Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Apáti Miklós: Nagyvárosi elégia (vers)
nem az az együttes ami megigézi a tolvajokat jó dolog ezt tudni előre több jó is jött a nap igazán sütött a víz se hideg se meleg nem volt nekem épp jó a huszonkét fok kevesebb csípne több már nem hűsít s azt nem csípem a velencei tó igazán megemberelte magát látszott a pákozdi oldal nehány keresetlen szóval fürdőgatyásan összefoglaltam a majd százötven éves hadi eseményeket aztán zsupsz bele a vízbe zsupsz bele a szabadságba ikreim anyja elmúlt harminc éves mégis kölyökös vihánccal fogadta a víz csiklándó moccanásait aztán belemártózott úsztunk keresztbe kasul a fesztelen víztükrön szinte kettőnké volt a tó a mentőhajó is az úszómester is kinn volt még a parton a helybeliek ekkor még táborhelyük őrzik reggeliznek számvetést terveket csinálnak mire kijöttünk a vízből az ikreik nagyanyja már megterített sört hoztam hármunknak az ikreknek ásványvizet műanyag flakonban nyugati márkát ők ugyan makacsul borvíznek mondják mi meg nem vesszük el az örömüket az örömünket hogy még őrzik e szót míg reggeliztünk körbepakoltak kőzetünkbe ültek bekerítettek de sebaj igaz a vízből így kevesebbet az emberi húsból többet láttunk a kelletténél beleolvadtunk a strandos tömegbe hallgattuk a hangosan-ibeszélőt a horkoló anyukát sörböfögő urát síró fiúkat volt egy gyékény hárman ültek rajta apa anya s egy kamaszleány apa és anya eltökélten napoztak megdolgoztak érte a leányka duzzogott látványosan oldalt ült a világnak háttal szeretett volna de azt nem lehetett mindenütt világ volt látszott rajta a daefront minden barátja a balcsinál nyaral csak ő rohad itt e pocsolyánál mert mi van itt ugye a balatomhoz képest nincs itt semmi csak az anyja lepusztult
