Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - Speidl Zoltán: Királyjelöltek. (A trón betöltésének kérdése az ellenforradalmi korszak elején. 1919-1921)

zollern házat a maga részéről is elfogadja és igy Romániával személyi unióba kerülne." Feljegyzések szólnak arról is, hogy 1919. augusztus 21-én „több magyar arisztokrata megjelent... az akkori Magyarország területén katonai szolgálatot teljesítő román trónörökösnél, hogy neki, mint jövőbeli magyar királynak bemutassák hódolatukat.”

Két nap múlva a katonai hírszerzés azt jelenti, hogy augusztus 23-án a kérdésben döntő határozat születik; az egy héttel későbbi értesülés pedig azt állítja, hogy a román offenzíva célja: „győzelmeivel a magyar—román perszonálunió kérdését közelebb hozza és annak keresztülvitelét megkönnyítse.” Titokban — mondja a jelentés — vezető román politikusok (Maniu, Erdélyi, Diamondi) jártak Budapesten, s magyar vezetőkkel folytattak megbeszélést; megpróbálták nézeteiket egyeztetni az „Erdélyben érdekelt nagyvállalatokkal (Fabank, Magyar Bank stb.)” Hírek szóltak arról is, hogy: „A románok kezdenek a magyar közügyekbe beavatkozni. Diamondi tárgyal a román personál unió érdekében egyes politikusokkal, akiket elismernének miniszterekül.” A terv persze a román politikában sem aratott egyértelmű elismerést, amit mutat, hogy a királyi ház támogatta, Bratianu miniszterelnök viszont ellenezte az esetleges perszonáluniót.

Az angol és a román terv mellett harmadikként egy olasz megoldás is felmerült: az olasz királyi ház valamelyik tagját kellene magyar királlyá felkenni. Ezt az elképzelést a jugoszláv—olasz ellentétek sugalmazták, az ellenségem ellensége a barátom elve alapján.

A trónkérdés „nemzeti” irányú megoldásával kapcsolatban számos magyar név is felvetődött, de komoly mozgolódás csak a Habsburg főhercegek és Horthy érdekében indult. A Magyar Királyság című lap 1919. november 24-i száma mindenesetre felsorolta a királyjelöltként esetleg elfogadható magyarokat. Felvetette az Erdélyben élő nagy fejedelami családok, a Bethlenek, Rédeyek, Barcsayak neveit, de mint irreális elképzeléseket rögtön el is vetette. Andrássy Gyula grófot szerintük Habsburg- hűsége nem tette alkalmassá a korona viselésére; Apponyi Albertról pedig megjegyezték: Koronával a fején sem lenne ragyogóbb, mint így.” Horthyról azt mondták: „Mint a kormány eszköze jött, s akaratlanul diktátorrá lett.” Így őt sem támogatták, maradtak az idegen dinasztiáik, és a magyarországi Habsburgok.

Ez utóbbiak közül elsőnek József főherceg neve került királyjelőliként forgalomba. József főherceg, akit 1918. október végén IV. Károly mint homo regiust a kormányalakítási tárgyalások vezetésével bízott meg, 1919. augusztus 5-én Friedrich István hívására Alcsutról, hol birtokai voltak, Budapestre érkezett, s Friedrich hathatós segítségével kormányzó lett. Személye bizonyos szempontokból megfelelt a trón- vároimányosságnaík, mivel kétségtelen, hogy „József apánk” (ezt a nevet az I. világháború idején a kézié alatt harcoló katonák ragasztották rá) — főleg a parasztok között — meglehetős népszerűségnek örvendett. Nem mellékes szempont az sem, hogy a főherceg a legitimisták számára sem volt teljesen elvetendő jelölt, mert a Károly- hívők szemében József a Habsburg jogfolytonosságot is jelentette. Végül: kormányzósága, mivel a Habsburgok minden lépésére érzékenyen reagáló utódállamok erős rosszalását is felélesztette, kedvezett a Habsburgellenes antikarlista (elsősorban katonai) körök elképzeléseinek, hiszen várható volt, hogy a korábbi uralkodóház egy tagja nem sokáig kormányozhatja Magyarországot. Ez a számítás be is vált; József 1919. augusztus 23-án kénytelen volt lemondani tisztéről. A külföld József főherceggel szembeni állásfoglalása azt is jóelőre jelezte, hogy a Habsburgok trónigényei nem valósíthatók meg akadálytalanul, s a trón megszerzése semmiképp sem lehet sétagalopp.

Azonban az is hamarosan kiviláglott, hogy egyes antant körök számára nem teljesen elképzelhetetlen egy Habsburg restauráció, hogy a kívülről oly bevehetetlennek látszó Habsburg-ellenesség falain némi repedések is mutatkoznak. Igaz ez akkor is, ha az erről szóló értesülések zöme legitimista forrásból származik, ami természetszerűleg azt is jelenti, hogy a Károly hívek önbizalmuk erősítésére az apróbb, kedvezőbb jeleket a realitásnak nem megfelelőre nagyították fel. Így tehát megfelelhetnek a valóságnak olyan közlések is, melyek szerint 1919. augusztus 22-én a bécsi angol katonai misszió egyik tagja kijelentette: „az antant államok József főherceg vissza741