Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - KARDOS LÁSZLÓ EMLÉKLEZETE - Pogány Mária: A népi kollégiumi mozgalom Magyarországon (1839-1949), mint modell a fejlődő világ oktatási reformjához
esteket rendeztek, vitáztak, tanulmányi versenyre hívták ki egymást, s ki tudná mind felsorolni azokat a közös tevékenységeket, amelyekre a kinyílt érdeklődésű, évezredek kultúráját hónapok alatt magukba szívó fiatalok akkoriban vállalkoztak. A népi kollégiumi közösségek életének legszínesebb, legtarkább, legvonzóbb tartománya dalból, játékból, művészeti tevékenységből, régi népi szertartásokat felelevenítő, de forradalmi hagyományokra is támaszkodó ünnepségekből, és igen gyakori társas összejövetelekből, barátkozási alkalmak mind sűrűbb szövedékéből tevődött össze. Nehéz lenne sorra venni valahányat. A szövetség és az egyes kollégiumok művészeti együttesei: a kórusok és tánckarok, a báb- és pantomim-játszó csoportok, a főiskolás kollégisták körében meghonosodott szatirikus pamflet-irodalom és színjátszás: mind-mind az érzelmi nevelést szolgálták. Mindig a társadalmi haladást tartva a szem előtt, el nem szakadva a tradicionális kultúrától. Nem volt társadalmi esemény, nyilvános alkalom, amelyeken a kollégiumok művészeti csoportjai ne szerepeltek, és ne közvetítették volna az általuk megszerzett s szeretett kultúrkincs javát. A NÉKOSZ és a népi kollégista közösségek nevelőtevékenységének legfőbb gyakorló terepe — ahogy már említettük —, a hazai társadalmi valósággal való eleven és szerves kapcsolatuk volt. Ez részben természetszerűen adódott, már csak a kollégisták származása miatt is, részben a kollégiumok tevékenysége alakította ki és mélyítette el. A kollégisták kötődtek a családjukhoz, szüleikhez, testvéreikhez, a rokonokhoz, a faluhoz, a kisvároshoz, lakóhelyi társadalmi rétegükhöz, és annak intézményeihez, a helyi és országos hatókörű progresszív társadalmi-politikai csoportokhoz és mozgalmakhoz. A kollégiumok ezeknek a kapcsolatoknak a megtartására, megbecsülésére és erősítésére neveltek, a hazafiság gyökereit látták bennük, hűséget az elbocsájtók- hoz. A valósággal való eleven kapcsolatuknak ezúttal csupán három fő területéről szólunk: a társadalmi segítőtevékenységről, a honismereti mozgalmakról és a nemzetközi kapcsolatokról. A társadalmi segítőtevékenység sokféle fajtája volt ismeretes. Legfőbb szférái — korabeli terminológiával —: a „prókátorság”, a „legáció”, a „patronázs”. Mivel a kollégiumok nagyrészt városokban, közigazgatási központokban alakultak meg, a faluról származó kollégistáknak az élet olyan kérdéseket adott fel, amelyre idegenek irányította hivatalokban kellett választ keresni, lettlégyen akár családjuk, akár falujuk ügyes-bajos dolgairól szó. És ide tartozott az is, amikor az ipari és mezőgazda- sági üzemekben végzett segítőmunkákkal, a közvélemény kutatásával, a munkás- és paraszti lét bajait feltáró tanulmányokkal, a társadalmi nyilvánosság elé tárásával szolgáltak a nemzetnek. Ezzel elérkeztünk a honismereti mozgalomhoz, amely a NÉKOSZ egyik legeredetibb pedagógiai és néhány esetben tudományos igényű kezdeményezése volt. Tömegmozgalommá válása a népi kollégiumi nevelés egyik lényeges előrelendítő erejét képezte. Többezer fiatal ismerkedett így meg a társadalmi ellentmondások módszeres feltárásával, s a vállalkozás nyomán egy év alatt hetven igényes tanulmány készült el; közülük a legjobbakat a központ sajtóorgánumai publikálták. A honismereti mozgalom sokban hozzájárult a népi-nemzeti öntudat és felelősségtudat kialakításához. A népi kollégisták valóságtisztelete, valóságmegismerő és -átalakító vágya azonban nem állt meg országhatárokon, azokon túlra kívánkozott. Ez vitte el küldötteiket nemzetközi diákkonferenciákra, természetátalakító nemzetközi brigádmozgalmakba (például a jugoszláviai „Ifjúsági Vasút” építői közé). Ez késztette őket arra, hogy ösztöndíjasokként százával menjenek külföldre, a szélrózsa minden irányába, hogy kulturális együtteseiket külföldre küldjék szerepelni, és — viszont — maguk közé hívják látogatóba vagy tanulni mindazokat, akikkel sikerült konszenzust kialakí- taniok. A közösségi nevelés létrehozta a maga sajátos vizsgarendszerét is. A félévi és évvégi vizsgák nem voltak „szabályos” iskolai vizsgálatok. Más volt az: kevesebb is, több is. A diákoknak évközi tanulmányaikról, elvégzett munkájukról, a közösségben elért fejlődésükről kellett számot adniok sokszínű és vonzó formában, a közösség előtt: tehát önmagukat gazdagítva. A teljesítményt is a közösség bírálta el. (Általá938
