Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Kiss Dénes: Berzsenyi-lelőhely
KISS DÉNES Berzsenyi-lelőhely í. Mikor lesz akkora hitünk, hogy elmondhassuk, amit Berzsenyi így fogalmazott meg Gróf Festetics Györgyhez (I) című versében: „Mint te, oly gazdag vagyok én magamnak”? Az öntudat nagyságos megnyilatkozása ez. Készületlenségünk- ben nem is illene válaszolni Berzsenyi Dániellel kapcsolatos kérdésekre, mégis megpróbálom, mert úgy gondolom, fontos és időszerű ez a kezdeményezés. Azt vallom: magunknak kell tanítani magunkat abból a roppant anyagból, amit egyik legnagyobb költőnk ránk hagyott. Noha voltak kitűnő tanárok, Füst Milán, Németh László, Szabó Dezső és mások, okulhatunk is elemző munkáikból, mégis lényegesebb a magunk közeledése, vizsgálódása. Bár e tanítók felfedező, rácsodálkozó kedve és képessége olyan nagy volt, hogy hatásuk alól aligha vonhatja ki magát a tanuló. Szellemi útmutatásuk sok vonatkozásban nélkülözhetetlen is. Am történt valami azóta. Nemrég — 1985 májusában — meg-, illetve újjáalakult és országos hatáskörűvé vált a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság. A munkálkodás közbeni tapasztalatok azt mutatják, hogy a Berzsenyi-lelőhely feltáratlan még, nem kell félnünk, számunkra is tartogat eredeti észrevételeket a költő életművének tanulmányozása. Végül is ez késztetett arra, hogy az Életünk szerkesztősége kérdéseire, ha röviden és elnagyoltan is, talán a későbbi nagyobb munka előkészületeként, válaszoljak. 1. Egészen az utóbbi évekig nem foglalkoztatott különösebben Berzsenyi élete, költői pályája, emberi sorsának, magatartásának alakulása, annak okai; röviden szólva, munkásságának elemzése. (Legutóbb, születésének 200. évfordulóján, inkább az évfordulóval kapcsolatos kötelezettség miatt, vettem elő munkáit és írtam róla. E dolgozat 2. részeként közlöm az erre az alkalomra kissé átformált változatot, amely tanulságos atekintetben is, hogy az első komolyabb elmélyedés nem volt hiábavaló!) Tehát a hatás fölsugárzását próbálom érzékeltetni. Megjegyzem, iskolai tanulmányaimból alig maradt meg több a nevénél s talán néhány versének címe, sora, — A magyarokhoz, A közelítő tél, Napóleonhoz stb. —, ám ez a felületes találkozás nem jelentett olyan élményt — s ez talán nemcsak az én hibám —, ami arra ösztökélt volna, hogy Berzsenyi műveit olvasgassam. Még az is jobb lett volna, ha lebeszélési szándékkal figyelmeztetnek : nehezen érthető, tömör, súlyos anyag. Akkor talán a tanuló daoa, csakazértis indulata elindított volna hozzá. Ehelyett „jóindulatú” legyintéssel említették, mint az ósdi, visszahúzó, múltba merülő, divatjamúlt „nemesi szellemet”. Berzsenyihez nem is az iskola, még csak nem is az irodalom vezetett el, hanem az élet. Ügy is mondhatnám, ő maga, a jószágért, termésért aggódó Gazda, a szülőtájon emberöltők óta munkálkodó szelleme. Nem elvont, hanem valódi találkozás volt vele is, amikor megismerkedtem az egyházashetyei Berzsenyi Dániel termelőszövetkezet vezetőivel. (Lám, valamire mégiscsak jók az 659
