Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Kiss Dénes: Berzsenyi-lelőhely

sokszorosan szennyezett valódi és jelképes közegben — üvöltést zengető beton­kockákban — tenni is az egyes emberekért, a szűkebb közösségért, például a családért, faluért, városért, országért! De tenni kell! S Berzsenyi folyton, té- pelődései közepette is erre int. Föl kell ismerni a felelőtlen magamutogatáso­kat, önzéseket, „sikeres” törtetéseket, a hangzatos silányságokat, amelyek csak az egyes személyt híresítik, de nem emelik mások — a sokaság! — méltóság­tudatát. Sőt, éppen ennek hiánya, azok emelője! Ezért kell végiggondolni tet­tek és szavak következményeit, és fölmérni a mutatványok és harsányságok szemvakító mostani és jövőbeli pusztító hatását. Ki meri állítani, hogy nem az ész és erkölcs párhuzamos uralkodása lehet annak a mai társadalomnak is iga­zi, alapvető éltetője, amely a méltó emberi jövőt kívánja megalapozni? Berzse­nyi feladatokat kínál felismerései nyomán. S tűnődhetünk személyes hitünk szerint, mi az, ami napjainkban is megoldatlan? Mi betegíti, gyöngíti a mi kis testünk? Az utolsó kérdés így hangzik: „Van-e ma is etikai érvénye a nemzeti költő Berzsenyi mintázta ideáljának?” A költő többnyire már az anyanyelve miatt is nemzeti. Az eszményképeket csak a távlatokban gondolkodó ember ké­pes megfogalmazni. De a választ ne is magunk adjuk meg, bízzuk a tényekre. Hol vannak azok a népek, akár a legkisebbek is, amelyek ne akarnának fönn­maradni, ne akarnák nyelvüket, művelődési örökségüket stb. megőrizni? Van­nak ilyenek? Tehát olyanok, amelyek inkább föladnák nemzeti sajátosságaikat, semhogy megtartsák? (Most ennek áráról, egyéb vonatkozásairól részlete­sen nem szólunk.) Ilyen népek nincsenek! Minden nép és nemzetiség igyekszik megőrizni és erősíteni hagyományait, olykor — nem is ritkán — más népek ellenében. Holott ez nem törvényszerű, mert e törekvésnek az egyetemes kö­zeledést kellene szolgálnia! Persze, nem könnyű meghúzni a határt, ahol a „miénk” végződik és az „övék” kezdődik. Nem is kell. Bárki a máséból vesz el és azt a magáéhoz hamisítja, végső soron az emberiséget lopja meg. Minden hazugság torzít és rombol. De az is ezt teszi, aki építés helyett pusztít. Azt tette a múltban, s a jövőben is csak azt teheti. Kell-e tehát öntudat-fényesítő költé­szet? Kell-e az emberség ápolása, nemesítése? Kenhetünk mi rikító vakolatot olyan falakra, amelyekben tégla-hiányok vagy porló téglák vannak, ezek a fa­lak nem lesznek tartósak! Amikor elveszik tőlünk a büszkeség jogát, akkor le­szünk csak igazán kiszolgáltatottak! S aki nem tudja, hogy mit csinál, általá­ban rosszat csinál az! Az eszmeképző Berzsenyit minden korban vállalhatjuk. Egytömbű ember, akit ki kell bontani a gránitból! Vagy bazaltból, kedvenc hegyének anyagából, mert belül vulkánok tüzét rejti. S miközben őt keressük a múltban, magunk mai dolgát is jobban megtaláljuk. Nagy „bontogatok” jártak előttünk, Széche­nyi, Vörösmarty, Petőfi és mások. Minden nemzedék nagy költői kaptak tőle, ha hozzá fordultak. Erre is idézünk példákat. 2. Magyarságképünk egyszersmind emberiség-képünk is. önarcképünk, em­berképünk pedig magyarságképünk. Erre is gyakran figyelmeztet, bár más sza­vakkal. Az öntudat rendezett ismeretek munkálkodó összhangja. A lényeget érintő ismerethiány, öntudathiány — országos jellemhiba lehet. Miként azzá lesz, amikor a kérdésre valaki így felel: „Nem szeretem Berzsenyit.” Tanárok is feleltek így, sajnos, éppen az ifjabb nemzedék tagjai. Holott, ha utánagon­661

Next

/
Oldalképek
Tartalom