Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
van az örökös hadjáratokból! Valaki, úgy látszik, megsúgta nekik, hogy a „Paradicsom” itt a földön van ... Ekkor kürtösök fújják a jelt: a vadászat végét. — Felség, Párizsban, és onnan ... — kezdte Eugen, de Lipót nyomban a szavába vágott. — Párizs?! Lajos?! Hallom, hogy Lajos kihúzatta valamennyi fogát, bölcs orvosai tanácsára. . . mondják, hogy olyan büdös a szája, mint a szajnai szennycsatornák! És oly rendszertelenül jár a dolgára, mert örökös hasmenés gyötri vagy éppen székrekedés... hogy folytonosan meg kell szakítania megbeszéléseit minisztereivel vagy ami még ennél is kínosabb: a külföldi követekkel! . .. Szörnyű! Mit akarsz, kedves, Eugen?! Idefigyelj, ha Őszentsége valóban óhajtja ezt a nagy háborút Buda felszabadításáért, akkor először is adjon hozzá pénzt! — Felség, hiszen tavalyelőtt, tavaly és idén is őszentsége nagy összegeket küldött Felségednek... — Tudom, kedves Eugen, de az a pénz másra kellett! Eugen, utazz el Bajorországba, Bádenbe, Hessenbe, Westfáliába, Brandenburgba! Járj a végére, mit és mennyit adnak ők a háborúhoz?! Indulj nyomban, mondd, én kérdeztetem. Lajos semmit meg ne tudjon! Mikor indulsz, Eugen?! — Felség, ma, most indulok — felelte a herceg. — Köszönöm, Eugen, s majd visszatérőben utazz el Rómába is! Mondd meg Őszentségének és a Bíborosoknak, hogy nagyon szomorú vagyok, hogy sokat sírok mostanában ... Ne említsd azt, hogy azokkal az összegekkel... csak mondd: a hadviseléshez pénz kell, népeim éheznek, kincstáram üres és én ... sokat sírok, nagyon szomorú vagyok .. . — Parancsára, Felség! — Sírok ... Érted, kedves Eugen ? Persze könnyeimet rejtve sírok ... 5/B. Ekkor a seibersdorfi mocsaras-nádasos területek felől, a tájat már köd üli meg, lovas csapat sziluettje bontakozik ki a síkságon. Egyes, pontos lövések dördülnek, majd sortűz söpör végig az I. Habsburg Lipót német-római császár, római király, magyar király könnyű sátor-táborán és az egész vadásztársaságon: sokan, golyóktól találva, holtan rogynak össze. Lipót testőrsége azonnal, vágtában a merénylők ellen indul. Ám a könnyű lovasok eltűnnek a láthatárról, vélhetőleg kuruc katonák voltak. Erre utal néhány hátrahagyott, jellegzetes kuruc föveg és kilövés után eldobott karabély, duplacsövű pisztoly, pár olyan holmi, mely a kurucok „készletéhez”, fegyverzetéhez tartozott. A „kommandószerű” merényletnek némi pánik után, újabb esemény a következménye: egy súlyosan megsebesült főnemes, ki a vadászat egyik résztvevője volt, kérdi: — Lipót él? Túlélte? — Igen, őfelsége sértetlen maradt! — válaszolja az egyik testőrtiszt. — Kár... nagy kár Ausztriára nézve — mondja a főrend. Ezek az utolsó szavai. A kócsagvadászat: embervadászattá változik: Lipót testőrei hajtóvadászatot indítanak a kuruc „kommandó” katonái ellen: végül a Fertő-tói mocsarakban beérik és kardélre hányják mindőjüket. 7. BÉCS. I. Lipót német-római császár és magyar király előtt Esterházy nádor áll. Az audiencia rideg és rövid: — Felség, önálló magyar sereg felállítását javaslom tekintettel Buda... — Elég, Esterházy... — vágott a nádor szavába a császár — ... jegyezze meg magának, kedves Esterházy; Budának semmi köze Magyarországhoz, és vica versa, Magyarországnak: semmi köze Budához! — Felség . . . — önálló magyar hadsereg szervezését és felállítását nem akarom, nem hagyom! Ha hagynám, ahogy mondják: kígyót melengetnék a keblemen, a szívem fö787
