkosság a társadalmat eluraló Gonosz megtestesüléseként foglalkoztatja. Az indítékok fölvázolásával azokat a rejtett szálakat akarja kibogozni, amelyek egy sajátos (történelmi) folyamatba ágyazódnak, mely folyamatnak egyetlen végterméke lehet csak: az embertelenség. A tömegeket és a szűkebb csoportokat egyaránt eluraló pszichózist vonja vizsgálódása körébe, azt, amit a félelem kelt életre s aminek terjedése (működése) folytán a megfélemlítettség totálissá, az életet vegetatív szintre züllesztő össztársadalmi jelenséggé válik. Fogalmazhatunk úgy is, hogy Mózes kamaratörténetei a hétköznapi diktatúra természetrajzát vizsgálják. Az első történet, A krampusz halála a hadseregben játszódik. A tartalékos tiszti kiképzésre bevonult újoncok egyike, a mintakatona ősz, őrségben lelövi a kétbalkezes, a többiek által jóbarátjának vélt Baka Vilmost. A vélt barátság alapja az, hogy az egyébként rideg, zárkózott és szenvtelen, gépies tökéllyel „működő” ősznek van egy gyermeteg szokása: egy dobozkából meglepetésszerűen előpattanó játékkrampusszal ijesztgeti bajtársait. Az idétlen játékban senki sem akar résztvenni, egyedül Baka vállalja a hűségesen „ijedező” játszótárs szerepét. Mózes a „mindenki számára érthetetlen” gyilkossággal indítja a történetet s a hivatalos kivizsgálás menetével párhuzamosan, egyszerre halad az időben előre és visszafelé. A tanúvallomásokkal gombolyítja föl az események szálait s egy-egy értelmező-föltáró múltbeli részlet, emlékezés után mindig előbbre és előbbre, Ősz leszerelésének és öngyilkosságának végkifejletéig jutva kerekíti és zárja körét. A késleltetett kifejtés során a hős és az anti- hős — pontosabban a Gonosz és az ellen—Gonosz — „párharca" bomlik ki előttünk. Az ügyefogyott, magánéletében balsikeres, katonaéletében megalázott, de éppen ezért végtelenül és esendően emberi Baka Vilmos ugyanis fél, és félelmét, pánikjait nem tudja, de nem is akarja leplezni. Ez pedig — a testület szemszögéből nézve — elvetemült és gonosz dolog, mert „a sereg” lényege ellenében s egyúttal a társakra is hat. Baka félelme a többiek elfojtott, lappangó rettegését is nevén nevezi, napvilágra hozza. Hajnóczy, Márk, Konovalov, Vadász és Góth — a jogász, a sportoló, a grafikus, a híres táncdalénekes és az író (más munkákban is föl-fölbukkan Góth, mint alte- regó) — Baka rajának tagjai, ugyanúgy rettegnek, akár a. tisztek és altisztek vagy a mintakatona Ősz, akiből — akárcsak Bakából az esendő és eredendő emberséget — az erőszak (a hatalom) gépezetének működése által keltett félelem hozza felszínre az „örömkatona” vonásait. (Valójában tehát ő sem zsoldoslélek. Az igazi, az „elementer hadfi” Wagner, aki természetesen „ein bisschen sváb” s akinek jellemzésére Mózes „a német katona” alakjáról közkézen forgó — és idegesítően felszínes — sztereotípiákat sorolja. Ezek után már nem is csodálkozunk, hogy Sonnenfeld, a zsidó származású zongorista szemében (természetesen) minden német „rohadt fasiszta” Az újoncok közül egyedül Wagner nem fél: „nekem nincs honnan lebukni, én mindig ott vagyok, ahol a többség.” (63 p.). A totális fenyegetettséget a hétköznapokba, a rutintevékenységekbe beépítő társadalomban — pontosabban az azt modelláló közösségben — Baka a humánum devianciáját testesíti meg. Van bátorsága a félelemhez. Magatartása: a félelem lázadása. S ezzel leleplezi a Gonoszt: a Gonosz lényegét, s a Gonosz által a közösségre kény- szerített hazug színjátékot, amely a humánum jelszavainak leple alatt a gyilkolás 949
