Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: Eretnek esszé Szerb Antalról
filozófia csakugyan a fausti ember, azaz a Vándor művei. De vajon milyen minősítést érdemel a végtelenbe törő Harmadik Birodalom? A kétségkívül jóhiszemű Prohászkában ez a gondolat föl sem merült, mint ahogyan azt is számításon kívül hagyja, hogy a német „területi fejedelemségek” (Bibó István kifejezése), amelyek száma 350-re rúgott, alkották „a német politikai fejlődés legsúlyosabb tehertételét". (Bővebben lásd Bibó István Válogatott tanulmányok I., 383. 1. és k.). Más szóval ezek az önállóskodó fejedelmecskék és királyságocskák véletlenül sem „törtek a végtelen felé", hanem bezárkóztak az önelégültség, perspek- tíválatlanság, befelé fordulás tipikusan finitista világába, sokkal mélyebben és következetesebben, mint mi, magyarok. „A magyarság — érvel tovább Prohászka — Keletről indult el és vérében magával hozta a széles puszták igézetét s vele a szilaj portyázó kedvet. De ugyancsak magával hozta a puszták átkát is: a rest álmot és ezzel a vágyat a rejtettség és elzárkózás után.” Az olvasó joggal kérdezi, miként lehet a pusztán elzárkózni, s mi a finitista elem, ha nem is a végtelenbe, de az addig ismert világnak csaknem a határáig törő portyázásban? Ismétlem, Prohászka premisszái nem helytállók. Kétségtelen viszont, hogy a magyar lélek palettáján számos olyan szín található, amely megkülönbözteti a szomszéd népek tulajdonságaitól, bár ezeket szabatosan meghatározni eddig még senkinek sem sikerült; a Mit ér az ember, ha magyar cikkgyűjtemény sem jutott tovább a ta- pogatódzásnál. E különbség egyikére a finitizmus kifejezés fölöttébb találó, akár munkahipotézisnek is fölhasználható, de az tény, hogy Szerb Antal ebben a minőségében sem élt vele. Mindebből azonban aligha vonható le más konzekvencia, mint hogy Prohászka hatása a Magyar Irodalomtörténetre távolról sem olyan mérvű, mint a Spenót föltételezi, az pedig, hogy a szerző a finitizmus elméletének követője, légből kapott megállapítás. Most pedig sorra veszünk néhány esetet, amikor szerzőnk finitista elemeket tételez föl ebben vagy abban a vonatkozásban, például Arany János szellemében: „...népköltési attitűdje jellegzetes magyar finitizmus: ismeri határait és... nem akar idegen területre lépni.” Megint csak a terminológiával s nem a szemlélettel van baj, ha ugyanis finitizmus helyett józan önismeretet ír, máris alaptalan a szellemtörténetre hivatkozni. Ugyanez érvényes az eposzi hitellel kapcsolatban is, ez esetben Szerb Antal megint csak a finitizmusban látja az elmélet eredetét, ám mindjárt hozzáteszi, hogy az „igazi Arany-kép egyik legfontosabb mozzanata az európai kultúra”. — „Ez a mélységes kulturális beállítottság mélységes ellentétben van Arany finitizmusával és egyáltalán Arany János lelkialkatával.” (Id. mű, 75., 79. és 88. 1.). Ami magyarul annyit jelent, hogy Arany „sajátos magyar finitizmusa” valójában nem is finitizmus. A kérdés mindig az, hogy a „tudós” a maga „sajátos magyar” prekoncepcióját óhajtja-e kiolvasni a szövegből, vagy pedig a szavak mögött meghúzódó tartalmat. Vagyis mi a fontosabb, a szemlélet vagy a terminológia? SZELLEMTÖRTÉNÉSZ? Halász Gábor Portré és Tabló, annakidején nagy föltűnést keltő tanulmányában élesen elválasztja egymástól a két műfajt. Zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy a szerző Válogatott írásai című gyűjteményéből (Magvető, 1977) a szerkesztő remek érzékkel a fenti tanulmány mellett, a másik, talán még fontosabb tanulmányt, a Regényeink társadalomszemlélete címűt is gondosan kihagyta. A szellemtörténész szintézisre törekszik, a korszellemet igyekszik széles tablókban megragadni. Tabló nélkül nincsen szellemtörténet, mert nincsen reneszánsz, barokk, rokokó, nincsen biedermeier. Vagy talán szellemtörténeti összefoglalásszámba vegyük Szerb Antalnak a biedermeiert karikírozó nyolc—tíz sorát, amelyhez hasonló „tablókat” találunk még bőségesen a Magyar Irodalomtörténetben? „Csodálatos szelídség ömlik el a lelkeken. A korhangulatot a képzőművészet fejezi ki szinte groteszk teljességgel: ha Judithol ábrázolják, ő is csapottvállú, befont 845
