Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9-10. szám - KARDOS LÁSZLÓ EMLÉKLEZETE - Fekete Gyula: A kisközösségekről

csengetett, valóban rebellis társaság volt ez abban az időben. Maga az a névsor is jellemző, kiket hívtunk meg legszívesebben beszélgetésre, tanácskozásra a kol'égium- ba: Erdei Ferenc, Nagy István, Balogh Edgár, Veres Péter, Kovács Imre, Darvas József . . . Donáth Ferenc, Fehér Lajos szintén odajárt. A munkaprogrammal még- inkább jellemezhetném, de itt a puszta felsorolás hosszú volna, hiszen az egyetemi elfoglaltságnál jóval nagyobb adagot tett ki a kollégiumi tevékenység. A különféle szemináriumok, nyelvtanfolyamok, viták, a szobaszövetkezetek külön programjai, szervezkedés az egyetemeken, népfőiskola szervezése és fenntartása, satöbbi. Hamar végészakadt ennek a pezsgő életnek.

1944 márciusában, amikor a hitleri haderő megszállta az országot, úgy döntöttünk: mindnyájan kiköltözünk a kollégiumból, ki merre tud, ki merre lát. Jó előér- zettel döntöttünk így, mert nem sokkal a kiköltözés után a Királyi Pál utcai ház kapuját elállta a Gestapo. Négy fiút kerestek. Kollégistát. Kiket név szerint? — kérdezte tőlük a házmester. Nem számít, csak kollégista legyen — mondta a tolmács. Négy hely van a kocsiban, annyi belefér. Még jó, hogy nem hagytuk ott új címünket a házmesternél. Hihetetlen, mennyi emlékem maradt abból a kollégiumi alig több mint egy esztendőből, mennyi életre szóló élmény, indíttatás. Gondolom, ilyenformán vannak ezzel az egykori népi kollégisták is. De hát valóban olyan nagyon fontos szakasza volt az életünkne? Miért? Mitől volt olyan nagyon fontos? És ha csak a megszépítő messzeségben válik ilyen nagyon fontossá? Vagy érzéki csalódás az egész? A szivárványos ifjúság színezi át minden emlékünket, jót, rosszat azokból az évekből. Vagy az a fordulatos történelmi kor avatja köznapjait is varázslattá? A fényes szellők? A világot megváltó nagy szándékok kora? Bizonyára ez is, az is. De ha mindezeket összegezem, és az egészet kiszűröm a szivárványos emlékekből, marad ott még akkor is fényforrásként valami, amely túlsugárzik koron és időn. Hogy mi ez a fényforrás? Egyetlen szóval én is azt mondanám: a kisközösség. A baráti kollektíva. Tehát az a szűkebb emberi közeg, amelyben mindnyájan jól ismerjük egymást, amelyben nyíltan, őszintén, hátsó szándékok nélkül cserélődnek a gondolatok. Amelyben végül is mindenki valamiféleképpen hozzátartozója a többinek, tudja, hogy szem előtt van, számontartják, ő is felelősséggel számon tart másokat. Visszanézve, ameddig visszafelé ellátok az életemben, a legtöbbet a mai önmagámból, egyéniségemből az ilyen szűkebb közösségektől kaptam. A kezdet-kezdetén a tágabb család, azután Sárospatak, a gimnáziumi osztályközösség, az önképzőkör. Majd a legszilárdabb közeg, vagy méginkább a legerősebb töltésű mágneses tér: a Györffy-kollégium. Azután az ilyen-olyan munkahelyek lazább kollektívái. Meggyőződésem ma már, hogy az egyéniség, a jellem, részben a képesség is a kisközösségekben formálódik, érlelődik, alakul. Az egyén csak a szűkebb közösségek révén lel otthonra a világban. Csak ezeken keresztül kapcsolódhat be az átfogó közösségek, s a társadalom véráramába. Csudálatos kohója az emberré válásnak a kisközösség, minél szilárdabb, annál jobb hatásfokú. Teli ellentmondásokkal. Mert bizony sokan a kollégiumba kerülve is úgy érezték, a közösségi szellem, a közösségi fegyelem korlátozza egyéniségüket, gondolati, szólási, cselekvési szabadságukat. És mitagadás, ez így törvényszerű. A magunkkal hozott egyéni kiszögellések folyton-folyvást beleakadnak a közösen kialakított normákba, a közösségi rendbe, és ha nem gyalulódnak le, hát letöredeznek előbb vagy utóbb. Igaz, csak azok a kiszögellések, amelyek ütköznek az adott közösség érdekeivel, szándékaival. Amelyek viszont ezekkel megegyeznek, mindazokban az egyéni képesség, tehetség, energia szabad távlatokat kap és folytonos ösztönzést a kiteljesedésre. Éppen ez az emberré fejlődésnek talán a legizgalmasabb ellentmondása. Ahogyan a közösségben egymáshoz gyalulódó egyének most már egy magasabb szinten újra különbözni kezdenek egymástól, kiteljesítvén addig csak rejtett, szunnyadó, legértékesebb tulajdonságaikat. Ha tudniillik annak a bizonyos szűkebb közösségnek pozitív a töltése. Tehát a társadalom felsőbbrendű érdekei irányába rendezi a felszabadított energiát. Mert kisközösség a galeri is, belső fegyelemmel, normákkal, csak épp a töltése negatív. Az egyénekben rejlő legrosszabb tulajdonságokat: agresszív, élősdi hajlamokat, társadalom-ellenes szándékokat szabadítja fel.

Mármost kérdés, hogyan alakult ez a magyar történelemben úgy, hogy ezek a

919