Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Baranyai György: Griffek a ködben (tanulmány)
ként Ammianus Marcellinus — már egyébként is merített, műve egy olyan helyére vette át az Attila halála (453) utáni idők kelet-európai színterű 'eseményeiről szólva, ahol nemcsak megőrizhette szinte eredetiben (hiszen miként is elemezhettük volna egyébként ezt?), de amelynek sejtelmes jelentésű ívéhez természetesen illeszthető volt „a szaragurok, az urogok és az orogurok” 463 táján történt bicánzi követjárása, s annak az átvett szöveggel magyarázott oka, hiszen az eunapiosi történet olyan volt, hogy az új szövegkörnyezetbe ágyazva akár kifejezhette a hun birodalom keleti részének bomlását is, vagy valami mást. Priskos a griffes tudósításában alig tett mást, mint a 463 táji követjáráshoz kapcsoltan átvette profán historikus elődjétől a valóságosnak hitt, ám konstruált népmozgást — említett népeinek aktuálisabb történetéhez talán történelmi mélységet akart adni vele; a szöveg azért is tetszhetett neki, mert herodotos'i mintára emlékeztette őt, aki Herodotos'tól egyébként is vett —, s miután az átmásolásban elért odáig, hogy „mígcsak fel nem falják az emberi nemet”, a szöveget megtoldta, ám nem vette talán észre, hogy „az Óceán kiáradása folytán keletkező köd” és a „griffek tömege tűnt fel” ugyanazon ok kétféle — általunk már ismerni vélt — említése csupán, s ezért erről többesszámiban írt „bajok”-ról (vagy ,,veszedalmök”-röl) szólt, bár nyelvtanilag kifogástalanul tette, majd az eseménysort feleslegesen magyarázta, általános erőpolitikai relációját és következményeit fogalmazta meg, pedig a láncolatból amúgy- is nyilvánvaló, hogy a támadók voltak az erősehbek, a megtámadottak pedig tovább- álltak, így lettek támadók; végezetül pedig, amit még az említett három követküldő nép egyikéről, ,a szaragurokról tudott, lejegyzésre érdemesített, id'e illesztette, majd tudósítását illően befejezte. Ami így kikerekedett, viszontagságosán fennmaradt, már többet, s mást is mond, mint amit szerzője valaha is akart. (Lehet, hogy „akarta a fene”, csak én beleláttam. Másokkal is előfordult már ez). A X. századi kanstantinosi kivonatokban maradt fenn Priskos tudósításának nagyobbik része — eleje és vége —, míg a közepét — az „Ez utóbbiak”-tól egészen a „más vidékre költöztek”-ig — a görög szavák jelentését irodalmi idézetekkel megvilágító Suda-lexikon — mely a X. század második felében nyerte el imái alakját — az Abaris címszó alatt őrizte meg.:w „A két szöveg összetartozásának kimutatása J. Classen érdeme (1829), s ez a fontos megállapítás Moravcsik Gyulának az onogurokról írott tanulmánya (1930) óta gyökeresedett meg a tudományos köztudatban . . S hogy voltak-e valójában avarok meg szabirak? Igen, voltak. Ez történelmi tény, s ezen nem változtatna az se, ha nem önelnevezésű neveik ezek. Viszont „a sabirok csak 515-ben kerülték — ellenfélként — érintkezésbe a bizánciakkal, az avarok első követei pedig még később, 558-ban jelennek meg — általános bámulatot keltve — Bizáncban”. Előbbi források ilyen nevű népeket nem említenek. Illetve, bocsánat, helyesbítek: „mindkét népet először Priskos említi a kérdéses töredékben.”'® Vagy mégse? JEGYZETEK A dolgozatban minden kiemelés tőlem v üó. B. Gy. 1. Mohay András: Priskos rhétor fragmentuma a sztyeppéi népek 5. századi vándorlásáról. Az újabb kutatások áttekintése. Antik Tanulmányok 23, 1976. 259. p. 2. P. Vergilius Maró: Aeneis. Fordította és a jegyzeteket készítette Lakatos István. „Az Aeneis és költője” c. előszót írta Trencsényi-Waldapfel Imre, I—XXXIX. p„ Európa Könyvkiadó, Bp., 1962. 3. Aleksander Krawczuk: Nagy Konstantin. Gondolat, Bp., 1981, 90. és 115. p. 4. Grzegorz Leopold Seidler: Politikai gondolkodás az ókorban és a középkorban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp.. 1967, 233. p. 5. Darkó Jenő: Császárimádó Kóma—képromboló Bizánc. Magvető, Bp., 1977, 58. P. ü, Darkó, im. 69. p. 7. Darkó, im. 52. és 53. p. 8. Moravcsik Gyula: Bevezetés a bizanti.no- lógáiba. Tankönyvkiadó, Bp., 1966, 126. p. 9. A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Kortársak és krónikások híradásai. Sajtó alá rendezte Györffy György, 2. böv. kiad. Gondolat, Bp., 1975, 53—54. p. Szádeczky-Kardos Samu fordításában a kérdéses Priskos-töredék így hangzik: „Abban az időben követséget küldtek a kelet-rómaiakhoz a saragurosok, az ugo- rosok és az onogurosok. E népek saját szállásterületeikről távozni kényszerültek, miután a sabirosok háborúba bo csátkoztak velük. A sabirosokat az aba- risok űzték el, akik az Óceán partját lakó népek nyomására kényszerültek fel737
