Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
„Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, Téged tartottunk hajlékunknak, Mikor még semmi hegyek sem voltának, HOGY MÉG SEM ÉG, SEM FÖLD NEM VOLT FORMAZVA, Te voltál és Te vagy örök Isten És Te megmaradsz az örök időkben .. Az elvonuló kuruc katonák, már nők nélkül, ellenség nélkül éneklik nótájukat, a „Stella Maris”-t. „Boldogasszony anyánk, Mennyei patrónánk, Légy velünk! Légy velünk! Sok kiáltásunkra, Siess oltalmunkra, Ha nem jössz: elveszünk!" 10. BUDA. Eközben a végső és halálos ostromgyűrűbe fogja Budavárát Karl Prinz von Elsas-Lothringen. Szomorú, gondterhelt, kemény harcra készül. S vezéri sátrában, esti imádsága után, esküt tesz, hogy ezzel az új ostrommal: beveszi Buda várát. Imazsámolyán térdepel, összekulcsolt kézzel, esküjét nem hallja senki, mintha csak egyedül magának tenné fogadalmát, amikor föláll, a sátorban fölállított térképasztalhoz megy, elmélyed Budavára falainak, bástyáinak, rondelláinak tanulmányozásában: néhány jegyzést tesz, bíbor tintába mártott lúdtollal, az ostromgyűrűt alkotó, messziről jött seregek helyét jelöli ki, a várfalak szerinti szakaszokra bontva: a bíborszinű tintával tett jelek a vár térképén egyre szaporodnak: azután a herceg sokáig, s tűnődve nézi a rondellákat, a kapukat és mintha csak sakkozna, élő seregeket jelképező figurákat tol ide-oda, s többször újra felrakja az „állást”. 12. BÉCS, BEHAJÖZÓ RÉV. Alkony, Bécs városa alatt. A Dunába vert-döngölt súlyos cölöpökhöz kötözött evezős szállító bárkák — a kísérő harci dereglyék — a kísérethez tartozó, könnyű harci nyílsajkák: révben. Rembrandt „Éjszakai őrjárat” című festményét idéző látvány: fáklyás őrség vonul végig a rév-parton. A vezérgálya és a kísérő harci dereglyék raja: már régen elhajózott Bécs alól, le Budának, Tullau-Binkorwald sváb lovag parancsnoksága alatt. A súlyos — mélyen a mederbe vert cölöpökhöz kötözött — lomha evezős szállítóbárkákba szüntelenül tart a berakodás; csigás daruk ágyúkat, lőszeres ládákat, szakállas puskákat, lőporos hordókat, élelmiszert, boros- és söröshordókat emelnek be a bárkák mély raktáraiba; más bárkákra vágóhállatokat és lovakat hajtanak fel: a többi bárkába takarmányt az állatoknak. A frissen toborzott legénységet szállító bárkákba folyamatosan tart a katonák behajózása. Az „éjszakai őrjárat” hol az egyik, hol a másik cölöprévhez kikötött bárkánál bukkan fel, fáklyásán, fegyveresen. Az őrjárat néhány bárkát villámgyorsan átkutat: kémeket keresnek. Ebben a kikötői révparti kavargásban, ebben a lázas munkában, ebben az éber őrjáratozásban látjuk meg a németalföldi Solent Esztert, és nem sokkal később, magyar katonák körében: Remenyik Istvánt. A behajózás kavarodásában viszontlátjuk a Strassburgban látott-megismert mesterembereket: a katalán ácsokat, akik céhüket bezárva, inasaikkal, legényeikkel indultak Buda alá és akiknek Strassburgban Remenyik István — a szökött református gályarab magyarázta el: mely ország fővárosba és ékessége volt másfél évszázaddal előbb Buda és a budai vár. A rév — mólók, a mederbe döngölt nehéz cölöpök, az ágyúkat emelő parti csigás-daruk, a hordókat görgető lejtős rámpák, az egész kikötő: fáklyák fényében úszik: az őrjárat ismét megjelenik, újabb: villámgyorsan végrehajtott hajó-átkutatás. Magyar, német, spanyol, francia, cjasz szavak, kiáltások keverednek egymással: mégsincsen 791
