Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Halmágyi Miklós: A hatalom ellen - az etika síkján (Ördögh Szilveszter: Lázár békéje)
kikerült a nyájból"; inkább az a felismerés, hogy a megváltás igenis lehetséges, de Fekete Lázár, a kétkezi munkás, akiért pedig megváltatott ez a világ, valahogy mégis kimaradt belőle. A regény cselekménye egyszerű, mondhatnánk, szikár. Fekete Lázár, anélkül, hogy akár ő, akár az igazoltató rendőrök hibásak lennének, szóváltásba keveredik, s hirtelen támadt indulatában a kezében lévő üveggel leüti az egyik rendőrt. Itt kezdődik a kisregény, és addig tart, amíg Fekete Lázárt a bíróságra nem kísérik. Fekete Lázár tudja, hogy bűnös, de azt is tudja, hogy nemcsak ő a bűnös. Bűnös volt már akkor is, mielőtt meglendült volna kezében az üveg, bűnös volt, mert nem váltotta meg önmagát. Maga a regény tulajdonképpen e megnemváltás utójátéka, ördögh Szilveszter egymással váltakozó monológokból és párbeszédekből építi fel a kisregényt. A mornológokban Lázár szembesül önmagával, sorsával, tévedéseivel, a párbeszédek pedig Lázárt a hatalommal szembesítik, a létező hatalommal. Igazság szerint nem is párbeszédek, hanem kihallgatások ezek, jelezvén eleve Lázár és a hatalom viszonyát. E kihallgatások — rendőrök, őrszoba, ügyészég — rendkívül feszes szerkezetűek, ördögh mesterien teremt feszültséget, remekül teremti meg a kiszolgáltatottság hangulatát, s ebben segítségére van, hogy a kihallgatások egytől egyig fokozódó mértékben — nincs rá jobb szó — koncepciózusak. Leginkább az ügyésznél zajló, ahol már kimondottan is elhangzik a hatalom és rendszerellenesség vádja. A monológok és párbeszédek közé szervesen illeszkedik be az a történet, melyben Kis Gyula, Fekete Lázár rabtársa meséli el élettörténetét. Ez a szembesülés egy idegen sorsával megfosztja Lázárt sorsának egyedüliségétőd, megnyugtatja, de egyben elveszi hitát is attól, hogy volt megváltás, legfeljebb ő, Lázár kimaradt belőle, Lázár egyre inkább azt gondolja, megváltás nem volt, csak annak hite. S lám, most ezt a hitet is elveszik tőle. Ebbe a feszes, előrevivő szerkezetbe azonban valahogy bele kellett építenie ör- döghnek a kitűnő kisregény lényegét, amit a cím fogalmaz meg, vagyis Lázár békéjét. Ördögh sajátos, noha nem ellentmondásmentes módon oldja meg mindezt. Lázár és a hivatalból kirendelt ügyvédnő most már valódi párbeszéde hozza meg a levezetést, mely Lázár békéjéig ível. Lázár összeomlik egykori felesége öngyilkossága miatt, aki nem is tudott Lázár letartóztatásáról. Lázár kibékül a sorssal, melyet az immár nem földi hatalmak rámértek, s utolsó szavai: „majd csak lesz valahogy . . annak elfogadásáról tanúskodnak, ami ellen egész életében, hol tudatosan, hol öntudatlanul, küzdött. Lázár veszít, s elfogadja vereségét. Tulajdonképpen ez a befejezés az egyetlen vitatható pontja ördögh regényének. Ez a végső feloldás sem szerkezetileg, sem tartalmi szempontokból nem logikus, sőt nem is törvényszerű, hiszen Lázár nem a konkrét hatalommal száll szembe, hanem a hatalom, mindenféle hatalom lényegével, s nem valamilyen jogos sérelem alapján, hanem az emberi méltóság alapján, ami meglehetősen szubjektív fogalom. Csak menet közben, amikor már nincs visszatáncolás, ébred rá a megváltás lehetetlenségeire, de ekkor még úgy véli, csak az ő számára lehetetlen, mégpedig a saját hibájából. Többek között ez a tévedés is belejátszik vereségébe. Csakhogy, mikor megbékél a sorssal, megbékél a hatalommal is, noha mivel etikai síkon szállt szembe vele, etikai síkon konkrét veresége ellenére is győztes maradhatna. Békéje azonban megalkuvás, noha Ördögh Szilveszter szándéka aligha ez volt. Ördögh realista regényt írt, mely napjainkban játszódik, nélkülöz mindenféle áttételt, mitizáláist, vagy stilizálást. A valóság lép elénk a kisregény lapjairól, az a valóság, mely olyan racionális, hogy ezáltal szinte már irracionálisnak tűnik. Az a valóság, melyben mindenki idegen a másiknak, s melyben nem hogy nem válthatjuk meg, de nem is érthetjük meg egymást. Senki sem jó és nem is rossz, majd- nemhogy bab, akit nem mások, hanem koncepciók mozgatnak, s velük szemben reménytelen a lázadás, az etikai, az elvont elvek síkján. Az már más kérdés, hogy úgy lászik, a konkrétumok síkján sem vár több esély a Lázárokra. Legfeljebb Lázár békéje. (Magvető, 1985) 764
