Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Gyurácz Ferenc: Tábori Ottó: Téli virrasztó
seskönyvének .számos fogyatkozásait. Tény ugyan, hogy a fent jelzett veszélyeket Tábori sem tudta teljesen elkerülni; mentegetésre mégsem szorul, mert van 10—12 olyan verse, amely bizonyítja: személyében költő érkezett az irodalomba. A Téli virrasztó című kötet verseiből egy rokonszenves karakterű, gazdag szemléleti és nyelvi nyersanyagból gazdálkodó költő arcéle rajzolódik ki. Igaz, a kötet első, Kemenesi daiak-ciklusáról ennél több jót nemigen mondhatunk. A ciklus verseiben a falu, a kemenasvidóki táj, a paraszti környezetben eltöltött gyermekkor változatos képei sorakoznak. Egy-egy érzékletes vagy erőteljes kifejezés, az elégikus tónusú emlékezés Statikára, Illyésre, még inkább Erdélyire rezonáló hangja (pl. a Holdgömb virraszt c. versben) megragadja az olvasót, de a ritmus- s rímképletekhez való, gyakran mechanikus igazodás, a hasonlító és hasonlított viszonyának átgondolatlanságát mutató, pusztán az ihlet esendő hangulatiságából táplálkozó, szemléletileg indokolatlan metaforáik (pl. „keble vánkosára”, „lelke harmatába", „hópehely-nyáj hull”, „fény-hús-tiszta szákon”, „csók-húsú lányból”, stb.), valamint az idiómák és hangulatok helyenkénti irodalimiassága erősen megrántja a ciklus verseinek hitelét. E jellemzés alól az ök azok című szabadvers jelent kivételt: a stílromantikától mentes, egyszerű kompozíció konkrét tapasztalati tényekből — a tejesasszonyok reggeli kannazörgetéséből és nyelveléséből — kiindulva jut el a lírai értelmezés távlatosabb szintjére. A költő érzi, hogy itt a súlyos pátosz nem érne föl a tejes.asiszonyok életének valóságos súlyával, ezért visszavezeti a verset a tényékhez, majd játékos öniróniával fejezi be: „....de minek / is papoljak, fogy a vershold, horpad, s tán még elporolnak.. Az igen vegyes termést bemutató könyvben a közvetlen tapasztalati elemekből és valóságos, élmény-hitelű érzésekből származó versek érdemlik meg a legtöbb figyelmet. A költőelődöket, történelmi személyiségeket idéző, ars poetica-szerű megfogalmazásokat tartalmazó középső ciklus fő tanulságát abban láthatjuk, hogy Tábori törekvése a szonett feszes formájának a Berzsenyi« szilajságú, kemény versbeszéddel való ötvözésére akkor kecsegtet eredménnyel, ha saját, valóságos érzéseit és indulatait tudja bevinni a szellemidézésbe (Egy költő fejfájára, Nádasdy lázálma). A Hallucináció és valóság című harmadik, befejező ciklus a továbblépés többféle lehetőségét vilantja fél. Az egyik mindenképpen a reális élmények fölösleges stilizálás nélküli átpoétizálása, amely itt a — részben szerelmi tematikájú — szabadversek némelyikében (Sz . . .? töredék, Sikoly) és egy életkép-szonettban (Egy ember jár) mutat föl értékeket. Az egyetlen gondolatot vagy szellemes ötletet csattanósan-fintoro- san kifejező miniatűrök (Sakk, Kontra, Vicc stb.) színvonala igen ingadozó, de szigorúbb szűréssel érdekes színfoltot jelenthetnek e költészet palettáján. Ebben a ciklusban található az a két szép, elégikus darab (Sirályaim, Ó idegen), amely meglátásom szerint a Tábori-líra legjobb szintjét és fejlődési útját mutatja. Az utóbbi költemény nemcsak a kötet legjobb verse, de újabb líránk java termésével is kiállja az összehasonlítást. Vershelyzete: egy nagybeteg megszólítása, „kin elnyűtt alkatrészeket javítgatnak egy rovott / múltú kórházi ágyon”, akit a betegség a magány ás félelem állapotába taszított, és a végső közöny is közelférkőzött már hozzá. Öt szólítja a vers nagy beleórzőképességgel, a rímtelen soroknak a népi sdratókra emlékeztető szabálytalanságával, de visszafogott, fegyelmezett fájdalommal. A gyermekkor és a szerelem emlékeit idézi ölébe, majd a szenvedés képei után, a „de ne búcsúzz!” felszólítással jut el hangulati tetőpontjára. Amíg az utolsó sorok decrescendója hangzik, az olvasó átélheti az életakarat feltámadásának, a kishitűség legyőzésének élményét: „de ne búcsúzz! ... / s meglásd ia harangok torka nem / zúg véresen aj föld sem morog / levél sem hull s mint nagy sárga / vekker vonyít fel a nap húnyó / fények állnak talpra pilláid aflatt.” A kényesebb ízlés még ebben a versben is találhatna egy-két kisebb stilánis döcoemőt, egészében mégis egységes, egynemű, töretlen modalitásé világot teremtett benne a költő. Igen elegyes könyv ez, mondottuk. Annyival elegyesebb az elsőköteteik legtöbbjénél, amennyivel hosszabb is. S ha a tisztulás végett, Tábori legjobb versein felbuzdulva, tudatosabb fegyelmet, több őszinteséget és bátrabb kifejezést kíván a szerző762
