Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: Eretnek esszé Szerb Antalról
KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL Eretnek esszé Szerb Antalról PERŰJRAFÖLVÉTEL Ha élne, Szerb Antal ebben az évben, azaz 1986 május 1-én töltötte volna be nyolcvanötödik születésnapját. Végre elérkeztünk oda, hogy a magyar televízió ünnepi műsorban emlékezett meg az évfordulóról. Magam is közreműködtem a műsorban. Ez két következménnyel járt: — egyfelől fölfakadtak bennem az emlékek, másfelől utána néztem, miként értékeli irodalomtudományunk'' Szerb Antal remekművét, a Magyar Irodalomtörténetet, amelyről többek között Németh László állapította meg, hogy műfajában a legjobb (A minőség forradalma, Magyar Élet, 1940. IV. kötet 47. 1.) Ehhez csak annyit, hogy máig az. A kövekezőkben polémizálok; részben magammal, Ellentmondások játéka című esszém az érzéketlenségnek legalább oly meggyőző bizonyítéka, mint A Magyar irodalom története (népszerű nevén a Spenót) VI. kötetének egynémely ítéletei. Nem összefoglaló, az egész művet felölelő tanulmányt írok tehát, hanem azon felül, hogy fölidézek néhány személyes emléket, elsősorban azon fáradozom, hogy tiszta képet rajzoljak az irodalomtörténész Szerb Antalról. Épp ideje, hisz oly szegények vagyunk, hogy nemcsak az apagyilkosoknak, hanem a zseniknek is méltányos megbocsátanunk, kivált ha előzőleg évtizedeken át mellőztük őket. Kezdem a személyes emlékekkel. Tóni — ez az egyetlen epizód, hogy így nevezem — nem érdeklődött különösképpen a képzőművészetek iránt. Így aztán valamennyiünket, akik állandóan látogattuk, meglepett, hogy egy napon lakásukon az ülőgarnitúra fölött föltűnt egy Derkovits korai korszakából származó, nagyformájú táblakép. A festmény fekvő női aktot ábrázolt, háttal a nézőnek, úgy, hogy ilyenformán minden tekintet a hölgy mesterien megformált alfelén legelészhetett, amelynek vitán felüli gusztusosságát tenyérnyi penészfolt támadta meg. Tóni „Segesvári Madonnaként” emlegette a képet. Az elnevezés hangulatában benne bujkál valamennyi a neofrivol szemléletből, amit sem szerzője, sem tolmácsolói máig sem határoztak meg tüzetesen, a tudósok nyilván félálomban való olvasásból következő szórakozottságból. Énszerintem a neo- frivol szemlélet alapja a racionalizmus, amit a következők során talán sikerül az olvasókkal elhitetnem. Szót kell ejteni Szerb Antal rendhagyó házi könyvtáról is. összehasonlításképpen említem, hogy ebben az időben Cs. Szabónak már több ezer kötetre rúgó könyvtára volt, amelyet később példás rendben tartva szemlélhettem meg Belgrád rakparton lévő új lakásában. Körülbelül ugyancsak nyolc-tízezer kötetet gyűjtött ösz- sze Bóka Laci is a Kisfaludy utcában, katonás rend helyett példátlan rendetlenségben. Lakása úgy festett, mintha a köteteket valamilyen árvíz sodorta volna oda. Mindazonáltal, amit keresett, pillanatok alatt megtalálta valamelyik kupacban, akárcsak Képes Géza, aki a könyvgyűjtőknek ugyanabba a kategóriájába tartozott, mint barátja, Bóka Laci. Ezzel szemben Szerb Antal kecses kis könyvtára nem rúgott többre kétezer-két- ezerötszáz kötetnél. Ez a szerény szám azért döbbentett meg mindnyájunkat, mert Szerb Antal a nap huszonnégy órájából legalább negyvennyolcat olvasással töltött. Kutató munkája oroszlánrészét — Mátrai László emlékiratai bizonyítják — az Egyetemi könyvtárban végezte, s nem győzte hangoztatni, hogy a magánkönyvtár sohasem veheti föl a versenyt a közkönyvtárral. Cs. Szabó, akinek más volt a véleménye, s aki ugyancsak mérhetelenül sokat olvasott, ha valamilyen különleges művet sikerült megszereznie, megpóbálta mulasztáson kapni Szerb Antalt: 839