Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT PÁVEL ÁGOSTON - Székely András Bertalan-Mukics Ferenc: Két nép hű fia (interjú Weöres Sándorral és Gazdag Erzsivel)
eléggé kihordta ruháit. Nem tudnám felidézni, hogy valaha is új ruhában láttam volna. Szerette a halványzöld, szürke színeket. És bizony év mint év ugyanazt a nadrágot láttam rajta. Emlékszem nagyszélű, papos kalapjára is. Fejfedője is ugyanaz volt éveken keresztül. Most is látom, ahogy homlokába húzva jött hozzánk. Sokszor fújt a szél, ezért még lejjebb húzta, nehogy a szél, miközben ő a biciklijét hajtotta, elvigye. Szóval nem nagyon cserélgette ruháját. Őszintén szólva, nem is nagyon tellett rá. Szegény világ volt akkoriban. Az is szinte mesébe illő, ahogy egyetemista korában gyűjtötte a korrepetálásért kapott pénzecskéket. Itt a szombathelyi gimnáziumban is a legjobb tanuló volt. Kitűnő mindvégig. Az egyetemen ugyancsak. Professzorai ajánlottak neki tanítványokat. Köztudott dolog, hogy a ma Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert is így került hozzá. Nos, a korrepetálásért kapott pénzt összerakosgatta. Amikor nyáron hazament, hogy örömet szerezzen a szüleinek, három hold rétet vett nekik érte. Azt is elmesélte, milyen öröm „mesz- tilláb” a mezőn dolgozni. Elmondta, hogy arra feléjük milyen szegény a föld, nagyon magas a talajvíz, ezért terjedt el az ún. bakhátas művelés. Órák hosszat tudott volna beszélni a szülőföldjéről. De olyan meghatódott szeretettel, hogy látszott rajta, az egész lelke otthon volt. Ezek szerint szeretett hazajárni Cankovára? Nagyon. Sőt, a háború alatt, a bombázások idején, nekem is azt mondta: Erzsi, menj az én népemhez, ők majd megvédenék téged! Meglátod, te is megszereted őket. Amikor Szombathelyt már annyira összebombázták, hogy a lakásunk nagyrészt tönkrement, akkor az ő tanácsára biciklire ültem. Százhúsz;, kilométert kerékpároztam, és tényleg elmentem az ő népéhez. Biztosan emlékszik még, konkrétan melyik helyiségbe ment? Brezovciba és Puconciba. Ismerős ez a két név? Majd Muraszombatba. Később aztán onnan jöttünk haza. Partizánkísérettel. És valóban megszerette Pável népét? Kölcsönösen szerettük meg egymást. Különösen azután, miután én egy tüdőgyulladásban szenvedő leányt meggyógyítottam. Most már bevallhatom, kuruzsoltam egy kicsit. Mivel magam is átestem kétszer tüdőgyulladáson, a tüneteket jól ismertem. A gyógyítás módját is. És ugye mint patikusnál, természetesen voltak nálam alapgyógyszerek. Három nap múlva meggyógyult a leány. Ezek után annyira megszerettek, hogy — bár nem kellett félni az oroszoktól, mert fegyverbarátságban voltak — egész éjszaka golyószóróval vigyáztak rám az ablak alatt. Amikor hazaindultam, sírva búcsúztak el tőlem ... Ne haragudjon, hogy kicsit én is elérzékenyültem . .. S akkor hazajőve azt mondtam Gusztinak: megismertem a népedet. Forgatva a Pávelról szóló különböző kiadványokat, föltűnt, hogy sokan írtak róla. Lehet, hogy az én hibámból, de Gazdag (Sebes) Erzsi nevével — a két Pávelhoz intézett versét leszámítva —, nemigen találkoztam. Nem hiszem, hogy ne lett volna, ne lenne sok mondanivalója róla. Az a baj, hogy nem teszek félre semmi emléket. Azokat a cikkeket, amelyeket én írtam, — például a Cankar recenziókat —, sem őriztem meg. Közben volt egy háború. Bizony sok minden elkallódott. 872
