Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9-10. szám - KARDOS LÁSZLÓ EMLÉKLEZETE - Fekete Gyula: A kisközösségekről

Nem új dolog a magyar irodalomban, fő vonulatának mindig is megvolt ez a szerepe, soha sem csak a szépségnek volt elkötelezve, az igazságnak is. A szociális igazságnak. Nemcsak a nemzetnek, az emberiségnek is. Nemcsak a mának, a jövőnek is.

Passzírozzák már vagy két-három évtizede a közvéleménybe azt az új elméletet is, hogy az irodalomnak az a dolga: a szépséggel foglalkozzon, ne szóljon bele közéleti ügyekbe. Most már ott tartünk a munkamegosztással a szellemi életben, hogy a tudományra kell bízni ezeket a társadalmi problémákat. Ott van erre a célra a szociológiai, közgazdasági, demográfiai intézet stb., az írók pedig foglalkozzanak azzal, mi a szép, mi az emberi. Ne szóljanak bele a politikába az írók, maradjanak csak a kaptafánál.

Cui prodest? Kinek használ? Nem a politikának. Nem a szocializmusnak. Nem a szakmának. A szakmának sem használ. Szakmából a szakmát megítélni nem lehet. Politikából a politikát nem lehet megítélni. Irodalomból sem az irodalmat. Minél szélesebb a spektrum, annál biztosabb az ítélet. Visszatekinthetnék az elmúlt 25 évre, de ez a felszólalás nem arra való alkalom, hogy visszatérjek rá: bizonyos szakkérdésekben kik vetették fel először, hogy baj van? A tudomány vetette fel? A politika vetette fel? Azt mondom: népesedés. Demográfusok vetették fel először, hogy baj van? Nem. A demográfusok csak néhány éve mondják, hogy baj van, tudták ők azelőtt is, de nem mondták. A politika még most sem mondja, hogy milyen nagy baj van. Településpolitika? Kik figyelmeztettek először? Nem sorolom tovább. Ez a suszter maradjon a kaptafájánál? A heréit irodalomra a társadalomnak nincs olyanfajta szüksége; nem töltheti be azt a funkciót, amit a magyar irodalom fő vonulata mindig is betöltött.

Az irodalom és a politika soha nem volt egymástól olyan távol az országban mint most. Nem arról beszélek, hogy szemben van, hanem arról, hogy távol. Amikor többpárt rendszer volt, akkor abból a politikából nem maradtak ki az írók, de az egypárt rendszer politikájából sem maradtak ki soha úgy, mint most. Sehol Keleten nem volt olyan pártkongresszus, ahol 1016 küldött között egy író sem került volna. Olyan parlamentről sem tudok, amelyben egy író sem volt. Ez nem vád, csak az egzakt mércéje annak, hogy politika és irodalom távol került egymástól, szerintem: mind a kettőnk kárára. A politikának sem használ ez, és az irodalomnak sem használ, nyilvánvalóan. Különösen nem a közéleti ihletésű és az igazmondásnak feltétlenül elkötelezett irodalomnak.

Igen, annak a fajta irodalomnak is megvan a funkciója, megvan a szerepe, amelyik távol tartja magát mindentől ami közéleti, mindentől, ami közgond, mindentől, ami nemzeti sorskérdés. Több dimenziója van az életnek: a levelek hullnak a fákról, ősz van, ez a hangulat minden embert megfog; meghalunk, szerelmesek vagyunk, ezek általános emberi érzések. Az irodalomnak az is dolga, hogy ezeket megfogalmazza. De aztán ha úgy fogalmazza meg, hogy a közönség nem tudja, melyik végéről kezdje a verset olvasni és melyik végéről a sort, ha tehát elfordul a közönségtől, a közönség is elfordul az irodalomtól. Vigyázó szemetek Nyugatra vessétek! Már az eredményeket látjuk!

Egyre inkább meggyőződésem, hogy a kollégiumi mozgalom ama gyengeségeinek, amikre az előbb utaltam, ama gyengéinek a földerítése lesz a legfontosabb történelmi érvényű tanulság. Vereségeket halmozó hazai történelmünk, nemzeti történelmünk tanulságaihoz szervesen illeszkedő. Ennek a földerítése most már ránk marad. Történelmi bűn volt a NÉKOSZ feloszlatása. Ebben már úgy általában megegyeztünk. Én hozzátenném, hogy van már ennél nagyobb történelmi bűnünk is. E pillanatban most még itt tartunk, hogy noha változott a történelem,változtak a körülmények, változtak a feltételek természetesen, de a változó feltételek között meg sem próbáljuk komolyan érvényesíteni azt a — mutatis mutandis — sok gazdag tapasztalatot, tanulságot, amit a NÉKOSZ számunkra hozott az ifjúság önnevelésében. Ma sem, máig sem, az utolsó pillanatig sem.

Kardos Laci barátomra úgy emlékezem most, mint aki történelmi vállalkozásunk erejének, lendületének is szimbóluma volt, és a be nem váltott, sokminden ok miatt be sem váltható lehetőségeinek is.

921